„Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk”
Ady Endre: Héja-nász az avaron
Érzékien vonzó, démonikus nő szenvedélyes, hosszú csókjában és végzetes ölelésében olvad fel, majd semmisül meg a képen látható férfi Franz von Stuck festményén. Az erőtlen, tehetetlen és kiszolgáltatott férfialak képtelen harcolni a Szfinxszel szemben, mégis enged ölelésének.
A monda szerint egy irtózatos szfinx ült Théba kapuja előtt, és mindenkinek, aki be akart menni a városba, feltette a kérdést: „Reggel négy lábon jár, nappal kettőn, este hármon, ki az?” Aki nem tudott rá helyesen válaszolni, azt felfalta a Szfinx. A megoldást, az embert csupán Oidipusz király adta meg, ekkor szégyenében a Szfinx a mélybe vetette magát és meghalt.
Az ember az, aki gyermekként négykézláb jár, felnőttként két lábon, időskorában pedig botra támaszkodva. A rejtvény a „ki vagyok én?” kérdést feszegeti: ismerem-e magam, tudom-e, hogy honnan jövök, hol vagyok és hová tartok? Mindaddig, ameddig ezekre a kérdésekre nem tudom a választ, nem állok készen, és a Szfinx szét fog tépni.
A szimbolisták köréhez tartozó Stuck festményén a sejtelmet, a többértelműséget, a rejtélyes összefüggéseket kereste. Ezen az alkotásán az erotikát számos eszközzel próbálja tovább fokozni: ilyen a jelenet keskeny térben való elhelyezése, a szűk képkivágat, az erős színhasználat, a testek egymáshoz való alá-fölé rendeltsége és színkontrasztja.