- 2018. október 18. - november 18.
Turcsány Villő gyűjteményünkből a húszévesen elhunyt Habsburg László Fülöp főherceg Stróbl Alajos készítette halotti maszkját állította párba a Dávid és Góliát történetére utaló sorozatának utolsó darabjával. Az ovális kavicsszerű alapformából az arc részletei úgy bontakoznak ki, ahogy egy-egy természeti jelenségbe látjuk bele az antropomorf formákat. A fej nem egy konkrét személy vonásait viseli, bár az arc nagyon karakteres. A halotti maszk ezzel szemben hűen mutatja az éppen elhunyt személy vonásait, relikviaként őrzi ráncait, sebhelyeit, szőr- és hajszálait.
A törékeny gipszmaszk éteri pillanat közvetítője, és pontosan az ellenpontja Turcsány Villő tömör, nehéz, tömbszerű betonszobrának. Bár más-más aspektusból közelítik meg, mindkét műben érzékelhető a halál természetes és „kézzel fogható” jelenléte. A résnyire nyitott száj alapvető kapcsolat a maszk és Turcsány Villő kék színű fejplasztikája között. A száj a lélek kapuja, így a létezések között lebegő időfragmentumok öltenek testet mindkét kiállított tárgyban. Az állandóság és az időtlenség monumentumai, ugyanakkor emberi esendőségünk portrétükrei is.
A kiállítási projekt ötletét az adta, hogy a Magyar Nemzeti Galéria 19–20. századi szoborgyűjteményében őrzött közel ötezer szobor közül csak alig több mint százat láthat a közönség. Ezért szeretnénk élőbbé és láthatóbbá tenni a múzeumi anyagot kortárs szobrászok, szobrászati tevékenységet folytató képzőművészek bevonásával.
A projekt kapcsolódik ahhoz a kutatáshoz is, amelynek témája a kortárs (szobrász)- művészetben megfigyelhető klasszikus hatások, elsősorban a magyar szobrászati hagyományok továbbélése jelenkori szobrászatunkban. A muzeológia, az archiválás a nemzetközi művészeti színtéren is a kortárs művészet egyik központi témájává vált az utóbbi években.
A felkért művészek kiválasztásában szempont volt, hogy mind korosztályban, mind technika- és anyaghasználatban, mind szemléletmódban a projekt adta keretek lehetőségein belül a kortárs magyar szobrászat minél szélesebb spektrumából kerüljenek ki, külön figyelmet fordítva a hazánkban nagyon jelentős női szobrászokra.
A meghívott alkotókat arra kértük, hogy a Szobor Osztály anyagából válasszanak ki egy-egy inspiratív, kiállítható állapotban lévő művet, esetleg műegyüttest (több összetartozó darabból álló plasztikát). A kiválasztott műtárgyak elsősorban a jelenleg raktárban lévő művek közül kerültek ki, és ezeknek a szobroknak az inspirációja nyomán készültek a kortárs alkotók művei.
A kortárs művészek szabadon készíthették el saját alkotásukat, sem műfaji, sem technikai megkötés nem volt (a kiállításra szánt mű lehet hagyományos szobor, egyéb plasztikai mű, installáció, objekt, digitális alkotás vagy koncepcionális mű stb.)
– a lényeg, hogy a gyűjteményünkben lévő szoborra reflektáló, annak formai, plasztikai kérdéseit vagy tartalmi vonatkozásait továbbgondoló művek kerüljenek kiállításra.
A kortárs alkotásokat és a forrásul választott múzeumi szobrokat együtt installálva egyfajta „gerillakiállításon” mutatjuk be, más-más kiállítási téregységekben, egy-egy hónapig. Havonta tehát egy kortárs alkotó művet a gyűjteményünkből választott szoborral együtt látható, változó helyszíneken.
A különböző helyeken felbukkanó szoborpárok a múzeum hétköznapjait is élőbbé, elevenebbé teszik. Szándékosan beleavatkoznak a múzeum mindennapjaiba és megbolygatják a múzeumi közeget. A kortárs és a múzeumi szobor nemcsak egymással lép párbeszédre, átértelmezve egymás értelmezési tartományát és formai relációit, hanem átírják az adott állandó kiállítási terekben lévő műalkotások viszonyrendszereit is, új kontextust teremtve, teljesen megváltoztatva hangulatukat és tartalmi vonatkozásaikat.
Projektünk izgalmas kísérletnek ígérkezik, amely elevenségét a raktári közegből kiállítási pozícióba kerülő műtárgyak felbukkanásának köszönheti – jelezve azt is, hogy a raktári státusz legtöbb esetben csupán ideiglenes állapot, bármikor megváltoztatható. Ugyanakkor a kortárs alkotások párbeszédre hívják és új szempontokkal gazdagítják a múzeumi anyagot. Ennek a diskurzusnak a helyszíne a már meglévő múzeumi közeg, ahol az állandó kiállításon lévő többi műtárgy is bekapcsolódik a beszélgetésbe. A párbeszéd eredményeként a nézők egy interaktív akció részesei lehetnek.
Szeifert Judit
művészettörténész, kurátor