Rippl-Rónai József(1861 - 1927)

A Magyar Nemzeti Galéria és a Damjanich János Múzeum közös kiállítása

 

A kiállítás anyagát válogatta és a kiállítást rendezte Plesznivy Edit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa.

A haza festészeti palettán Rippl-Rónai József azon kevesek közé tartozott, akiknek munkássága szervesen kapcsolódott a korszerű európai képzőművészeti mozgalmakhoz. A "magyar nabis" - ahogyan Franciaországban őt nevezték - együtt élt, szimbiózisban alkotott az útkereső, új formanyelv után kutató művészekkel. Egyéni hangvételű képei naprakész festői problémák nyomán alakultak, jellegzetes formanyelvét első kézből érkező impulzusok alakították. Művei napjainkban is a legnagyobb francia művészek között láthatók Párizs világhírű gyűjteményeiben.

 

A 20. századi magyar piktúra egyik legjelesebb alakjának életútja rendhagyó volt csakúgy, mint elhivatottsága, tehetsége és emberi habitusa. Ezek együttesen teremtették meg annak lehetőségét, hogy pályája első évtizedeiben a kor legforrongóbb szellemi közegében, Párizsban dolgozhatott és ott alkotótársakra találhatott. Néhány éves müncheni akadémiai tanulmány után Rippl-Rónai 1887-ben érkezett a francia fővárosba, abba a forrongó kohóba, amely gyűjtőhelye volt a világ minden tájáról oda özönlő festőknek és szobrászoknak, valamint a tanulni vágyó fiataloknak. Kezdetben Munkácsy segédjeként dolgozott, de az 1889-ben született Nő fehér pettyes ruhában című festménye már a mestertől való elszakadás első stációját jelölte. A Julian Akadémián megismerkedett a "Próféta" jelentésű Nabis csoport alkotóival, Vuillarddal, Bonnarddal, Ransonnal és Serusierrel. Az igazi áttörést a Mars Mezei Szalon 1894. évi kiállítása jelentette számára. Az ottani komoly szakmai sikert követően a magyar festő a Revue Blanche művészeti folyóirat körül csoportosuló alkotói közösség megbecsült tagja lett. A dekoratív kontúrok alkalmazása, a körvonalakat kitöltő keveretlen színek dominanciája és a harmadik dimenzió szerepének visszaszorítása éppúgy jellemző volt francia művészbarátainak képeire, mint Rippl-Rónai akkori "fekete" korszakának sötét tónusú vásznaira. Rokonították őket művészetük azonos stiláris gyökerei is - Gauguin vagy a japán művészet ihlető hatásai -, valamint az iparművészet számos műfajában, a bútor, a textil, a kerámia és az üveg tervezés terén végzett úttörő munkálkodásuk. Sigfried Bing, a Nabis-k egyik legfőbb támogatója 1885. karácsonyán adta ki Ripp-Rónai négy színezett litográfiáját Les Vierges címen - a rajzokhoz a szimbolista belga költővel, Georg Rodenbachhal íratott verseket. Két évvel később Art Nouveau elnevezésű szalonjában, ugyancsak Bing rendezett gyűjteményes kiállítást a magyar művésznek. Rippl 130 képe abban a szecessziós galériában került közönség elé, amelyben minden egyes szobát más és más kortárs művész tervezett.


Talán Aristide Maillol szobrász volt az, akihez a legerősebb baráti szálak kötötték Rippl-Rónait. Maillol dél franciaországi otthonában, Banyuls sur Merben csodálatos hónapokat töltöttek el együtt 1899-ben, közvetlenül a magyarországi hazatelepülés előtt. Az alkotással teli napok emlékét a jellegzetes katalán vidéket megörökítő, visszafogott színvilágú tájképek sokasága őrzi.

Rippl-Rónai József csaknem másfél évtizednyi távollét után a századfordulón hazatért Magyarországra azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a kortárs magyar festészet megújítására vállalkozzon. Feljogosította minderre elhivatottsága, nyitott, modern szemlélete és Franciaországban asszimilált látásmódja. 1900-ban a Royal Szállóban megnyílt első itthoni nyilvános kiállítása Rippl-Rónai József impressziói címmel. 1902-ben telepedett le szülővárosában Kaposvárott és ekkor életművében egy új festői periódus vette kezdetét. Enteriőr korszakának lírai hangulatú táblaképein barátságos otthonába, családja meghitt hétköznapjaiba engedett bepillantást. A csíkos huzatú garnitúra, a barna íróasztal, a színes hímzett textíliák és a fehér porcelán lámpák mind-mind visszatérő kellékei ekkor készült festményeinek: "Idehaza az intim élet adta meg az inspirációkat. A család, a rokonság, ismerősök szokásait, életét figyeltem meg."- olvasható 1906-os, Könyves Kálmán Szalonbéli kiállításának katalógus előszavában. E tárlat a hazai elfogadtatást illetően nagy áttörést hozott Rippl-Rónai számára: "Kiállításom úgy erkölcsileg, mint anyagilag jóravaló sikerhez juttatott. Erős próbája volt ez nemcsak piktúrámnak, hanem annak is, hogy fejlődött-e már nálunk odáig a műízlés, hogy művészi búvárkodásaim leszűrődéseit akceptálják"- írta később a Nyugat kiadásában 1911-ben megjelent Rippl-Rónai József Emlékezési című memoár kötetében. A több száz eladott műtárgy mellett az Amikor az ember a visszaemlékezéseiből él című képére megkapta az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 4000 koronás díját is. 1908. júliusában a festő Kaposvárott megvásárolta a Róma-villát, mely emlékházaként napjainkban is őrzi az eredeti enteriőröket. Ez idő tájt induló "kukoricás" korszakának alkotói periódusában több mint egy évtizedig az élénk, tiszta színekből alakított nagypettyekkel való festés kizárólagossá vált művészetében. Erről így vallott: "Az ember. sokat látott, s tán kifáradt szemével öntudatlanul is keresi a felfrissülést, s ezt a színgazdagságban találja meg. Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle, s úgy, ahogy van- mindig gondosan törődve az egységes stílussal, csak rá kell tenni a vászonra. De oda, ahova való."

 

Rippl-Rónai a 10-es évek közepétől egyre kevesebb olajképet festett. Legutolsó vásznán 1919-ben, Bányai Zorka fekete ruhában címmel időskori szerelmét örökítette meg. Élete hátralévő nyolc évében kizárólag a pasztellnek szentelte művészetét. Az általa oly kedvelt festői eljárás, a bámulatos könnyedséggel kezelt színes kréta már a kezdetektől kísérte munkásságát. E virtuozitásig fejlesztett technikával kisvárosi jeleneteket (Kövezik a Kaposi utcát), enteriőröket, tájképeket (Az én nyíresem vágáskor, télen), megkapó intimitású női portrékat vetett papírra, és a 20-as évek elején elkészítette a Nyugat folyóirat alkotóinak - többek között Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Osváth Ernő és Schöpflin Aladár - karakterisztikus arcképeit is.

Franciaországi éveikhez hasonlóan Rippl-Rónai baráti köre itthon is egy progresszív alkotói táborból, képzőművészekből, írókból és költőkből formálódott. Szinyei Merse Pál, Vaszary János, Medgyessy Ferenc, Petrovics Elek, Lázár Béla, Bölöni György, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, és még hosszan sorolhatnák a neveket. A közeli barát, Móricz Zsigmond a festő halálakor 1927-ben így búcsúzott tőle a Nyugat hasábjain: "Ebben a gyorsan alakuló magyar világban megszűnt egy szín, egy jellegzetes karaktervonás az ő eltűntével. Hiányzik az életünk, az utca a társaság, a Balaton, a műterem sarkában egy drága, szeretett fej, aki nagy barna szemeivel néz és megörökít, s teremt a magyar jelenből hihetetlen és ismeretlen fényeket. Mert ez volt az ő életének csodája? Olyan dolgokat látott meg ebben az életben, amit rajta kívül soha senki nem látott."

A Szolnoki Galéria őszi kiállítására több mint félszáz remekmű, a festő egész munkásságát felölelő és reprezentáló olaj és pasztell kép, akvarell, valamint tusrajz érkezik a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből.

 

A Szolnoki Galéria honlapja