En

Szinyei és a magyar impresszionizmus

1840-ben ezen a napon, november 14-én született Claude Monet, az impresszionizmus „atyja” és legjelentősebb mestere. Bár odakinn, a budapesti őszben mások most a fények, mint a hajnali Le Havre kikötőjében vagy éppen a párizsi Szajna-parton, érdemes egy kicsit elgondolkodnunk az impresszionizmusról, s különösen arról, hogy milyen a magyar impresszionizmus.

Szinyei Merse Pál: Ruhaszárítás, 1869, olaj, v 38,5 x 31 cm, Magyar Nemzeti Galéria

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy az impresszionizmus több dolgot is jelent. Van egy történeti értelemben vett impresszio-nizmus, ami az irányzat megszületésének és elterjedé-sének a korát jelöli, azaz körülbelül az 1870–1890 közötti éveket. Az európai festészetben ez az impresszionizmus nagy korszaka. A történeti fogalom mellett azonban létezik egy stílusfogalom is, ami az impresz-szión, a benyomásokon alapuló látvány gyors rögzítésének festői technikáit foglalja össze. Ilyen alapon ma is lehet impresszio-nista képet festeni, ha úgy festünk, mint „az impresszi-onisták”. Nem véletlen, hogy a barokk festészetben, sőt még a 19. századi akadémizmus világában is találunk impresszionistának nevezhető megoldásokat. A gyors tájvázlatok, felhőtanulmányok, a gyorsan változó fény jellegzetességeit középpontba állító skiccek tekinthetők ilyen munkáknak, mindebből mégsem következik, hogy például Barabás Miklóst vagy Markó Károlyt az ilyen jellegű képeik alapján impresszionistának nevezhetnénk.

A magyar művészetben az impresszionizmus fogalma az 1890-es évektől jelenik meg. Egy időben Rippl-Rónai József és Vaszary János is impresszionistának mondja magát, Rózsa Miklós pedig a Magyar impresszionista festészet című 1914-es könyvében szinte minden olyan művészt bevon az impresszionizmus hatáskörébe, akik valamilyen módon a romantikus akadémizmusénál frissebb szemmel tekintettek a természetre. Ebben a névsorban ott van Mészöly Géza, Munkácsy Mihály, Paál László, Hollósy Simon, Ferenczy Károly, a nagybányaiak, a szolnoki művészek, Koszta József, s természetesen Szinyei Merse Pál is.

Szinyei Merse Pál: Hinta, 1869, olaj, karton, 54,2 x 43 cm, Magyar Nemzeti Galéria

A magyar művészettörténet egyik sokszor fölvetett kérdése, hogy vajon Szinyei impresszionista volt-e? Szinte mindenki – legyen szó művészekről vagy műkritikusokról – úgy látja, hogy nem. Olyan vázlatokon, mint például a Hinta vagy a Ruhaszárítás, nem nehéz impresszionisztikus megoldásokat fölfedezni, de ne feledjük el, hogy a vázlat, vagyis általában minden vázlat önmagában is impresszionista hatású. Szinyei olyan nagy, komplex igényű munkáin azonban, mint például a Majális vagy a Pacsirta, már nem érezzük a vázlatok könnyedségét. Az im-presszionista kép lényege ugyan-is nem a napsütés, nem a világos, élénk színek, hanem egy bizo-nyos képi hatás. Az a hatás, amitől az az érzésünk támad, hogy a művet szinte pillanatok alatt festették meg. De tévedés azt hinni, hogy az impresszionista festmények gyorsan, a látvány pillanatnyi hatása alatt készültek el. Ez nem így van, sőt Monet még rengeteg fotót is használt a nagy kompozícióihoz. A cél nem a munkafolyamat gyorsasága és rögtönzöttsége, hanem az, hogy a végső, nagy kompozíció a gyors és rögtönzött kivitelezés hatását keltse! A francia impresszionizmus másik sajátossága, hogy alapvetően városi karakterű. Még a Szajna-parti kirándulóhelyek vagy Normandia üdülői is a városi ember világához tartozó területek. A magyar festészetben az impresszionista látásmód nem a város, hanem a falu, a vidék ábrázolásában jelenik meg először. Deák-Ébner Lajos, Pállik Béla, Fényes Adolf képein, többnyire Szolnokon, vagy éppen Nagybányán. A magyar impresszionizmus képei nem a pályaudvarok, szállodák, kávéházak és vízparti sétányok nyüzsgő kavalkádját jelenítik meg, hanem a tanyák, parasztudvarok, legelők és virágzó mezők csendjét.

2018. november 14.

Kiállításaink közül ajánljuk