En

A Régi Magyar Gyűjtemény kiállítása a Szépművészeti Múzeumban

A Régi Magyar Gyűjtemény a 11. századtól az 1800–1810-ig terjedő időszakban Magyarországon született vagy hazai megrendelésre másutt készült festményeket, szobrokat, ezek együtteseit, valamint igényes építészeti faragványokat, sírköveket gyűjt és mutat be, esetenként kiegészítve kollekcióit hazai művészek külföldi alkotásaival is. A „régi magyar művészet” körét tehát meglehetősen tágan értelmezi: magyaron egyértelműen magyarországit ért, amely meghatározással a történelmi Magyar Királyságot – a magyarok mellett más nemzetiségek közös hazáját – jelöli. A Kárpát-medence a régi európai, ezen belül a közép-európai művészet sokszínű, egyéni hangú egysége. A Régi Magyar Gyűjtemény célja, hogy e szerteágazó művészeti kapcsolatrendszert múzeumi keretek között a lehető legszélesebb értelemben szemléltesse.

A kőfaragványok az egykori egyházi és világi építészet, a székesegyházak, a szerzetesi és városi építkezések, az udvari megrendelések, a paloták hírmondói. A faszobrászat és táblaképfestészet korai emlékei templomaink felszerelési tárgyaiként funkcionáltak, míg az szárnyasoltár-gyűjtemény Közép-Európa legnagyobbjának számít. A kronológiában ezt az egységet a késő reneszánsz, barokk oltárképek és egyházi szobrok, epitáfiumok sora folytatja. Az egykorú freskókon kívül az oltárok jelentették ugyanis azt a monumentális festői műfajt, amely Közép-Európa legfontosabb, a legszélesebb közönséghez szóló képtípusa volt. A gyűjteményt barokk világi alkotások, portrék, csendéletek, valamint a 18. század második felének önálló új műfajai, a tájkép, a népéletkép és a történeti ábrázolások teszik teljessé.

A régi magyarországi művészet emlékeinek gyűjtése három országos múzeumban kezdődött el: legkorábban – a 19. század első felében – a Nemzeti Múzeumban, később, 1872 után az Iparművészeti Múzeumban, végül az 1896-ban alapított Szépművészeti Múzeumban. Utóbbi tudós főigazgatója, Petrovics Elek határozta el, hogy a három múzeumban található „régi magyar” alkotások egyetlen helyre, a Szépművészeti Múzeumba kerüljenek – erre a harmincas évek második felében zajló, szinte valamennyi nagy múzeumot érintő profiltisztítás keretében került sor. A gyűjtemény önálló osztállyá csak a háború után alakult, első vezetője, Radocsay Dénes az egész középkori anyagot publikálta, a képeket és szobrokat nagyközönség azonban továbbra sem tekinthette meg.

Az 1957-ben alapított Magyar Nemzeti Galéria műtárgyállományába a Régi Magyar Gyűjteményt kezdettől fogva beleszámították, de átadására csak akkor került sor, amikor a Galéria Kossuth téri épületéből új helyére, a budavári királyi palotába költözött (1973–1974). Önálló egységként először a palotabeli megnyitón jelent meg a gyűjtemény, középütt a kupolatérben felállított csíkmenasági Szűz Mária-főoltárral. A Régi Magyar Gyűjtemény sok évtizednyi rejtőzködés után először a volt királyi palotában válhatott közkinccsé.

A ”Templomok ékességei. Gótikus művészet Magyarországon. 1300-1500” című kiállítás, „A későgótikus szárnyasoltárok” MS mester Vizitáció táblaképével együtt, valamint a Reneszánsz kőtár várhatóan 2019 nyaráig tart nyitva a Magyar Nemzeti Galéria épületében.  Az új barokk kiállítás a Szépművészeti Múzeumban 2018. október 31-től már látogatható.

 

Kiállításaink közül ajánljuk