Az angyal szó eredeti jelentése „hírnök, küldött”, az isteni üzeneteket az emberek számára közvetítő követ. Alakja az ókortól napjainkig minden korszak művészetében jelen van, de a különböző kultúrák és vallások hagyományaiban is találkozhatunk vele. Az antik mitológia szárnyas istenei, a gótika méltóságteljes, égi szolgálói, a pufók puttók és az apokalipszis félelmetes hírnökei mellett olyan angyalokat is ismerünk, akik a karácsony ünnepének fontos szereplői. Vajon miként látták őket a különböző korok emberei? Milyen hagyományos és milyen mai, egyéni értelmezései lehetnek a műalkotásokon szereplő angyaloknak?
Bár első pillantásra nem úgy tűnik, ezen a festményen három angyal is szerepel. Ketten fonás közben segítik Máriát: az egyik a rostcsomót tartja, míg a másik feltekeri a szűz által megsodort fonalat. De vajon hol lehet a harmadik? Erre a kérdésre a kép bal oldalán belógó tollak adják meg a választ. A töredékesen fennmaradt képet a múltban többször is átalakították. Mária hasán, a festékréteg alatt található egy, a végső változatban végül meg nem festett ecsetrajz, amely a születendő gyermeket dicsfénnyel körülvéve, vállán keresztet tartva, magzati pózban ábrázolja. A bal oldalon egy botra fűzött szalmakalap, egy hordócska és egy vörös ruharészlet árulkodik arról, hogy egykor még József is szerepelhetett a képen, sőt, az eltűnt szent fejét övező dicsfény részlete is kivehető a háttérből. Az eredeti kép minden bizonnyal azt a jelenetet ábrázolta, amikor Józsefnek álmában megjelenik egy angyal, aki biztosítja arról, hogy Mária születendő gyermeke a Szentlélektől való, és így oszlatja el József kételyeit.
A gazdagon díszített, gyakran szobrokkal is kiegészített gótikus szárnyas oltárok a 15. században váltak Európa-szerte a templomok díszeivé. A szárnyak lehetővé tették, hogy az oltároknak nyitott és csukott nézete is legyen. Külső oldaluk általában egyszerűbb volt: az év nagy részében ezt láthatták a hívők. Csak a nagy ünnepek alkalmával vált láthatóvá a belső, aranyozással is ékesített oltárszekrény a korabeli hívek csodálatára. A Kisszebenről származó oltár pompás belsejének két fő alakja a váratlan látogatástól megriadó Mária, valamint Gábriel, aki a Szentírás egyik legfontosabb üzenetét, Jézus születésének hírét hozza. Gábrielt – éppen ennek az eseménynek a jelentősége miatt – ábrázolják a főangyalok közül a leggyakrabban a keresztény művészetben. Az Angyali üdvözlet pillanatát a fejük feletti felhőből szemléli Isten a zenélő angyalok társaságában.
Bár az angyalokat legtöbben a kereszténységgel kapcsolják össze, a szárnyakon repülő, égi lények már az ókori keleti kultúrák történeteiben, a görög és a római mítoszokban is szerepeltek. Amor, a szerelem istennőjének a gyermeke, aki nyilaival megsebzi az emberek szívét, számos művészeti alkotás figurája. Cupido vagy görögül Erósz néven is ismert, szárnyas gyerekként vagy fiatal fiúként ábrázolt alak egyszerre jelképezi a szerelmi boldogságot és a szenvedést. A klasszicizmus idején az antik mítoszok istenségei és hősei a művészek kedvelt témái közé tartoztak. Engel József, a korszak egyik magyar képviselője nemcsak a szobor témáját, hanem a stílusjegyeit is az antikvitásból merítette. Alakjainak arányos, idealizált teste, időtlen arca, illetve a kompozíció egészéből sugárzó harmónia az ókori görög és római szobrokról ismerős.
Giovanni Segantini szimbolista festő képén az angyal nem túlvilági lényként jelenik meg, hanem emberalakként, aki a gyengéd anyai szeretetet testesíti meg. Az anya és a gyermek nem csupán egymással alkot elválaszthatatlan egységet, hanem az őket körülvevő természettel is. A hosszú hajfürtök és a ruha redői összefonódnak a faágak körvonalaival, de a növényi indák kanyargását utánzó, finoman faragott keret is a kép motívumaihoz illeszkedik. A századforduló szecessziós törekvéseire jellemző volt a különböző művészeti ágak határainak feloldása, így a festők sokszor maguk tervezték a műveik keretét is, amelyet az alkotás szerves részének tekintettek.
„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor: A teljesség felé)/
Ámos Imre képein gyakori az angyal jelenléte. Önarcképeinek visszatérő kísérői, de számos más témájú művén is találkozhatunk a szárnyas teremtményekkel, akik eleinte békés védelmezőként jelennek meg, majd a tragikus sorsú művész pályájának előrehaladtával egyre fenyegetőbbé válnak. A nagykállói származású festő képein a haszid zsidó kultúra és a kereszténység motívumai egyaránt megtalálhatók. Ilyen visszatérő, többrétegű jelkép a létra is, amelyet az angyal mellett ezen a festményen is láthatunk. Erősen szakrális jelentéssel bír: a lent és a fent összekötésére, az ég és a föld közötti kapcsolat keresésére utal. A sajátos szín- és formavilág, a szimbólumok használata misztikus hangulatot kölcsönöz a festménynek. Mit jelenthet az égő háztól az égbe vezető létra? Vajon miért fordít hátat az angyal a festő alakjának?
A kupolatérben lebegő alakok emberek vagy angyalok? Önfeledten repülnek, vagy kétségbeesetten zuhannak? A szoborcsoport címe a bibliai végítéletre utal, amelyben hét angyal harsonaszava jelzi a világ végének eljövetelét. A horgonyhálóból készült áttetsző figurákat a művész vagy a Fővárosi Képtár templomterében vagy jelenlegi helyén, a múzeum kupolája alatt szerette volna megvalósítani. Vajon más hatása volna ugyanennek a látványnak az egykori templomban, mint itt a múzeum falai között?