En
Vissza a találatokhoz

A liptószentmáriai Szűz Mária-templom egykori főoltára

Készítés ideje 1450–1460
Tárgytípus szárnyasoltár
Anyag, technika új fatáblára átültetve (két ötrétegű furnérlemez közé enyvezett fenyőlécek), olaj-tojás tempera, ezüstözött
Méret

magasság: 275 cm

Leltári szám 55.890.1-20
Gyűjtemény Régi Magyar Gyűjtemény
Kiállítva Magyar Nemzeti Galéria D épület, Földszint, Templomok ékességei – Gótikus művészet Magyarországon 1300–1500

A liptószentmáriai főoltár a 15. század közepi Liptó megyei emlékkör egyik legjelentősebb alkotása. Az oltár elveszett középső részét minden bizonnyal Szűz Máriához kötődő ábrázolás alkotta, a közismert vértanú szüzek, Szent Borbála és Alexandriai Szent Katalin egész alakos képei ehhez a középrészhez tartoztak, mintegy keretbe foglalták azt. A nagyméretű oltárszárnyak felső jelenetsora Jézus gyermekségének történetét beszéli el négy epizódban, míg az alsó sorban a Szenvedéstörténet eseményeinek bemutatása kapott helyet. Az oltárszárnyakat próféták mellképeit ábrázoló, háromszögű oromképek koronázzák. A hétköznapi oldal képeit apostolok alakjai díszítették, ezek közül két, három-három apostolt bemutató festmény maradt ránk.

A főoltár méretében és szerkezeti felépítésében a vele lényegében egykorú, ugyancsak töredékesen ránk maradt németlipcsei főoltárhoz lehetett hasonló, amelyből a Régi Magyar Gyűjtemény a Krisztus születését ábrázoló táblaképet őrzi. Az oltártípus mellett a lírai kompozíciók és az alakformálás bizonyos részletei is a szomszédos kis-lengyelországi területek stiláris befolyásáról tanúskodnak. Egyes jelenetek térábrázolása, így az Angyali üdvözlet kőkeresztes ablakokkal megnyitott, boltozott szobabelsője, valamint az Újszülött csodálatára érkező pásztorok kisebb léptékű, térbe állított alakjai azonban egyértelműen bizonyítják a század közepén friss szellemet hozó, németalföldi festészeti hatások jelenlétét.

Bibliográfia

Radocsay, Dénes, A középkori Magyarország táblaképei, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955.

Ungarische Nationalgalerie Budapest: Alte Sammlung, Corvina Kiadó, Budapest, 1984.

The Hungarian National Gallery: The Old Collections, Corvina Kiadó, Budapest, 1984.

A Magyar Nemzeti Galéria régi gyűjteményei, Corvina Kiadó, Budapest, 1984.

Török, Gyöngyi, Gótikus szárnyasoltárok a középkori Magyarországon, Kossuth Kiadó, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2005.

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk