En

SZÓ/KÉP | Magyarul tanuló külföldiek a Nemzeti Galériában

A SZÓ/KÉP program 2021-ben indult a Nemzeti Galéria és a Magyar Diplomáciai Akadémia együttműködésében.

Az egyetem hallgatói a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeznek Budapestre, ahol a magyar nyelv elsajátítása mellett a kultúrával ismerkednek. A program alapötletét a pandémia idején megvalósult online múzeumi foglalkozás adta, amelynek során egy híres magyar festményt nyelvtanulást támogató feladatok segítségével ismerhettek meg a hallgatók. Az óra sikere hívta életre egy olyan foglalkozássorozat gondolatát, ahol a műalkotásokat kifejezetten nyelvi és kulturális szempontból közelítjük meg. Az online és élő találkozások során a műalkotásokból kiindulva beszélgetünk, olvasunk, írunk és alkotunk, miközben nemcsak a magyar művészettel, hanem egymás kultúrájával is ismerkedünk. A kísérleti év során a cél egy olyan közösség megteremtése volt, ahol a nyitottság, a tolerancia, a kíváncsiság és a közös tanulás ugyanolyan fontos érték, mint a műalkotásokról megszerzett tudás. A foglalkozások kidolgozásához nélkülözhetetlen szakmai iránymutatást és segítséget Ihnátisin Írisz, az egyetem magyar mint idegen nyelv oktatója biztosítja.

ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (17)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (15)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (11)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (7)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (6)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (16)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (22)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (24)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (25)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (21)
ESE_Múzped Magyarul tanuló diákok_20220513_MP (32)

Kiállításaink közül ajánljuk