Virágzó szilvafák Claude Monet

Monet 1878 nyarán családjával átköltözött Vétheuil-be. Három és fél éves ott-tartózkodása viszontagságokkal teli tragikus idôszak volt életében. Felesége állapota második fiuk születésétől kezdve egyre romlott, s 1879 szeptemberében bekövetkezett haláláig minden pénzüket gyógyszerekre és orvosokra költötték. Anyagi kényszerből közös háztartásban éltek Monet barátja és patrónusa, Ernest Hoschedé családjával. Egy mély szakmai válságon és a személyes nehézségeken felülemelkedve, a Vétheuil-ben töltött időszak végül kulcsfontosságú periódusnak számított Monet művészi fejlődésében: betetőzése volt az atmoszferikus fényjelenségek érzékelhetővé tételéért folytatott kísérleteinek, amelyeket Argenteuil-ben kezdett.

Vétheuil-be érkezése előtt Monet a modern élet, a városi hétköznapok festőjeként szerzett hírnevet. A Szajna-parti kisvárosba költözve azonban sokkal inkább a nyugodt vidéki táj érdekelte, a tájban található fény és szín finom átmeneteire összpontosított. Számos látképet készített lakhelye közvetlen környékéről, a ház körüli gyümölcsösökről, a városról a folyópart felől.

Az 1879 tavaszán festett Virágzó szilvafák is a festô háza közelében készült. A gyümölcsfák lombjai közt Vétheuil egy részlete, a háttérben Chenay dombja látható. Monet minden figyelmét a természet közvetlen tanulmányozásának szenteli, korábban jellemző témáival ellentétben az ember jelenléte minimálisra redukálódik, az anekdotikus részletek hiányoznak. Semmi nem érződik a megpróbáltatásokból, ekkoriban festett képeinek derűje ellentmond a reménytelen családi körülményeknek. A festményen minden rezeg, minden pontokból éled. A kép kiváló példája az optikai színkeverésnek, a természetes színek elemi egységekre való felbontásának. Ezeket a szétválasztott egységeket a szem az árnyalatok végtelen finomságaként érzékeli. Az ecsetvonások szinte követik a levegő hullámzását a fák között, fel a lágy hajlatú dombtetőre. A néző tekintetének tudatos aktivizálása így a mozgás illúzióját fokozza a képen és a napsütötte táj vibráló elevenséggel telik meg.

Az impresszionistákat körüllengő hiedelemmel ellentétben, a természeti látványból a képre kerülő részletek megválasztása alapos átgondoltságot mutat. A végső látvány előtanulmányok és kompozíciós kísérletek útján született. Monet ezekben az években kezdte csoportokban rögzíteni az ugyanazon helyszínről különböző időpontokban észlelt szín- és atmoszféra-eltéréseket. Máskor a formátum, a méret vagy a képbeállítás különbségeivel kísérletezett: a Szépművészeti Múzeum festményének is készültek különböző változatai ugyanabból a szögbôl.

A kép a nagyközönség előtt valószínűleg 1880-ban a La Vie Moderne folyóirat galériájában volt először látható. Monet első önálló kiállításán tizennyolc mű szerepelt, zömében a Vétheuil-ben készült új tájképek. A kiállítás jelentős fordulatot hozott Monet életében és művészi karrierjében. A kritikusok és gyűjtők érdeklődése újra felé fordult, a kritika kezdte elismerni a megszokotthoz képest nem teljesen “befejezett” művek értékeit, Monet ritka tájfestő tehetségét, technikai jártasságát.

TÓTH FERENC