Lépésváltás

Az 1945 utáni magyar művészet

Az 1945 utáni magyar művészet története egymáshoz kapcsolódó generációk, művészcsoportok és egyéni utat kereső alkotók munkásságának a láncolatából áll. Érvényesülésükben nagy szerepet játszottak az állami nagy intézmények és a kisgalériák, illetve azok a kiállítások, amelyeken a művészek elveiket manifesztálták

A tárlat három szempontot igyekszik egymás mellé állítani: az egyik az irányzatok párhuzamos jelenléte, a másik a kiállításnak mint meghatározó eseménynek a történeti folyamatba való beemelése, a harmadik pedig az európai tendenciákhoz való viszonyíthatóság bemutatása mértékadó művek révén.
A '45 utáni magyar művészet egyik sajátossága, hogy a különböző alkotói felfogások nem váltják, hanem kísérik egymást. Példa erre a korábbi generációkra építő absztrakt művészet vagy a kiállításon bemutatott posztszürreális tendenciák, amelyek az európai avantgárd, kísérletező alkotói módszert vették alapul, ugyanakkor a helyi művészeti hagyományokat követve jelentek meg a nyolcvanas évek elejéig, a hivatalos művészet ellenpontjaként. A párhuzamos jelenségek története az elmúlt évtizedekben szinte végig nyomon követhető.
A korszak egy-egy kiállítása a művészettörténetet meghatározó eseménynek számított. Ezt is hangsúlyozzuk a tárlat több pontján, mert világossá tesz olyan, művészek közötti kapcsolódási pontokat, amelyek sokkal inkább az elvközelségről szóltak, mint a stilisztikai azonosság vagy különbözőség kérdéséről. Ennek a figyelembevétele más fényben mutat egy-egy jelenséget vagy eseményt, mert a stiláris helyett a szellemi kapcsolatokra helyezi a fő hangsúlyt.
A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek művészeti stílusainak párhuzamba vagy ellentétbe helyezését azért is tartottuk fontosnak, mert az előbbiekben az avantgárd került dialógusba a szocializmus tűrt modernizmusával, míg a nyolcvanas években a nemzetközi kapcsolatokra építő új expresszív festészet és a fiatal generációt meghatározó underground jelenségek párhuzamát figyelhettük meg. A haladó művészek az európai és amerikai irányzatokhoz viszonyították alkotói elképzeléseiket, de a kiállítás célja, hogy megmutassa, hogy a magyar történelmi és kulturális összefüggések rendszerében egyedi, kiemelkedő teljesítmények jöttek létre.

A Magyar Nemzeti Galéria történetében az 1945 utáni, jelenkori műveket gyűjtő részleg, a Mai Magyar Osztály, később Jelenkori Gyűjtemény és az anyagot bemutató kiállítás csak a Budai Várba való felköltözéskor valósult meg 1975-ben. Ebben a változásban nagy szerepe volt a Nemzeti Galéria akkori igazgatójának, Pogány Ö. Gábornak.
A Galéria megalapítása óta gyűjti a kortárs műveket, de a szerzeményezés sokáig az állami kultúrpolitika értékrendjét tükrözte. A minisztériumi vásárlások helyett a nyolcvanas évektől az osztály munkatársai egyre inkább befolyásolhatták a gyűjtemény alakulását. A ma több mint 11 000 darabot számláló, csak '45 utáni magyar művészettel foglalkozó részleg az elmúlt majd 70 év művészetének legszélesebb körű műtárgyállományát birtokolja.

A kiállítás címe, a Lépésváltás a művészeti szemlélet fordulatait, a piac átértékelő szerepét és az intézményi rendszer átalakulását hangsúlyozza.