
Kék lovak
1800 utáni gyűjtemény
A védjegyévé váló tiszta piros, illetve sárga szín alapvető kép-alkotó elemként való alkalmazása a kilencvenes években vált meghatározóvá Gianni Dessì művészetében. Ugyanekkor kísérletezett a kromatikus hatások és a tér összefüggéseinek értelmezési lehetőségeivel, a képfelületnek a táblakép határain túlra való kiterjesztésével. Kompozíciói, mint azt a Piros kép felépítése is példázza, egy domináns és formailag jól meghatározható centrum köré rendeződnek. A Piros képen a fekete középpontot az abból sugárszerűen kiinduló, a körmozgás érzetét keltő fehér sávok, a sávokat metsző koncentrikus formák és a négyzetes alakzat hangsúlyozza. A feszes, architektonikus szerkezet ugyanakkor egy olyan centrum felé vezet, melyben a tér érzékelésének racionális szabályai látszólag megszűnnek, s új, enigmatikus dimenzió nyílik. A művész számára a tér egyszerre fizikai és szimbolikus entitás, mely a nézővel dinamikus kapcsolatba lép, így a kép tere, illetve a valós tér viszonya, a kint és bent folyamatos mozgásban van.
Sodics Dominika
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.