En

Család/Újratöltve/Jelen idő

6 állomás
Család/Újratöltve/Jelen idő

A jelenlegi időszak bezártsága a rengeteg nehézség mellett teret és lehetőséget ad arra is, hogy a megszokott élethelyzeteket újratervezzük, valamint a folyamatosan körülöttünk lévő embereket újra megismerjük. Ennek egyik legszebb terepe a családban lévő erő megtapasztalása. A folyamatos napi rutin leegyszerűsíti a családtagok közötti kapcsolatot. Apró pillanatok, gyorsan elhangzó mondatok mellett megyünk el, amelyekre már nem is figyelünk oda. A koronavírus okozta zárás azonban akaratlanul is egymás felé fordítja az embereket, családtagokat. A pillanatok megmaradnak, a mondatok szöveggé formálódnak.

Az alábbi képzeletbeli múzeumi séta olyan családról és gyerekekről szóló festményeket mutat be, amelyeken egyaránt jelen van a család megtartó ereje, valamint a hétköznapi élet alatt meghúzódó gyermeki lét finomsága és mélysége.

Az egyes bekezdések alatt megfogalmaztunk néhány kérdést, melyek  lehetőséget adnak arra, hogy a bezártság állapotában is tudjunk tapasztalni, kalandozni. Az alkotások  nyitva állnak, a gondolatok nálatok vannak, rólatok szólnak.

Állomások

  • Madonna a toporci Szent Fülöp és Jakab-templomból, 1415–1425
  • Madarász Viktor: Zrínyi Ilona Munkács várában, 1859
  • Deák Ébner Lajos: Fifine, 1875
  • Benczúr Gyula: Gyermekeim, 1881
  • Székely Bertalan: Kisfiú vajas kenyérrel, 1875 körül
  • Pór Bertalan: A család, 1909

Madonna a toporci Szent Fülöp és Jakab-templomból, 1415–1425

Madonna a toporci Szent Fülöp és Jakab-templomból, 1415–1425

A toporci Madonna az úgynevezett Szép Madonnák típusának jellegzetes képviselője. Ezek a kedves, gyermekükkel játszó, álló Máriák az oltárszobrok közvetlen elődei. Az arc finomsága, a mozdulat lágysága nem egy távoli, a hétköznapi ember számára elérhetetlen lelkiállapotot jelenít meg, hanem egy olyan szoros szülő, anya-gyermek kapcsolatot, amely létezésünk egyik legfontosabb, ugyanakkor állandóan változó alapja.

Ebben az összezárt időszakban talán akaratlanul felvetődik bennünk néhány kérdés: milyen a viszonyom a gyermekemmel, gyermekeimmel? Hol kezdődnek az ő határai és az enyémek, esetleg mennyire tolódtak el?

Madarász Viktor: Zrínyi Ilona Munkács várában, 1859

Madarász Viktor: Zrínyi Ilona Munkács várában, 1859

Madarász Viktor párizsi tartózkodása alatt készítette ezt a történelmi tárgyú festményét, amelyen Zrínyi Ilona szembesül a Habsburg-udvar ítéletével Munkács várának elvesztése után. Bár a címben Munkács jelenik meg az esemény helyszínként, valójában a család szétválasztásáról szóló döntést a bécsi udvarban hirdették ki. A tizenhat éves Juliannát a Szent Orsolya-rend kolostorába vitték, a tizenkét éves Rákóczi Ferenc pedig Neuhausba, a jezsuiták kolostorába került, és édesanyjával soha többé nem találkozott. Zrínyi Ilona egyenes, de feszes testtartása egyszerre jeleníti meg a várvédői méltóságot és azt az anyai fájdalmat, amelyet gyermekei elvesztése miatt érez. Anyjuk óvó kéztartásából kissé visszahúzódva, de bátor, dacos tekintettel néz kifelé a fiatal Rákóczi, míg Julianna lehajtott fejjel, rezignált fájdalomba burkolózva különül el a külvilágtól. Az anyát és gyermekeit szoros egységben tartó háromszög-kompozíció erőteljesen képviseli a hitét, anyai méltóságát meg nem tagadó nő erejét. Ennek lefelé húzó ellenpontját adja meg Madarász egy lazább keretű háromszögben, melyből kiemelkedik a hajlott hátú, bármely hatalomnak behódoló jegyző, és a hányaveti, pökhendien ülő katona alakja.

Bár történelmi tárgyú képet látunk, Zrínyi Ilona alakja jóval tovább mutat a 17. század végi eseményeken. Nő, anya, aki összefog és összetart a legnehezebb körülményekben is. Hol kezdődnek a nehéz körülmények az egyén és család számára a karantén szituációjából kiindulva? Mennyiben változnak a megszokott szerepek a családon belül? Miként éli meg a szülő, hogy éli meg a gyermek az elzárt létet? Rezignáltan, dacosan…?

Deák Ébner Lajos: Fifine, 1875

Deák Ébner Lajos: Fifine, 1875

Deák-Ébner Lajos 1873-ban a bécsi világkiállításon találkozott először a megújuló formanyelvet felvonultató francia festészettel, melynek hatására még abban az évben Párizsba költözött. A francia fővárosban megismerkedett Munkácsy Mihállyal és Paál Lászlóval, barbizoni útja során pedig felfedezte az ottani festőiskola kísérleteit a realista természetábrázolás terén. Behatóan tanulmányozta a természet fényhatásait, a színekben rejlő kompozíciós erőt. Mindemellett tovább művelte a kezdeti tanulmányait meghatározó portréfestészetet is. Ennek egyik legkifinomultabb darabja a Fifine című alkotása.

A portré háttér nélkül, teljesen a kislány arcára összpontosítva jeleníti meg azt gyermeki pillanatot, melyet a hétköznapokban talán észre sem veszünk, pedig ugyanannyira a sajátja mint egy felnőttnek. Nem egy önfeledt, mindig vidáman bájos kislány néz ránk, hanem egy elgondolkozó, merengő gyermek. Ennek ellenére Deák-Ébner elkerüli a „koravén” hangulatot a finom ívű ecsetkezelés, a visszafogott tónusok által. Fifine nagy szeme, picit oldalra billentett kerekded arca magában hordozza azt a szeretetre méltó bájat, mely leginkább jellemző az ötéves kor körüli gyermekekre. A lazán egymásra tett karok, az éppen csak szétnyíló gyermeki ujjak kedvesen jelzik a pillanatnyi, ugyanakkor nagyon mélyről jövő belső kedvességet.

Mikor látjuk így a gyermekeinket? Képesek vagyunk-e észrevenni ezeket a pillanatokat? Mennyiben változik a gyermeki lét, gondolat a bezártság idején?

Benczúr Gyula: Gyermekeim, 1881

Benczúr Gyula: Gyermekeim, 1881

Az elsősorban történelmi festményeiről ismert Benczúr Gyula gyermekeinek megfestésekor saját korának sematikus, előre megszabott karakterein emelkedik felül, hűen visszaadva Olga, Elza, Gyula és Ida személyiségeinek különbözőségét. A kép hosszanti, keskeny formátuma kissé szokatlannak tűnhet, különösen egy csoportkép esetében. Ez azonban nem egy újszerű formabontó kísérlet Benczúr esetében, hanem a funkció előtérbe kerülése válik meghatározó szerkesztőelvvé. A négy gyermek portréja ugyanis a művész München melletti ambachi nyaralójában egy úgynevezett szupraport, azaz ajtó felett elhelyezett kép volt. Ezeknek a bejárat fölötti képeknek sok esetben óvó, védelmező erőt tulajdonítottak, valószínűleg ez is szerepet játszott a gyermekek portréjának ilyen formában való elhelyezésében.

Ha elkezdenénk festeni, hogy tudnánk megjeleníteni a gyermekeink, vagy más családtagjaink egyéniségét? Milyen színeket, vonásokat használnánk? Most talán több időnk van azokat a fotókat meglátni és nem csak nézni, melyeket nem biztos, hogy az ajtó fölé helyeztünk, de kint vannak a szekrényeinken, asztalainkon évek óta.

Székely Bertalan: Kisfiú vajas kenyérrel, 1875 körül

Székely Bertalan: Kisfiú vajas kenyérrel, 1875 körül

A festmény a művészettörténészek többsége szerint Székely Bertalan korán elhunyt kisfiát, Ármint ábrázolja egy szokatlan, de kifejezetten gyermeki gesztust megörökítő pillanatban.

A gyermeket Székely nem tipikusan, játék közben festette meg, hanem egy olyan pillantaban, amely legalább annyira meghatározó élménye a gyermeknek mint a játék; az étel tapintása, megfogása. A hirtelen elkapott mozdulat által nagyszerű átmenetet képez portré és életképfestészet között. A kép befejezetlensége, a kiugró piros és fehér színfoltok is az ösztönszerű pillanatot erősítik a festményen, amely egyébként viszonylag messze állt Székely idealizált portréfestészetétől. A mozdulatból, tekintetből és színekből fakadó természetességet és közvetlenséget egyszerre hordozza magán ez az alkotás.

Mitől gyermek a gyermek? Meddig gyermek egy gyermek? Meddig engedjük, hogy gyermek legyen?

Mi fontosabb: hatévesen tudjon írni, olvasni, számolni vagy egy óvatlan pillanatban merjen a vajas kenyérre rajzolni?

Pór Bertalan: A család, 1909

Pór Bertalan: A család, 1909

Pór Bertalan családi csoportképe azokat a felvidéki rokonait ábrázolja, akik korábban a jobb megélhetés reményében Budapestre költöztek. A várt lehetőségek azonban elmaradtak, a józsefvárosi szűk lakásból való továbblépés esélytelenné vált. Innen nézve Pór képe szólhatna a lemondásról, elveszettségről, a feladásról, viszont a festői eszközök, a kompozíció és a nagy festő elődök formanyelvének használata által a legmélyebb állapotból emeli fel a családot a összetartozás ereje felé.

 

 

A családtagok egymáshoz viszonyított erőteljes geometrikus rendje szigorúságot kölcsönöz a kompozíciónak. Az elfordult, senkihez nem kapcsolódó tekintetek mindezt lemondással, melankólikus beletörődéssel lágyítják. A lágyság és keménység nagyszerű kettőse teszi lehetővé, hogy a kép túlmutasson egy megrekedt közös lelkiállapoton. A középen ülő anya, egyenes, szinte merevnek tűnő testtartása, karba tett keze egyszerre jelent különállást és a családot megtartó erőt.

Pór Bertalan festményén nem az a történelem jelenik meg, mint Madarász Zrínyi Ilonát megjelenítő képén. Emögött a család mögött nincsenek nagy hősi, látványos csaták. Ez már a 20. század, ahol a csaták másként és más színtereken zajlanak.

Minden családnak megvan a maga történelme, a maga csatája. Hol kezdődtek ezek? Mik voltak a nagy fordulópontok a mi családunkban? Miről szól a jelenünk ebben a helyzetben?

 

Kívánunk közös, nagy családi beszélgetéseket, szemlélődéseket, hozzuk ki a legjobbat a karanténból!