Hazatérő kaszálók
19–21. századi Gyűjtemény / Festészeti Osztály
Alkotó | |
---|---|
Készítés ideje | 1832 |
Tárgytípus | festmény |
Anyag, technika | olaj, vászon |
Méret | képméret: 73 × 58 cm |
Leltári szám | 6097 |
Gyűjtemény | 19–21. századi Gyűjtemény / Festészeti Osztály |
Kiállítva | Magyar Nemzeti Galéria C épület, Első emelet, 19. századi művészet – A reformok korától a századfordulóig, U-alak |
Kozina Sándor, a magyar kora romantikus festészet képviselője, elsősorban arcképeiről ismert. Bécsi akadémiai tanulmányai során festette Vízözön című képét, amellyel felhívta magára József nádor figyelmét, aki négy évre évi 400 forint ösztöndíjat biztosított számára, hogy művészileg továbbképezze magát. Kozina 1829-ben Itáliába ment: barátja és pártfogója, Szemere Bertalan feljegyzéseiből tudjuk, hogy számos városban, így Firenzében, Nápolyban és Velencében is megfordult, hosszabb ideig Rómában is élt. Firenzébe minden bizonnyal többször visszatért, amint ezt 1832-es Önarcképe is bizonyítja. A romantikus hangvételű önarckép, a század folyamán kedveltté váló, a külsőségek helyett az arcra ― a személyiségjegyekre, a jellemre, az érzelmi-pszichikai állapotok rögzítésére és kifejezésére ― koncentráló mellkép típusához sorolható. Ugyanakkor Kozina művén a háttér is fontos szerepet játszik. Egyfelől jelzi a kép keletkezésének színhelyét, tehát topográfiai útbaigazításként is szolgál, másfelől a festői elemek gazdagságával fontos hangulati elem. A gomolygó sötét felhők és a távolban felcsillanó kék égbolt a vihar elvonulását jelzik. A lemenő nap fénye élesen világítja meg Firenze híres épületeit, a Dómot és a Campanile tornyát, a régi hidat, s megcsillan az Arno vizén. A táj itt nemcsak jelzés vagy üres kulissza, hanem az arckép érzelmi háttere, a festő életének színhelye életútja e fontos szakaszában. | Bakó Zsuzsanna
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.