Bármennyire vártuk, hogy Csontváry Kosztka Tivadarnak és művészetének szenteljük az áprilisi Múzeum+ estünket, az élet sajnos közbeszólt. Bár az estet el kell halasztanunk egy későbbi időpontra, természetesen nem hagyjuk cserben azokat, akik szeretik e páratlan zsenit és csodálatos életművét! Élvezze a kijárási korlátozás ideje alatt a Csontváry állomásai címre keresztelt útvonaltippünket és adózzon személyesen is a festő nagysága előtt, ha minden visszatért a régi kerékvágásba!
Csontváry élete épp olyan izgalmas, mint az alkotásai: vajon mi kell ahhoz, hogy egy végzett gyógyszerész palettára cserélje a pipettát? Annyi bizonyos, hogy 1880. október 13-án valami végérvényesen megváltozott az akkor még patikus Csontváry életében. A későbbi művész gyakran pingált unalomból krikszkrakszokat, ám amikor aznap a patika vezetője megpillantotta az egyik vénycédula hátuljára rajzolt ökrösszekeret, meglepettségében felkiáltott: „Mit csinál: hisz maga festőnek született!”. Csontváry miközben később tüzetesebben is tanulmányozta művét, hangot hallott, amely azt mondta neki: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.” Csontváry sorsa ekkor végleg megváltozott, de gyógyszerészi ismereteit nem dobta el a későbbiekben sem: a jellegzetesen csillogó „napút-színek” a saját maga által kevert festékeknek köszönhetők. Világító sárgák, lángoló pirosak, fájdalmas rózsaszínek és borzongató kékek: micsoda szín- és árnyalat-kavalkád! Nem véletlenül kiáltott fel így Pablo Picasso, amikor élőben megtekintette alkotásait Párizsban: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt a századunknak!”
Egyediség, misztikum, koloritgazdagság, szeretnivaló naivitás, szuverén szimbólumteremtés, egyedülálló modernség, izzás, a lélek ereje. Senkihez és semmihez nem hasonlítható – sem Csontváry, sem páratlan életműve. E rendkívüli géniusz életútjának és művészetének állomásai várnak most a látogatókra útvonaltippünk segítségével. Csontváry még életében legendává formálta saját személyét, s e legendának természetesen nélkülözhetetlen részét képezik utazásai is. Kisszebentől Párizsig, Rómától a Közel-Keletig, a Hortobágytól Münchenig, Dalmáciától Libanonig a legfenségesebb természeti képződményeket és ember alkotta emlékeket örökítette meg művein. Utazzon Ön is Csontváryval és fedezze fel más művészek alkotásain is ezeket a bámulatos helyeket és hangulatokat!
Varázslatos festmények színes, vagyis széles palettájával várjuk hát Önöket – egyelőre csak otthonról, majd természetesen élőben is!
Csontváry Kosztka Tivadar 1853-ban született Kisszebenben, a mai Szlovákia területén. Az elemi iskolát szülővárosában kezdte, ahol nagyon szeretett a természetben barangolni, növényeket, rovarokat, pillangókat, kőzeteket és madarakat csodálni. Nem véletlen, hogy közkedvelt festői témái közé tartoztak a természet csodái, és az 1870-es évek végén selyemhernyó-tenyésztéssel kívánta fellendíteni az ország pénzügyi helyzetét.
A kisszebeni főoltár Közép-Európa egyik legnagyobb oltárépítménye volt, ebben a térségben a – múzeumunkban őrzött – késő gótikus szárnyasoltárok legnagyobbika. Az életnagyságnál valamivel nagyobb szekrényszobrok egyike a templom és főoltára névadó szentjét, Keresztelő Szent Jánost ábrázolja, Madonna jobbján és Szent Péter társaságában. Az oltárt kinyitva a mozgatható oltárszárnyak belső oldalának festményein Keresztelő Szent János élete nyolc jelenetben, csukva a Credo szövegét megjelenítő képek láthatók.
A Vizitáció a selmecbányai Szent Katalin katolikus templom főoltárának egyik darabja a nyolc táblaképből. Alkotója MS mester, aki a késő középkori – kora reneszánsz magyarországi festészet egyik legkiválóbb mestere. Stílusa alapján valószínűsíthető, hogy itáliai tanultságú: a művön látható gazdagon részletezett táj, a természethez való hűség, az anatómiai pontosságra törekvés az itáliai reneszánsz hatását tükrözik. A két kecses, szinte lebegő nőalak megindultsága hatja át a művet: a finom részletek – Mária fellibbenő fejkendője, az alóla kitűnő ártatlanságra utaló aranyszőke haja, az előtérben látható írisz, pünkösdirózsa és szamóca – mint a szenvedéstörténet szimbólumai, illetve a háttérben látható tájháttér mind filigrán elemei az alkotásnak.
Csontváry Kosztka Tivadar 1902-ben festette Selmecbánya látképe című művét. Érdemes rákeresni erre a különös alkotásra, ugyanis az ábrázolt látkép hegyoldalában egy hatalmas E betűt láthatunk. Elsőre azt gondolnánk, hogy Csontváry víziójáról van szó, de nem: Erzsébet királyné emlékére ekkortájt több helyen is állítottak szobrot, neveztek el parkot és városrészeket, de ennél különösebb emlékjellel ritkán találkozhatunk! A selmecbányai E betűt vörösfenyővel ültették be, ami lévén lombhullató faj, ősszel gyönyörűen kirajzolta az egyébként 115 méter hosszú betűt. Érdemes az interneten könnyen fellelhető fényképekkel is összevetni a festményt!
Id. Markó Károlyban a magyar tájképfestészet egyik megteremtőjét tisztelhetjük. Eszményi mediterrán tájak, aranyló alkonyatban fürdő aratási és szüretelési jelenetek, népviseletbe öltözött figurák és a klasszikus ókor varázslata jelenik meg alkotásain. Bár élete javarészét Bécsben és Itáliában töltötte, életműve szép példája annak, hogy a nemzeti kultúrát Itáliában fakadó forrásokból is ugyanolyan elevenséggel lehet táplálni, mint a szülőföldről. Ő volt az első művész, aki Itáliában magyarként, itthon pedig Itália és az évezredes művészeti tradíció örököseként tudott nemzetközi hírnévre szert tenni Európában.
Csontváry Kosztka Tivadar előbb az 1880-as évek elején, majd a századforduló körüli években járt Itáliában. Első, 1881-es római útján érlelődött meg végleg hivatástudata és itt ismerkedett meg személyesen is Raffaello képeivel. Az ország semmihez sem hasonlítható atmoszférája, vibráló fényei, színei, hangulatai és ízei egyaránt inspirálóan hatottak „napút-képeire”. Az ízekre visszatérve érdemes megemlíteni, hogy Csontváry vegetáriánus volt, így vélhetően csak a napszítta zamatos gyümölcsök és zöldségek ízeit élvezte útja során.
Markó Károly időnként félbeszakította itáliai tartózkodását, hogy Magyarországra látogasson. Honi tájképei ritkaságnak számítanak, így az 1853-as Magyar alföldi táj gémeskúttal című festménye is. A magyar táj szimbólumává emelt gémeskutas pusztai táj kedvelt motívumnak számított a korszakban. A pusztaábrázolás kettős szimbolikájú: egyrészt a magyar ugar reménytelen egyhangúságát hivatott kifejezni, másrészt viszont a határtalan végtelenség a magyarság törhetetlen szabadságvágyának is kifejezője.
Csontváry az 1900-as évek elején dolgozott a Hortobágyon, melynek szép példája az 1903-ban született Vihar a Hortobágyon című műve. A saját világából fakadó vízió és a pusztamotívum páratlan ötvözete az alkotás. Különösen érdekes adalék, hogy a kompozíció alakításánál fényképeket is felhasznált Haranghy György fotográfus művei közül. Sőt, bizonyos elméletek szerint a művész nem is járt a Hortobágyon, hanem Haranghy képei alapján készítette el festményét – bár ennek némiképp ellentmondanak a festő fáradságos utazásai. Épp a Hortobágyra ne utazott volna el…? Annyi bizonyos, hogy a mű a Hortobágy autentikus képe: hitelét a képi megformálás ereje, a kompozíció egyensúlya és a festői megoldások gazdagsága adja, illetve a nemzeti jelképéé vált táji elemek, pusztai építmények és ott élő állatok sokszínűsége.
München fontos helyszín volt Csontváry életében: 1894-től itt kezdett el festészetet tanulni Hollósy Simon iskolájában. Kitűnő tanulmányai maradtak fenn ebből a korszakából, megcáfolva a közkeletű tévedést, mely szerint autodidakta lett volna. Münchenben kezdte el elemezni és tanulmányozni klasszikussá vált napszíneit is.
Mivel jóformán sosem ivott alkoholt, vélhetően Csontváry nem gyakran járt a Hofbräuhausban, amely a város egyik kultuszhelyének számított a korban. László Fülöp a sörtházat megörökítő művével nemcsak hatalmas sikert aratott, hanem szerelmet is: a képen látható egyik angol turistának öltözött modell későbbi felesége, Miss Lucy Guinnes volt.
1883-ban Csontváry Párizsba ment, hogy Munkácsyval találkozzon, ám mivel a festőfejedelem ekkor éppen hosszabb ideig nyaralni volt, a találkozás meghiúsult. Párizs ugyanakkor mindkét művész számára fontos helyszínnek számított. Munkácsy élete javarészét a francia fővárosban töltötte és jól ismert szalonképeinek sorát is itt festette. Csontváry többek között Párizsban is képezte magát, itt szervezte saját tárlatát 1907-ben, majd utazásai során többször vissza-visszatért. Bár csak jóval a halála után, az 1949-ben Párizsban rendezett kortárs magyar festészeti kiállításon is nagy sikerrel szerepeltek művei: ezen a tárlaton kiáltott fel Pablo Picasso is elhűlve Csontváry festői nagyságán.
Miközben Csontváry a nagy motívumokat keresve bejárta egész Európát és a mediterrán keletet, a turisztikailag érdekes helyek szinte enciklopédikus teljességét örökítette meg képein. Műveinek szokatlan és feltűnő, a színskála teljes palettáját felölelő színessége, a levegő és fény játéka a vásznon is festői tüneményt eredményez. Pilinszky János gyönyörűen megragadta a művész bensőjének és műveinek lényegét: „Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.” Ilyen színeket nem lát meg mindenki, csak az, aki isteni módon lát. A húsz négyzetméteres (!) kép fizikai méretei mellett a szellemi nagyság sem elhanyagolható: Csontváry megfogalmazása szerint egy olyan naplemente várta, mellyel tisztában volt, hogy a világ legszínesebb napút-festménye lesz… A kép sikere nem maradt el – a közönség szinte tombolt a bemutatásakor, olyan erővel hatott rájuk a mű. Hiába, a művész jól tudta: „hiába kenünk föl színeket a vászonra, abból ki nem kerül Isten segítsége nélkül a napút-távlat soha.”
Hátborzongató belegondolni, hogy Csontváry 1919-es halála után festményeit fuvarosok akarták megvenni, hogy ponyvavászonnak használják őket. Égi szerencse, hogy Gerlóczy Gedeon felvásárolta előlük az egész életművet és építészi karrierje mellett ötven évét Csontváry elismertetésének és méltó helyre emelésének szentelte. Nélküle szinte bizonyos, hogy nem ismerhetnénk e páratlan zsenit. Csontváry cédrusábrázolásai új korszakának elindítói is. Míg a jól ismert Magányos cédrus a meg nem értett géniusz sejtelmes önarcképeként értelmezhető, addig a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban ennek ellentéte, a saját magát ünnepeltető művész szimbóluma – nem mellesleg pedig a magyar nemzet metaforáját is jelentheti, erős gyökereivel és vastag, sokágú törzsével.
Csontváry három képet festett, amikor 1904-ben a görög fővárosban járt: a Sétakocsikázás újholdnál Athénban című alkotást, A Jupiter-templom romjai Athénban című művet és egy utcarészletet nappali fényben ábrázolva.
A Sétakocsikázás újholdnál Athénban című kép az egyik legbensőségesebb darabja az életműnek: a világos fények és sötét árnyékok játékára építi az egész alkotást, szeretnivaló naivitással és bájjal megfűszerezve azt.
Érdemes A Jupiter templom romjai Athénban című képet is részletesen megvizsgálni. Herczeg Ferenc kedves anekdotája szerint a festő nagyon büszke volt arra, hogy az író felismerte a festmény valószerűtlenül rózsaszínű egének valósságát, amikor élőben megtekintette a képet. Herczeg 1939-es visszaemlékezését idézve, „a rózsaszínű holdfény hihetetlen lett volna, ha nem látta volna a saját szemével, mikor Athénben járt. Az író megszólalt: A Himettosz. Erre egy szakállas férfi ugrott elő, izgatottan kiáltva: Na, ugye? Ugye? És ezt senki nem akarja nekem elhinni!”
A szakállas férfi Csontváry volt.