En

Köhög? Tüsszent? Csak zsebkendőbe! – ízelítő a plakátgyűjteményből

7 állomás
Köhög? Tüsszent? Csak zsebkendőbe! – ízelítő a plakátgyűjteményből

A járványügyi rendelkezések feloldásával a mindennapi élet lassan visszatér a régi kerékvágásba, de sok minden megváltozott. Immár a mindennapjaink állandó részei a különböző hirdetmények, plakátok, felhívások, amelyek a helyes viselkedést propagálják: tartsuk a távolságot, vegyük fel a maszkot, könyökhajlatba vagy zsebkendőbe köhögjünk. Ezzel egy rég bevált plakátművészeti műfaj, az egészségügyi felvilágosító, népnevelő plakát éledt újra napjainkban. A műfajnak az 1960-as években volt az (eddigi!) csúcspontja, amikor még az étkezés előtti kézmosást is plakátok propagálták.

Kevéssé ismert, de a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályán található plakátgyűjteményben 18 000 grafikai plakátot, illetve eredeti plakáttervet őriznek, valamint más tervezőgrafikai munkákat (a nyomtatványok terveitől a reklámcéduláig). Ebből a ritkán látható gazdag anyagból szemezgettük az utóbbi hónapok helyzeteire leginkább rímelő darabokat.

Állomások

  • Sándor Béla: Brázay Sósborszesz, 1899
  • Ismeretlen: Lysoform, a Kárpátok, két hatalmas támaszunk, 1915
  • Gunda Antal: Köhög? Tüsszent? Csak zsebkendőbe! 1968
  • Gunda Antal: Mosatlan gyümölcs betegséget terjeszt, 1961
  • Gönczi-Gebhardt Tibor: Tiszta falu, egészséges lakosság, 1961
  • Gönczi-Gebhardt Tibor: Tartson mindig otthon, 1972
  • Konecsni György: Egészségvédelmet az újjáépítésben. 1945/1948

Sándor Béla: Brázay Sósborszesz, 1899

Sándor Béla: Brázay Sósborszesz, 1899

Kézfertőtlenítés könyékig

 

Menjünk vissza még egy kicsit az időben! A kézfertőtlenítés napjaink új szokásának tűnik, pedig hosszú múltja van. Sőt, természetesen ezen a területen is vannak magyar találmányok, mint például a híres „sósborszesz”.

A sósborszesz ma nem valószínű, hogy megállná a helyét a COVID ellen, hiszen valójában víz, konyhasó, finomszesz, etil-acetát és mentolkristály felhasználásával készített oldat. A fertőtlenítés mellett igazi univerzális csodaszer volt: legyen szó akár fájdalomról, reumáról, vagy fogtisztításról. Brázay Kálmán „találta fel”, igaz, egy, a francia parasztok által az 1700-as évek óta használt csodaszert fejlesztett tovább.

Brázay igazán alulról indult (apja az 1848–49-es szabadságharcban harcolt, ezért a család elvesztette javait), de a külföldi patikusi tanulmányok után üzletvezetővé küzdötte fel magát egy pesti gyarmatárukereskedésben.  A csodaszer azután komoly üzleti siker lett, hamarosan alapvető háziszerré vált, a legkisebb falusi szatócsboltban is árulták. Ebben egyszerre lehetett szerepe az elmaradott egészségügyi ellátásnak és a Brázay által folytatott reklámkampánynak.

1899-ben az addigra már sikeres gyáros és alapító fia, Brázay Zoltán írt ki plakátpályázatot. Sándor Béla ezen második díjat nyert finom, szecessziós művével, amelyet visszafogott színvilág és dekoratív vonal-játék jellemez. A sósborszesz-plakátok többségét nem ő, hanem Mosonyi-Pfeiffer Hellman (aki az első díjat elvitte) tervezte, és furcsa közös vonásuk, hogy általában férfiakat ábrázolnak – holott a kozmetikai reklám jellemzően inkább nőalakokat használt akkor és ma is. A testét elmélyülten kenegető idős úr megfelelhetett a fő célcsoportnak és tekintélyt is kölcsönzött a terméknek.

 

Ismeretlen: Lysoform, a Kárpátok, két hatalmas támaszunk, 1915

Ismeretlen: Lysoform, a Kárpátok, két hatalmas támaszunk, 1915

Mire támaszkodjunk?

 

Akárcsak napjainkban, a világháború kitörésével a fertőtlenítők iránti kereslet hirtelen ugrásszerűen megnőtt. Hiszen mindenki szeretne gondoskodni veszélyeknek kitett szeretteiről – egykor és most is – és ha más nincs, talán az is segít, ha egy kis fertőtlenítőt küldünk a lövészárokba.

A Lysoform elterjedt fertőtlenítőszer volt, formaldehidben feloldott káliszappan, amit vízzel kellett keverni. Eredetileg Németországban fejlesztették ki, és az 1900-as évek elején kezdték el a Monarchiában gyártani Murányi Iván és dr. Keleti Kornél budapesti gyárában.

És hogy ez miért egy háborús plakát? A szlogen szerint a remek fertőtlenítő legalább annyira megvéd minket a háborútól és minden bajtól, mint a Kárpátok hegyei.

Kijelenthető, sajnos egyik sem védett eléggé. A háború után a határokat nem a Kárpátok szerint húzták meg (pont száz éve). A Lysoform gyár tulajdonosa, Murányi Iván maga is bevonult, és éppen vérmérgezésben hunyt el 1916-ban.

 

Gunda Antal: Köhög? Tüsszent? Csak zsebkendőbe! 1968

Gunda Antal: Köhög? Tüsszent? Csak zsebkendőbe! 1968

A zsebkendő!

 

„Az emberélet útjának felén sokan töprengeni kezdenek, hogy vajon helyesen éltek-e? Elmélkednek, bölcselkednek, olvasnak, elmélyednek, tanácsokat kérnek, vitatkoznak, keresik a helyes utat, ahelyett, hogy villamoson és autóbuszon elolvasnák a hirdetések szövegét. Ezek a kis plakátok annyi üdvös tanácsot adnak az embernek, hogy aki ezek szerint él, már nem süllyedhet el a tévedések és ballépések mocsarában. […] Amióta rátértem a korszerű rágcsálóirtásra, a patkányok széles ívben elkerülnek, pedig zsebkendőbe köhögök és tüsszentek, s ugyanezt másoktól is elkívánom.”

A fenti sorok a szocialista korszak legnépszerűbb humoros lapjából, a Ludas Matyiból származnak. A hatvanas évek második felére ez, a hivatalos hirdetményeket finoman gúnyoló hangnem már megengedett volt; legalábbis egy amúgy elkötelezett lapban.

 

Gunda Antal: Köszönjük, hogy zsebkendőbe tüsszentett, 1968

Ma újra olyan időket élünk, hogy a legalapvetőbb viselkedésformákat (például, hogy hova is köhögjünk), hirdetni kell úton-útfélen. De vajon miért volt erre szükség az 1960-as évek második felében, amikor hidegháború igen, világjárvány azonban nem fenyegetett? Nehéz meglelni a választ: talán tényleg kevesen ismerték a zsebkendőt? Valószínűbb azonban, hogy az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Felvilágosítási Központjának (melynek logója látható a plakáton) el kellett költenie a reklámpénzeket, arra, amire tudta. Hirdették a véradást, a rákszűrést, dohányzás- és alkoholellenes propagandát folytattak stb., de a higiénia sem maradhatott ki.

Hogy miért áll itt két majdnem egyforma kép? Az egyikük kézzel festett terv, míg a másik a kész, 15 400 példányban nyomtatott plakát (a példányszámot feltüntették a plakát alján). Mindkettő megtalálható a Nemzeti Galéria gyűjteményében, köszönhetően annak, hogy Gunda Antalné odaadományozta férje hagyatékát, benne néhány különleges, eredeti tervvel. Így most arra is lehetőség nyílik, hogy megfigyeljük, hogyan változott meg a zsűrizésre készített – és ez esetben elfogadott – tervhez képest a kész ofszetplakát.

Gunda Antal: Mosatlan gyümölcs betegséget terjeszt, 1961

Gunda Antal: Mosatlan gyümölcs betegséget terjeszt, 1961

Az utca művészete

 

Ismét két Gunda alkotás: terv és kész plakát. A mester életművéből 2015-ben a Nemzeti Galéria Grafikai kiállítótermében rendeztünk kiállítást „A tervezőasztaltól a hirdetőoszlopig” címmel, ahol ez a két munka is látható volt. A tempera terv kissé részletesebb, felsorolja a betegségeket, sőt, ábrázolja is őket a lehulló vízcseppekben. (Eszerint koronát ugyan még nem, de vérhast, bélhurutot és tífuszt is kaphatnánk a mosatlan gyümölcstől!)

1961-ben a Magyar Nemzet egy plakáthelyzetet elemző cikkében dicsérte a mosatlangyümölcs-plakát „művészi színhatását”. Bizony, ekkoriban a napilapokban megjelentek ilyen tárgyú műkritikák, a plakát igazán az utca művészetének számított.

 

Gunda Antal: Mosatlan gyümölcs betegséget terjeszt, 1961

 

Gunda Antal karrierje a hatvanas évekre ért be, és ahogy a kor legjobb grafikusai, ő is Konecsni György tanítványaként került a pályára. A Konecsni-tanítványok egész nemzedéke ekkoriban indult, és tette a magyar plakátot igazán kiemelkedővé (például a Papp csoport tagjai).

Mint a plakátterv is mutatja: Gunda biztos kézzel festett, míg más munkáin montázsolt, ragasztott. Látványelvű, festői, ugyanakkor modern kompozíciókat készített, természetesen nemcsak efféle propagandaplakátokat, hanem rengeteg filmplakátot is. Nem állt egyedül: ebben a korban ez volt a magyar tervezőgrafika mintegy átlaga, a szakmának rangja, presztízse és nem mellesleg jó jövedelmezőképessége is volt. Ha tudta is az átlagember, hogy a gyümölcsöt érdemes megmosni – legalább elgyönyörködött a plakátokban.

 

Gönczi-Gebhardt Tibor: Tiszta falu, egészséges lakosság, 1961

Gönczi-Gebhardt Tibor: Tiszta falu, egészséges lakosság, 1961

Mire figyeljünk még?

 

A szocialista propaganda az élet minden területével foglalkozott; így könnyedén találhatunk olyan darabokat a Nemzeti Galéria plakátgyűjteményében, amelyek rímelnek az elmúlt hónapok új tapasztalataira.

Az egészségügyi felvilágosító kampányok része volt például a köztisztaságra nevelés, ennek emlékét őrzi a neves grafikus, Gönczi-Gebhardt Tibor plakátja 1961-ből. 1956 után a plakátművészet már maga mögött hagyhatta a szocreál kötelező fotografikus realista stílusát és kötelező témáit. Az első években még dominált a festéstechnika, megmaradt a látványelvűség, de az ábrázolások modernebbek és stilizáltabbak lettek, mint ahogy Gönczi játékos, könnyed plakátja is mutatja.

Sándor Margit munkája az idősek védelméről szól – itt inkább a közutakon, míg ma otthon kell nekik segíteni. Ez a plakát már a hatvanas évek plakát-virágkorában készült, amikor mindenféle kreatív új technika teret nyert a tervezésben. Itt például a fotómontázs használatát láthatjuk.

 

 

Sándor Margit: Vigyázzunk rájuk!, 1967

Gönczi-Gebhardt Tibor: Tartson mindig otthon, 1972

Gönczi-Gebhardt Tibor: Tartson mindig otthon, 1972

Érdemes megfigyelni, hogy a hetvenes évekre milyen lapos, unalmas munkákat (is) eredményezett a műfaj útkeresése. Gönczi-Gebhardt plakátja jó alapos bespájzolásra buzdít (és kit nem kapott el hasonló vásárlási, beraktározási kényszer a karantén első heteiben? A kényszer, hogy legyen otthon elég ital és sütemény!) Ez tulajdonképpen kereskedelmi reklám, a KÖZÉRT állami élelmiszerláncot hirdeti. Mivel versenytársakról és igazi piaci versenyről a korszakban nem beszélhetünk, a kereskedelmi plakát célja mindössze az lehetett, hogy élénkítse a fogyasztást.

Konecsni György: Egészségvédelmet az újjáépítésben. 1945/1948

Konecsni György: Egészségvédelmet az újjáépítésben. 1945/1948

Újrakezdés

 

Végül: itt az idő, végre újraindulhat az élet! Természetesen óvatosan, a szabályok betartásával, de lassan visszatérnek a megszokott mindennapok.

1945-ben a háború után egy sokkal szörnyűbb mélypontról kellett mindent újraindítani. Az ország valóban romokban állt, az ostromnak kitett Budapest különösen megsínylette a harcokat. A holokauszt és a háború borzasztó sok áldozata, a sok szenvedés után nyilvánvalóan megtörve indult el a lassú újrakezdés. A lelkesítésre szükség lehetett, sok plakát hirdette az újjáépítést.

Az utolsó bemutatott mű egy plakátterv, amely soha nem valósult meg: kartonra temperával festett, nagy méretű, finom mű. Néhány motívummal fejezi ki ezt a megtört, de az életben mégis bízó, hinni akaró lelkiállapotot.

Az alkotó Konecsni György, akit a magyar plakátművészet egyik legnagyobb mestereként tartunk számon. Már a harmincas évek óta dominált tevékenysége a magyar tervezőgrafikában; akkoriban főleg idegenforgalmi plakátokat tervezett. Az 1945-47 közötti időszakban drámai hangvételű művei hirdették az új korszak legfontosabb kérdéseit, vagy éppen a választásokon induló pártokat.

Konecsni festőből lett plakáttervező, és művei gyakran inkább festmény- mint grafikaszerűek. Rendkívül termékeny alkotó volt, és kivételes szerencse, hogy örökösei gondosan megőrizték hagyatékát, benne vázlatokkal és tervekkel. Nagy öröm, hogy ebből a kollekcióból a Nemzeti Galéria gyűjteménye számára átadtak egy sor kuriózumnak számító darabot, mint ez a soha meg nem valósult plakátterv.