En

Magyar Ropszódiák. Félicien Rops, a belga szimbolizmus mestere

- 2010. október 1. - 2011. január 9.

 

“Én a Sztyeppe fia vagyok […], és a Puszta lovainak tág orrlukaival születtem, ahogy a síkságon száguldanak a széllel, ott, a Tisza mentén”- írta Félicien Rops 1879-ben, magyarországi utazásának élményeit összegezve. Ropsot a tíznapos utazás során elbűvölte Magyarország, helyesebben az a kép, amelyet Magyarországról alkotott magának: a legnagyobb benyomást a puszta végtelen tágassága és a cigányok zenéje gyakorolta rá. Lelki hazáját vélte megtalálni a határtalan, vad Alföldben, és a cigányokban fivéreit látta, akik kötöttségek nélkül, a társadalmi elvárásoktól szabadon élték különös, magával ragadó zenéjükkel teli életüket. Rops élményeit egy sajátos írott-rajzolt “útikönyvben”, a Magyar Ropszódiák albumában akarta megjelentetni.

Rops, a belga szimbolizmus különleges, egyedülálló alakja, ez a szenvedélyes, különc lélek, Zichy Mihály barátja azonban nem az utazás hatására talált Magyarországban választott hazájára. Már 1863 körül magyar ősöket kreált magának, egyrészt így magyarázva vad, korlátozást nem tűrő, szinte öntörvényű életét és művészetét, amely a kor polgári társadalmának szemében megbotránkozást keltett, másrészt kiélve e maga teremtette mítoszban a másoktól való különbözés iránti vágyát.

Félicien Rops valójában belga ősöktől született Namurben, édesapja tehetős textilkereskedő volt. Brüsszelben folytatott jogi tanulmányai alatt kezdett karikatúrákat készíteni egyetemi kiadványok számára, majd 1856-ban megalapította saját szatirikus lapját, az Uylenspiegelt, amelyben karikatúráit közölte (Nadar 1856). Rops nagy méretű litográfiákon és rajzokon fogalmazta meg a politikai és a társadalmi élet visszásságait (Waterloo-érem 1858, Halálbüntetés 1859, A rend uralkodik Varsóban 1863 körül). Művészetére az első nagy hatást Gustave Courbet realizmusa tette. Művészi hitvallását ekkor így foglalta össze: “Egészen egyszerűen azt akarom visszaadni, amit az idegeimmel érzek és a szememmel látok.” Legismertebb műve e korszakának az Egy vallon temetés (1863).

Rops 1864-ben Brüsszelben megismerkedett Charles Baudelaire-rel, és szoros barátság alakult ki közöttük, amely a két művész egymás iránti kölcsönös csodálatán alapult. Együttműködésükből született Rops egyik első irodalmi címlapja, Baudelaire Franciaországban betiltott kötete, A romlás virágai brüsszeli kiadása számára (Hajóroncsok 1866). A Baudelaire-rel való találkozás döntő hatással volt Rops művészetére: új témák kezdték foglalkoztatni. Művein csontvázak, ördögök, a halál különböző alakjai, a Sátán, illetve bűnös, erkölcstelen nők tűntek fel (Táncoló halál 1865 körül, Mors syphilitica, Hideg ördögök 1860 körül).

1874-ben Rops külön vált feleségétől és végleg Párizsba költözött, ahol már az 1850-es évektől rendszeresen megfordult hosszabb-rövidebb időre. Itt a párizsi alvilág, a társadalom perifériájára szorultak, a kokottok, ficsúrok szolgáltatták témáit (A részeg piperkőc 1882, Pénzszűke 1882). Rops már nem elégedett meg azzal, hogy “visszaadja, amit az idegeivel érez és a szemeivel lát”, immár ítéletet is mond a társadalom züllöttsége felett (Száz könnyed karcolat-sorozat 1878), és szimbolikus műveken jeleníti meg a nők férfiak feletti hatalmát (Nő bábuval-sorozat 1873-1890, Pornokrates 1878). Rops Párizsban elsősorban irodalmi illusztrációi révén tett szert hírnévre, Mallarmé, Verlaine, és a dekadens irodalom képviselői, Jules Barbey d’Aurévilly, Auguste de Villiers de L’Isle-Adam és Joséphin Péladan műveit illusztrálta.

Rops életművének jelentős részét képezik erotikus rajzai, rézkarcai, amelyek helyenként pornográfiába hajló nyíltsággal ábrázolják a szexualitást. Az erotika, amelynek létezését minden polgári álszentség nélkül természetesnek tekintette, eszköz is volt számára, hogy kifejezze a polgári társadalomról, az egyházról, a nőkről vallott felfogását, amely a 19. század harmadik harmadának szimbolista-dekadens gondolatvilágába illeszkedett (Marie Alacoque nővér elragadtatása 1867-1874, Szent Teréz). Rops életművében jelentős szerepet kapott a sátánizmus, a francia századvég jellegzetes irányzata, amely a Sátán működését tette felelőssé a világban uralkodó gonoszság létezésében. A nők személyiségének és viselkedésének orvosi vizsgálata is e korszakban kezdődött, e vizsgálódások eredményeit egyesítette Rops a sátánizmus gondolatkörével a Sátáni képek sorozaton (1882), amely a kiállítás utolsó szekciójában kapott helyet.

A Magyar Nemzeti Galéria Magyarországon elsőként szentel életmű-kiállítást a belga szimbolizmus e különleges alakjának. A tárlat, amely a namuri Musée provincial Félicien Rops gyűjteményéből, valamint magángyűjtők műveiből válogat, igyekszik átfogó képet adni e virtuóz, öntörvényű és különc művészről, aki sokat mondó jelmondatában összegezte életét és művészetét, egyben megfelelve kritikusainak is: “Rops vagyok, más lenni sohse vágytam”.

A kiállítás a belga-magyar-spanyol hármas EU-elnökség alkalmából, a Wallonie-Bruxelles International, Namur tartomány, a namuri Musée provincial Félicien Rops és a Magyar Nemzeti Galéria közös programja, amely a vallon-magyar együttműködési egyezmény keretében jött létre.

A kiállítás kurátorai: Veronique Carpiaux, a musée provincial Félicien Rops igazgatója és Földi Eszter, a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Gyűjteményének vezetője.

Kiállításaink közül ajánljuk