En

Kovásznai György (1934-1983) életmű-kiállítása

- 2010. június 5. - szeptember 26.

 

Kovásznai György (1934-1983) a 20. századi magyar művészet kiemelkedő alakja, egyéni hangú festőművész, különleges kísérleti animációs filmek alkotója, emellett író, költő és filozófus volt.

Kovásznai György életművéről elemző tanulmány eddig még nem jelent meg, és munkásságának értékelése ugyancsak hiányzott a közelmúlt magyar művészetének történetéből. Sajnálatos módon csak kivételes alkalmakkor voltak láthatók filmjei. Mindennek következtében a Kovásznai halála óta eltelt 27 évben művészetéről alig lehetett hallani. A Kovásznai Kutatóműhely tevékenysége nyomán az elmúlt években sor került az életmű professzionális feldolgozására, és ennek a munkának az eredménye a Magyar Nemzeti Galériában 2010. június 5-étől látható életmű-kiállítás, valamint az ehhez kapcsolódóan megjelent tudományos monográfia a művész filmjeit tartalmazó mellékletekkel. A magyar képzőművészet történetében egyedülálló, festészeti és filmes anyagot egyaránt magában foglaló életmű most először jelenik meg teljes keresztmetszetében a nyilvánosság előtt.

Kovásznai művészete a hidegháborús Európa művészetének része. Az ő művészi teljesítménye nemcsak a hazai kortársak eredményeivel mérhető össze, hanem európai vonatkozásban is tárgyalható. Ma már pontosan látjuk, hogy Nyugat- és Kelet-Európa 1960-1970-es évekbeli művészetében mennyivel több a közös vonás, illetve, hogy az egyes kiemelkedő életművek önmagukban és tágabb európai összefüggésben is értelmezhetőek. Kovásznai György sokoldalú munkásságát is a korszak európai művészetében kell értelmeznünk. A most megjelent monográfiával és a Magyar Nemzeti Galéria kiállításával kezdődik el valójában Kovásznai György művészettörténeti elhelyezése a magyar képzőművészetben. A 336 oldalas, 500 reprodukcióval, 4 DVD- és 1 CD-melléklettel ellátott katalógus előszavát Hegyi Lóránd írta.

A kiállítás kurátora és a művészről szóló monográfia szerzője: Iványi-Bitter Brigitta.
A kiállítás látványtervezője: Kentaur

Kiállításaink közül ajánljuk