En

Lépésváltás

Online jegyvásárlás

Lépésváltás

D épület III. emelet - Folyamatosan megtekinthető

Az 1945 utáni magyar művészet története egymáshoz kapcsolódó generációk, művészcsoportok és egyéni utat kereső alkotók munkásságának a láncolatából áll. Érvényesülésükben nagy szerepet játszottak az állami nagy intézmények és a kisgalériák, illetve azok a kiállítások, amelyeken a művészek elveiket manifesztálták.

 

A tárlat három szempontot igyekszik egymás mellé állítani: az egyik az irányzatok párhuzamos jelenléte, a másik a kiállításnak mint meghatározó eseménynek a történeti folyamatba való beemelése, a harmadik pedig az európai tendenciákhoz való viszonyíthatóság bemutatása mértékadó művek révén.
A ’45 utáni magyar művészet egyik sajátossága, hogy a különböző alkotói felfogások nem váltják, hanem kísérik egymást. Példa erre a korábbi generációkra építő absztrakt művészet vagy a kiállításon bemutatott posztszürreális tendenciák, amelyek az európai avantgárd, kísérletező alkotói módszert vették alapul, ugyanakkor a helyi művészeti hagyományokat követve jelentek meg a nyolcvanas évek elejéig, a hivatalos művészet ellenpontjaként. A párhuzamos jelenségek története az elmúlt évtizedekben szinte végig nyomon követhető.
A korszak egy-egy kiállítása a művészettörténetet meghatározó eseménynek számított. Ezt is hangsúlyozzuk a tárlat több pontján, mert világossá tesz olyan, művészek közötti kapcsolódási pontokat, amelyek sokkal inkább az elvközelségről szóltak, mint a stilisztikai azonosság vagy különbözőség kérdéséről. Ennek a figyelembevétele más fényben mutat egy-egy jelenséget vagy eseményt, mert a stiláris helyett a szellemi kapcsolatokra helyezi a fő hangsúlyt.
A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek művészeti stílusainak párhuzamba vagy ellentétbe helyezését azért is tartottuk fontosnak, mert az előbbiekben az avantgárd került dialógusba a szocializmus tűrt modernizmusával, míg a nyolcvanas években a nemzetközi kapcsolatokra építő új expresszív festészet és a fiatal generációt meghatározó underground jelenségek párhuzamát figyelhettük meg. A haladó művészek az európai és amerikai irányzatokhoz viszonyították alkotói elképzeléseiket, de a kiállítás célja, hogy megmutassa, hogy a magyar történelmi és kulturális összefüggések rendszerében egyedi, kiemelkedő teljesítmények jöttek létre.

A Magyar Nemzeti Galéria történetében az 1945 utáni, jelenkori műveket gyűjtő részleg, a Mai Magyar Osztály, később Jelenkori Gyűjtemény és az anyagot bemutató kiállítás csak a Budai Várba való felköltözéskor valósult meg 1975-ben. Ebben a változásban nagy szerepe volt a Nemzeti Galéria akkori igazgatójának, Pogány Ö. Gábornak.
A Galéria megalapítása óta gyűjti a kortárs műveket, de a szerzeményezés sokáig az állami kultúrpolitika értékrendjét tükrözte. A minisztériumi vásárlások helyett a nyolcvanas évektől az osztály munkatársai egyre inkább befolyásolhatták a gyűjtemény alakulását. A ma több mint 11 000 darabot számláló, csak ’45 utáni magyar művészettel foglalkozó részleg az elmúlt majd 70 év művészetének legszélesebb körű műtárgyállományát birtokolja.

A kiállítás címe, a Lépésváltás a művészeti szemlélet fordulatait, a piac átértékelő szerepét és az intézményi rendszer átalakulását hangsúlyozza.

Látogatható: keddtől vasárnapig 10:00 - 17:45-ig

Látogatható: keddtől vasárnapig 10:00 - 17:45-ig

Belépőjegy ára: 1800 Ft

Belépőjegy ára: 1800 Ft

Kiemelt látnivalók, érdekességek

Csörgő Attila: Félgömb V., 1996

Csörgő Attila alkotásai művészet és tudomány határterületein mozognak: mobil szerkezetei a szobrász térbeli és a mérnök műszaki gondolkodásának ötvözetei. Játékos mivoltuk ellenére a művész bonyolult matematikai, fizikai vagy ábrázoló geometriai feladványok lehetséges megoldásait valósítja meg kinetikus és optikai kísérleteken keresztül. Szerkezetei retrogádak, Csörgő célja nem az esztétikai élvezet: arra törekszik, hogy a feladványokkal való hónapokig tartó bíbelődés a tárgyakban is manifesztálódjon.

Schaár Erzsébet: Nővérek, 1968

Schaár Erzsébet az 1940-es évektől sajátos erejű portrészobrokkal, később Giacometti hatását jelző figurális kompozíciókkal kezdte pályáját. A térproblémák kutatása, a kint és bent, illetve a tükröződés tartalmi és formai kérdései a hatvanas évektől váltak meghatározóvá művészetében. A monumentális igényű, lényegileg kétdimenziós, sziluettszerű figurák gyakran architektonikus elemek (ajtók, ablakok, falak) viszonylatában jelentek meg. Schaár 1966-tól kezdett hungarocellel foglalkozni, e múlékony, könnyű, porózus anyag tette lehetővé számára, hogy életnagyságú méretben dolgozzon.

Erdély Miklós: √-1 (Négyzetgyök minusz egy), 1985

Erdély Miklós munkásságát folyamatosan mozgásban tartó, újra és újra felülvizsgáló életstratégiájának utolsó nagy irányváltása volt a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján induló festészeti „korszaka”: a filozófia, a vallás, a matematika stb. egyezményes fogalmai, jelei, műveletei érzéki hatásokat működtető képi elemekként, egy „montázs” részeiként jelennek meg. A √-1 e korszak enigmatikus és emblematikus főműve, pillanatnyi „világ és sors-diagnózis”.

Lépésváltás

Folyamatosan megtekinthető

Online jegyvásárlás

Kiállításaink közül ajánljuk