En

Rainer 85. Tisztelet Arnulf Rainernek

- 2014. október 15. - 2015. január 4.

 

Arnulf Rainer a ma élő egyik legjelentősebb, legismertebb osztrák képzőművész. Műveit bemutatta többek között a New York-i Museum of Modern Art és a Solomon R. Guggenheim Museum. Munkássága elismerésének csúcspontjaként 1993-1995 között New Yorkban létrejött az Arnulf Rainer Museum. 2009-ben szülővárosában, Badenben róla nevezték el a város múzeumát, ahol monografikus és tematikus időszaki kiállításokon mutatják be szerteágazó életművét.

 

85. születésnapja alkalmából világszerte láthatók tárlatai Londontól Berlinen át New Yorkig. Szülőhazája fővárosában, Bécsben az Albertina mutatja be sokrétű alkotói tevékenységének főbb állomásait egy kulcsműveiből rendezett retrospektív kiállításon. A nemzetközi tárlatok sorába kapcsolódik be a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása, amely a bécsi tárlattal csaknem egy időben kerül megrendezésre. Arnulf Rainer egyik legjelentősebb korszakának legismertebb sorozatából, az 1980-as évek elejétől készülő Goya-átiratokból láthatunk műveket Budapesten.

 

Arnulf Rainer folyamatosan új utakat kereső, kísérletező alkotó. Már az ötvenes évek legelején megjelenik művészetében az a sajátos, firkaszerű gomolygásból kibontakozó gesztusnyelv, amely napjainkig jellemzi alkotásait. Az 1970-es évek folyamán, az 1980-as évek elején születtek életművében azok a sorozatok, amelyek a nagy elődök, Leonardo (1976), Messerschmidt (1977), Van Gogh (1977-1979), Rembrandt (1980-1981), Egon Schiele (1981), Gustav Klimt (1981) és a most bemutatásra kerülő, Goya műveinek átiratai.

 

Rainer a 18-19. század fordulójának meghatározó alakja, a spanyol festőóriás, Goya műveit “átrajzolva-bekebelezve” kelti új életre. Valamiféle “energetikai transzformáció” során folyamatos párbeszédet folytatva, úgy formálja saját képére Goya alkotásait, reprodukcióikat saját gesztusaival átfestve-átszőve, hogy közben az eredeti kompozíciók is alakítják-irányítják a készülő átiratot.

A Rainer tárlathoz kapcsolódva négy magyar művész, Gaál József képzőművész, Kovács Péter és Nádler István festőművészek és Szikszai Károly grafikus Tisztelet Arnulf Rainernek címmel saját alkotásaik bemutatásával köszöntik az osztrák mestert.

 

A kiállítás kurátora: Szeifert Judit

Helyszín: C épület, I. emelet, Grafikai kabinet

Kiállításaink közül ajánljuk