En

Baselitz. Újrajátszott múlt

Magyar Nemzeti Galéria A épület - 2017. április 1. - július 2.

 

2017. április 1-től az egyik legismertebb és legkeresettebb kortárs német képzőművész, Georg Baselitz műveiből látható kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A budapesti Goethe Intézet közreműködésével létrejövő kiállítás több mint 80 műalkotást mutat be nemzetközi és hazai köz-, illetve magángyűjteményekből. Nyolc kevésbé ismert nagyméretű festmény és egy szobor közvetlenül a művész műterméből érkezik. A budapesti kiállításon egymás mellé kerülnek Baselitz korai, 1960-as években készült alkotásai a 2005-ben elkezdett Remix című sorozat számos főművével, az 1980-as évekből származó jellegzetes baselitzi fejek és alakok pedig az utóbbi néhány évben született festmények, grafikák és monumentális méretű szobrok figuráival.

„Minden, ami a művész háta mögött hever, előtte is hever.” (Georg Baselitz)

Georg Baselitz festő, szobrász és grafikus 1938-ban a Drezdához közeli Deutschbaselitzben született. 1957-ben hagyta el a Német Demokratikus Köztársaságot, és költözött át végleg Nyugat-Németországba. Ő napjaink egyik legismertebb és legkeresettebb kortárs német képzőművésze, akinek a világ olyan jelentős múzeumai rendeztek már életműkiállítást vagy más nagyszabású tárlatot, mint a New York-i Guggenheim Museum, a londoni Royal Academy of Arts, a müncheni Haus der Kunst, vagy legutóbb a frankfurti Städel Museum. A 2015-ös Velencei Biennálén külön szekcióval tisztelegtek életműve előtt. Az óriási nemzetközi elismertségnek örvendő művész pályájának első húsz éve mégis viszonylagos ismeretlenségben telt. Munkái csak az 1970–1980-as évektől kezdtek szerepelni nagyobb nemzetközi tárlatokon: 1972-ben és 1982-ben a kasseli documentán, 1975-ben a São Paulo-i Biennálén vagy 1980-ban a Velencei Biennálén és 1981-ben a londoni Royal Academy of Arts-ban megrendezett legendás A New Spirit in Painting című kiállításon. Ezt követően két, a második világháború utáni nyugati tendenciákat először átfogóan bemutató legendássá vált kiállításon, az 1981-es kölni Westkunst és az 1982-es berlini Zeitgeist tárlaton is kiállították műveit.

_MAK0224

© Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

_MAK0226

© Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

_MAK0229

© Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

_MAK0827

© Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

_MAK0833

© Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

_MAK0842

© Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

_MAK0849

© Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

_MAK0859

© Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

Georg Baselitz gazdag életművének – saját bevallása szerint több mint 2800 képet festett, emellett jelentőség szobrászati, rajzművészeti és sokszorosított grafikai œuvre-rel is rendelkezik – középpontjában több mint ötven éve a folyamatos megújulás és a kritikai (ön)reflexió áll. A budapesti kiállítás vezérfonalát is a művész saját múltjához és a múló időhöz fűződő viszonya jelenti. Baselitz nap mint nap újranézi, újraalkotja, újrajátssza múltjának egy-egy szegmensét. Emlékképeit, önmagáról gondolt és láttatott képmásait nem vitrinbe helyezni és megóvni akarja, hanem hozzájuk nyúl, kiveszi őket az eredeti történeti helyükből és idejükből. A korábbi részleteket beemeli a jelenbe, az új helyhez és időhöz alakítja, új tradíciót, új múltat formál. Nap mint nap megismételhetetlenül ismétli a múltat.

Baselitz 1969-ben bekövetkezett alkotói fordulópontjának hátterében az alakokra és az üzenetekre épülő európai festészeti hagyomány megkérdőjelezése állt. Ekkortól vált védjegyévé a vásznain megjelenő motívumok fejjel lefelé való ábrázolása. A figuratív és az absztrakt festészet közötti több évtizedes küzdelemben Baselitz egy harmadik, sajátos utat választott: a festészet lehetőségeinek és kereteinek folyamatos vizsgálata jelenti legfőbb alkotói szándékát. A képzőművészeti alkotásról vallott radikális nézetei és műveinek drámai hatású, állandóan megújulásra kész szín- és formavilágának köszönhetően a második világháború utáni nemzetközi képzőművészet egyik legújszerűbb, legautonómabb művésze.

A tárlat különlegessége, hogy Magyarországon, mi több az egész kelet-közép-európai régióban első ízben látható a német művész nagyszabású, az életmű valamennyi időrétegét átfogó és bemutató kiállítása. A kiállításon látható lesz egy dokumentumfilm is, amelyből a közönség megismerheti a művész festészeti módszereit és a művészetről vallott nézeteit.

A tárlat a művésszel való szoros együttműködésben jött létre.

Baselitz. Újrajátszott múlt a Szépművészeti Múzeum „Klasszikus Kortárs Német Képzőművészet” kiállítás-sorozatának harmadik állomása. A széria 2012-ben Günther Uecker Képpé formált anyag című tárlatával indult útjára, melyet 2014-ben Jörg Immendorff Éljen a festészet! című kiállítása követett. A két-három évente megrendezendő bemutatók a második világháború utáni (Nyugat-)Németország képzőművészeti irányzatait kívánják megismertetni a magyar közönséggel egy-egy meghatározó jelenség vagy tendencia vezető alakján keresztül. A meditatív, alapvető emberi érzetekre és értékekre reagáló, anyagközpontú Günther Uecker után éppen ellenpólusként a politikailag aktív, saját művészetét a társadalomformálás és a kritikai tükörtartás „eszközének” tekintő Jörg Immendorff-fal folytatódott a sorozat. A Georg Baselitz munkásságának szentelt tárlat az absztrakt (kép)alkotáson (Uecker), illetőleg a narratív festészeten (Immendorff) nyugvó életművekhez képest egy alapjaiban eltérő alkotói szemléletet, ám ugyancsak kizárólag a német hagyományból táplálkozó életművet tár a közönség elé.

Kurátorok:

Bódi Kinga művészettörténész (Szépművészeti Múzeum), Alexander Tolnay művészettörténész

Szakmai együttműködő partner:  Goethe Intézet

 

Kiállításaink közül ajánljuk