En
Vissza a találatokhoz

A Sátán leányai Egide Rombaux

Alkotó

Egide Rombaux Schaerbeek, 1865 – Uccle, 1942

Kultúra belga
Készítés ideje modell: 1903; mészkő faragás: 1909
Tárgytípus szobor
Anyag, technika mészkő
Méret

205 x 151 x 108,5 cm

Leltári szám 3910.U
Gyűjtemény 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény
Kiállítva Ez a műtárgy nincs kiállítva

Égide Rombaux szobrász tehetsége a brüsszeli Képzőművészeti Akadémián (Académie des Beaux Arts) bontakozott ki, ahol pályafutása elején diákként, az 1890-es évek végén pedig tanárként volt jelen. Stílusára nagy hatással volt itáliai tanulmányútja és az 1880, illetve 1890-es évek végén firenzei tevékenysége, valamint a klasszicizmus, Rodin és a kortárs francia szobrászat, a modernizmus, illetve ehhez kapcsolódva a szimbolizmus alapvetően Belgiumhoz köthető misztikusabb irányzata, mely főleg témaválasztásaiban nyilvánult meg.
A Sátán leányai, mely három női figura megdolgozatlan alapból való kiáramlásának hullámzó mozdulatsorát örökíti meg, először 1903-ban márványszobor formájában realizálódott. E nagyszabású mű alapján a szobrász további három másolatot készített mészkőből, közülük kettőt az eredetinek megfelelő méretben. Bemutatásának brüsszeli szenzációját követően az 1900-as évek első évtizedeiben Európa legfontosabb nemzetközi tárlataira kapott meghívást (Amszterdam, Milánó, Berlin stb.), így többek között Budapestre is, ahol az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Téli tárlata alkalmából a szimbolizmus belga képviselővel közösen állított ki 1908-1909-ben. A tárlat alkalmával a Sátán leányait a Társulat aranyérmével díjazták. A mű egy másik változata a Bruxelles-i musées Royaux des Beaux-Arts de Belgique-ben található.

Keserü Luca

Bibliográfia

Tóth, Ferenc, Donátorok és képtárépítők. A Szépművészeti Múzeum Modern Külföldi Gyűjteményének kialakulása, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2012, 127. o.

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk