KOMOR RAJZOSSÁG ­– DERŰS FESTŐISÉG 

Rippl-Rónai József útja Párizstól Kaposvárig, a Földközi-tengertől a Balatonig

 

 

Válogatás Rippl-Rónai és francia művésztársai: Pierre Bonnard, Maurice Denis, Ker-Xavier Roussel, Paul Sérusier, Félix Vallotton és Édouard Vuillard műveiből

 

A balatonfüredi Vaszary Galéria és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria közös kiállítása

 

 

 A kiállítás kurátora: Plesznivy Edit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa

 

A Vaszary Villa KOMOR RAJZOSSÁG ­– DERŰS FESTŐISÉG / Rippl-Rónai József útja Párizstól Kaposvárig, a Földközi-tengertől a Balatonig című nagyszabású tárlatára számos hazai köz- és magángyűjteményből érkeznek remekművek. A 88 művet felvonultató tárlatra a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből 57 Rippl-Rónai-festmény és -grafika, a francia mesterektől pedig 7 grafika és 1 festmény érkezik. A Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum mellett a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum, a BTM – Fővárosi Képtár, a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, a Magyar Külkereskedelmi Bank, a Kovács Gábor Gyűjtemény, az Antal–Lusztig-gyűjtemény, a Pákh Imre Gyűjtemény és számos műgyűjtő kölcsönzött kiemelkedő darabokat az életműből.

A bemutatón a művész annak idején Párizsban is nagy sikert aratott Ágyban fekvő nő (1891) című korai fő műve mellett helyet kapnak olyan jól ismert, emblematikus remekművek, mint a  Piacsek bácsi babákkal, a Szinyei Merse Pál (1911) és Babits Mihály (1923) arcképe, kukoricás korszakának remekei, A geszti kastély Somogyban (1912) és a Place de l’Observatoire (1914), illetve megrázó őszinteségű Utolsó önarcképe (1927) is.  A Szépművészeti Múzeum nagyvonalú kölcsönzésének köszönhetően a Rippl-művek között, a jelentős  nemzetközi kontextust megadva, a neves francia kortársak, a Nabis  művészei – Pierre Bonnard, Maurice Denis, Ker-Xavier Roussel, Paul Sérusier, Félix Vallotton és Édouard Vuillard – színes litográfiáiból egy válogatás,  valamint a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményi  állandó kiállításának egyik fő műve: Pierre Bonnard Ebédlő Grand-Lemps-ban című olajfestménye (1899) is közönség elé kerül.

 

Az 1890-es években Párizsban született Rippl-Rónai-festményeken a rajzos kontúrok és a sötét, szürke, fekete színek túlsúlya erőteljes grafikai hatást eredményezett. Hazatelepülését követően, a 20. század első két évtizedében a művész palettája fokozatosan kiszínesedett, képfelületeit játékosan burjánzó, lazán odavetett élénkzöld, piros és sárga ecsetfoltok lepték el. Korábban döntően komor témaválasztását – elmúlás, magány, éjszaka, öregség és gyász – derűsebb világ; parkok, kertek, kastélyok, napfény és virágok motívumai váltották fel.

Képi kifejezéslélektani megközelítésből vizsgálva a festő párizsi és kaposvári korszakának e szembeötlő ellentétét, a szemlélő talán bipoláriszavar-periódusokra gyanakodhatna, erre utalna az egymást váltó időszakok stiláris jegyei között feszülő ellentét. A baráti visszaemlékezésekből, a művész levelezéséből azonban egy kiegyensúlyozott személyiség kedélyes életszeretete tárul fel előttünk. Rippl számára hallatlanul erősek voltak azok az érzelmi szálak, amelyekkel szülőföldjéhez, családjához és rokonaihoz kötődött. A művészi elhivatottság ideiglenesen felülírta e kötődéseket, és kiragadva a festőt biztonságos köreiből több mint egy évtizedre Európa akkori kulturális fővárosába, egy kihívásokkal és megpróbáltatásokkal teli világba repítette. Párizs a 19. század utolsó évtizedétől forrongó kohóként gyűjtőhelye volt a világ minden tájáról odasereglő festőknek és szobrászoknak, a tanulni vágyó fiataloknak. A magányos útkeresés, a megfelelni akarás kényszere és az idegen világban kisebbségiként bizonyítani vágyók szorongása hívhatta elő Rippl művészetében a depressziós képi világra jellemző jegyeket.

Elmélyült és szívós munkájának köszönhetően Rippl pályáját fokozatosan kiépülő szakmai elismerés kísérte Párizsban. Társasági életre való nyitottságának köszönhetően idővel sokszínű baráti kör alakult ki körülötte és művészi útkeresésében az egész életére társául szegődő francia asszony, Lazarine is támogatta. A nagycsalád nyújtotta érzelmi biztonságot, szüleinek, testvéreinek közelségét, a magyarországi otthon melegét azonban csak részben tudták pótolni francia művészbarátai. A megpróbáltatások által felnagyítva mindvégig kínozta szeretteinek mardosó hiánya:Hosszú időn át magamra voltam hagyva, de meg is szenvedtem érte” – emlékezett vissza később. 

Rippl-Rónai hazatelepülésekor 1902-ben a világ kulturális központját, Párizst cserélte fel szülővárosára, Kaposvárra. A pezsgő művészeti életet a szellemi tespedtségbe merült magyar városka kispolgári hétköznapjaira váltotta. A hazai táj, a gyermekkorból jól ismert környezet azonban mindennél fontosabb volt számára, ugyanakkor a kaposvári miliő nemcsak a befogadó közeget biztosította, de művészetének új inspirációkat, képeinek új témavilágot is adott és munkásságában egy új korszak megszületését támogatta.

 

A balatonfüredi Vaszary Galéria két szintre tagolódó kiállítási terei lehetőséget adnak arra, hogy az életmű e duális képi világát térben is szétválasszuk, és kronológiába rendezve érzékeltessük a külhoni és hazai képek beszédes kontrasztját. Míg a földszinti teremsorban a művész párizsi időszakának, a színredukciós, szintetizáló látásmódot érvényre juttató keményebb rajzosságnak, a sötét és komor tónusú műveknek adunk helyet, addig az emeleti válogatásban a meleg, izzó színek, a puhább festőiség, a napfénnyel és az érzelemmel teli motívumvilág jut főszerephez.

A tárlat hét stiláris, tematikai és műfaji egység alá sorolva mutatja be a műveket: 1890–1898: „fekete-korszak”, Rippl-Rónai és a Nabis művészei, iparművészeti munkásság: az Andrássy-ebédlő; 1899–1906: katalán tájak – kaposvári enteriőrök; 1907–1919: „kukoricás” képek, művészgaléria – íróportrék; 1916–1927: késői pasztellképek. A néző e csoportosításon keresztül avatódik be Rippl-Rónai sokszínű munkásságába, így ismerheti meg szakmai és baráti kapcsolatainak kiterjedt hálózatát.