En

Tavasz van! Gyönyörű!

50 perc
8 állomás
Tavasz van! Gyönyörű!

Mindannyian ismerjük, hogy milyen jóleső érzés a téli szürkeség után a napfény simogatása a bőrünkön. A tavasz virágillatú, langyos lehelete száll fényáradatban úszva: micsoda égi boldogság! A csicsergő madarak, a bimbózó fák, a virágba boruló természet – ilyenkor minden új életre kel körülöttünk, önfeledten harsogva a lét örömét és szépségét.

Online útvonaltippünkkel segítünk, hogy a négy fal között is élvezhesse az e csodálatos évszak nyújtotta lehetőségeket. Járjon végig gondolatban e mesés tájakon és alakokon – higgye el, a szívében és lelkében is tavasz gyúl azonnal!

És természetesen ne felejtse el idővel élőben is megcsodálni a páratlan műalkotásokat!

Állomások

  • Vaszary János: A Tavasz visszatérése, 1899
  • Ferenczy Károly: Festőnő, 1903
  • Mednyánszky László: Tavaszi domboldal, 1890-es évek első fele
  • Lotz Károly: Korongi Lippich Ilona arcképe, 1894
  • Szinyei Merse Pál: Majális, 1873
  • Claude Monet: Virágzó szilvafák, 1879
  • Arnold Böcklin: Tavaszi est, 1879
  • Auguste Rodin: Az örök tavasz, 1901

Vaszary János: A Tavasz visszatérése, 1899

Vaszary János: A Tavasz visszatérése, 1899

A tavasz visszatérése. Milyen gyönyörű érzés! Vaszary János nyújtózkodó modellje éppúgy lehetne egy római termékenységi szertartás résztvevője, mint a paradicsomi boldogság gondatlanságát élvező Éva, vagy a természet újjászületését hirdető tavasz allegorikus megfogalmazása. A vászonnak szerves folytatása a művész tervezte keret, amelynek organikusan burjánzó formái csak erősítik a kép érzékiségét.

Ferenczy Károly: Festőnő, 1903

Ferenczy Károly: Festőnő, 1903

A Festőnő Ferenczy Károly „napfényes” képeinek egyik csodálatos darabja. A kép témája a nagybányai hétköznapok valóságából ered: a festő szabadiskolájának növendékei rendszeresen festettek szabad ég alatt a város különböző pontjain. A tanoncok látványa szinte hozzátartozott a városhoz – olyannyira, hogy lakói szívesen bekapcsolódtak a művészek munkájába is. A Festőnő modelljének nevét ismerjük: ő Ilon, egy bányászasszony, aki gyakran állt modellt a művészeknek. A fatörzsek ferdén zuhanó árnyéka és a napfény átitatta sávok adják a mű kompozíciós alappillérét. A nő festőköténnyel védett, fodros, kék ruhában, szalmakalappal a fején áll a zöld színjáték közepette, a kezében tartott palettán pedig visszatérnek a festmény zöld és ibolyaszíne. A kép friss, közvetlen, derűs egyszerűséggel mutatja be az egyszerű, de nagyszerű témát.

Mednyánszky László: Tavaszi domboldal, 1890-es évek első fele

Mednyánszky László: Tavaszi domboldal, 1890-es évek első fele

Mednyánszky Lászlót szemmel láthatóan elragadta a táj impressziója, s ez érezhető a széles, energikus felületkezelésén is, amelyek igazán csak távolból válnak egységesen szemlélhetővé. A Tavaszi domboldal virágba borult fáival, a frissen kibújt zsenge fűvel, a vibráló kék ég színével életteli, igazi tavaszi hangulatot áraszt.

Lotz Károly: Korongi Lippich Ilona arcképe, 1894

Lotz Károly: Korongi Lippich Ilona arcképe, 1894

Lotz Károly a magyar fal- és (női) portréfestészet jelentős képviselője. Alak-, akt-, tájkép- és állatábrázolásban egyaránt megcsillogtatta tehetségét, képzelőerejét és mesterségbeli tudását. A képen látható nő finomságát tökéletesen visszaadja e filigrán portré. Érezzük kezünkkel a ruha anyagát, orrunkkal a mezei virágok illatát, arcunkon a friss levegőt. De vajon hova merült el a hölgy szép szeme világa…?

Szinyei Merse Pál: Majális, 1873

Szinyei Merse Pál: Majális, 1873

Az örök klasszikus, Szinyei Merse Pál Majálisa sem hiányozhat természetesen a listából! A mű csupa szín, üdeség és vibrálás: a ragyogó verőfényben égő zöld mező, a kék ég, az árnyékban látható hattagú társaságra itt-ott ráhulló napfoltok, az öltözékek harmóniája… A színáramlást kontúrmentesség teszi még tisztábbá, ahol minden egymást egészíti ki. Szinte érezzük a virágillatot és halljuk a madárcsicsergést. Azt gondolnánk, hogy egy ilyen remekmű egyenes úton jutott a magyar művészet legnagyobb remekei közé – és mégsem. Ahogy Szinyei Merse Pál írta önéletrajzában: „Magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. Bevallom, azon kritikusokra gondoltam, akiknek nem fog tetszeni képem.” A festő sejtése bevált: a szokatlan üdeség eleinte nem aratott osztatlan sikert, később viszont felismerték korszakos jelentőségét.

Claude Monet: Virágzó szilvafák, 1879

Claude Monet: Virágzó szilvafák, 1879

Claude Monet 1878 nyarán költözött családjával Vétheuil-be. Bár élete ez idő tájt több tragikus fordulatot is vett, festészetében látványos kísérletezés figyelhető meg: élvezte a békés, vidéki közeg látványát, amely teret engedett a táj és fény finom átmeneteinek érzékeltetésére. Számos alkotása készült lakóhelye közvetlen környezetéről, a házat körülvevő gyümölcsösökről, a városról és a folyópartról. A Virágzó szilvafák című művén nyomát sem leljük a magánéleti válságnak: az alkotáson minden pulzál, életre kel. A kép mesteri példája a színek optikai keverésének. Szinte érezzük a szellő hullámainak mozgását a fák között, egészen a hegy gerincéig.

Arnold Böcklin: Tavaszi est, 1879

Arnold Böcklin: Tavaszi est, 1879

A szimbolizmus nagymestere, Arnold Böcklin képzeletét főleg a különféle tájak és a tenger látványa ragadta meg, de arcképeiről is méltán ismert és elismert. Romantikus témavilágát realista stílussal vegyítette, benépesítve a svájci és olasz tájakat mitológiai alakok sorával. Tavaszi est című művén a sziklán heverő félig ember-félig kecskelábú faun a pánsípját fújva igyekszik elcsábítani a fatörzsnek támaszkodó nimfát. A nimfák a görög mitológia szerint a szépség, a termékenység, a természet alkotó és tápláló erőinek megtestesítői, akik a szép helyekhez és tájakhoz kötődnek: otthonaik a hegyek, völgyek, barlangok, ligetek, fák, mezők.

Auguste Rodin: Az örök tavasz, 1901

Auguste Rodin: Az örök tavasz, 1901

Az örök tavasz Paolo és Francesca figuráját mintázza Dante Isteni színjátékából, egészen pontosan a Pokolból. Tiltott szerelmüknek csak az szabhatott határt, hogy Francesca Paolo bátyjának felesége volt, aki, amikor szerelmüket felfedte, megölte őket. A végtelenített momentum, „az örök tavasz” valójában egy fájdalmasan rövid pillanat, ez azonban csak még drámaibbá teszi az önfeledten ölelkező szép fiatal szerelmesek látványát, és kétségtelenül meg is őrzi érzéseiket az örökkévalóságnak.