En

„A nagyvilág művésze vagyok…” László Fülöp (1869-1937)

Online jegyvásárlás

„A nagyvilág művésze vagyok…” László Fülöp (1869-1937)

C épület, I. emelet, Grafikai kabinet - 2019. szeptember 27. – 2020. január 5.

László Fülöp (1869–1937) születésének 150. évfordulójára kamarakiállítással készül a Magyar Nemzeti Galéria, együttműködésben a művész életművét gondozó londoni székhelyű The de Laszlo Archive Trust-tal. A tárlat, amely a 20. század egyik legkitűnőbb portréfestőjének érett korszakából válogatott tizenhat alkotását mutatja be, egyedülálló alkalom arra, hogy a festő ritkán kiállított remekműveit a hazai közönség megismerhesse. A Magyar Nemzeti Galéria néhány kiemelkedő képe mellett a művek jelentős része, köztük Erzsébet anyakirályné, yorki hercegnéként megfestett portréja is, rangos európai magángyűjteményekből érkezik.

László Fülöp a magyar művészettörténet egyik olyan nagy alakja, aki itthon, szülőhazájában alig ismert, pedig a nagyvilágban egyike volt kora legjelentősebb művészeinek. Vajon ő is egy meg nem értett magyar zseni, akinek külföldre kellett mennie, hogy elismerjék tehetségét? Az ő esetében ez nem igaz, hiszen olyan, állami aranyéremmel, nemesi címmel kitüntetett művészről van szó, akinek megrendelői között ott találjuk Ferenc József magyar királyt, Európa több uralkodóját, a magyar és a nemzetközi arisztokrácia képviselőit, miniszte-reket, hercegeket, grófokat és egyházi személyi-ségeket, négy amerikai elnököt, művészeket és tudósokat – a világ minden tájáról.

László már harmincévesen az egyik legvagyonosabb magyar festő volt, s egy csodálatos műteremvillában lakott a Városliget közelében. Írországból származó felesége, a nagy külföldi megbízatások és más családi okok miatt már 1903-ban elhagyta Budapestet. Bécsben, Párizsban élt családjával, s végül 1907-ben Londonban telepedett le. Mint korának egyik legnagyobb portréfestője, élete vége felé, több mint 4000 képpel a háta mögött, nyugodtan mondhatta: „a nagyvilág művésze vagyok”. A többször idézett mondatot így fejezte be: „…történelmet festek, nemcsak egyéneket”. László Fülöp volt az a művész, az utolsó az európai festészet történetében, aki több ezer portréjában korának történelmét festette meg. László Fülöp művészete ebből a szempontból is több mint arcképfestészet. Az ő művészete a klasszikus, késő reneszánszban gyökerező portréfestészet utolsó nagy fejezete. A második világháborút követően, a hagyományos arisztokrácia történelmi szerepének meggyengülésével ez a fajta reprezentatív, nagy portréművészet is elveszítette jelentőségét.

László, bár brit állampolgár volt, magyarságára mindig büszke maradt. Támogatta a magyar művészeket, több művét is a magyar államnak adományozta. Alkotásaiból utoljára 1925-ben láthatott válogatást Budapest közönsége a Műcsarnokban.

A most kiállított festmények mellett számos fotó, a művész kitüntetései és az általa készített amatőr filmek gazdagítják a kiállítást. A kiállítás megnyitójával egy időben jelenik meg a Corvina Kiadó gondozásában Duff Hart-Davis és Caroline Corbeau-Parsons 2010-ben a Yale kiadónál megjelent életrajzának bővített és átdolgozott magyarországi kiadása László Fülöp élete és festészete címmel. A kiállítást magyar és angol nyelvű katalógus kíséri.

A László Fülöp Alapítvány hivatalos oldala itt található. 

Kurátorok: Bellák Gábor, Sandra de Laszlo, Katherine Field, Somfalvi Beáta

A kiállítással egyidőben jelenik meg Duff Hart-Davis László Fülöpről szóló, 2010-ben publikált életrajzi kötete a Corvina Kiadó gondozásában.

Belépőjegy ára: 3200 Ft

Belépőjegy ára: 3200 Ft

Látogatható: keddtől vasárnapig 10:00-17:45-ig

Látogatható: keddtől vasárnapig 10:00-17:45-ig

„A nagyvilág művésze vagyok…” László Fülöp (1869-1937)

2019. szeptember 27. – 2020. január 5.

Online jegyvásárlás

Kiállításaink közül ajánljuk