| Alkotó | |
|---|---|
| Készítés ideje | 1928 |
| Tárgytípus | festmény |
| Anyag, technika | olaj, vászon |
| Méret | képméret: 100,5 × 125,5 cm |
| Leltári szám | 63.137T |
| Gyűjtemény | 19–21. századi Gyűjtemény / Festészeti Osztály |
| Kiállítva | Magyar Nemzeti Galéria C épület, Második emelet, Modern idők – Magyar művészet a Millennium és a II. világháború között, Déli nyaktag |
Szőnyi István az I. világháború után frissen színre lépő legfiatalabb művésznemzedék vezéralakja lett, újklasszicista festészetével nagy hatással volt kortársaira. Az addig a fővárosban élő művész 1924-ben Zebegénybe költözött, kisebb-nagyobb megszakításokkal haláláig itt élt. Az évtized végére Szőnyi visszatért a nagybányai festészet hagyományaihoz, képein egyre inkább a finoman összehangolt színekre és a kompozicionális problémák megoldására koncentrált. Zebegényben festett képeinek fő motívuma a változatos nézőpontokból megörökített Dunakanyar. Műveinek másik csoportján a falusi emberek hétköznapjait láthatjuk. A két műfaj, a tájkép és az életkép találkozik a Zebegényi temetésen, amelyen a téli táj hangulata járja át a temetési jelenetet. A háttér kulisszaként húzódik a színpadszerű előtér mögött, a térrétegek vízszintes sávját a fák vékony vonalai ellenpontozzák.
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.
