Rippl-Rónai József neve az idők során összefonódott Piacsek bácsiéval. Ki ne ismerné a hajlott orrú, huncut tekintetű, pipás öreget, a festő édesapjának jó barátját s egyben rokonát, Piátsek Ferencet, aki Rippl-Rónait idézve „ideális modell volt” számára. A korábban erdészként dolgozó urat ábrázoló képekről lerí a bensőséges kapcsolat és a közvetlen élmény, amely inspirálta a festőt a megörökítésre.
A Piacsek bácsi babákkal című festményen szinte halljuk a gyermekzsivajt és az úr dünnyögését is, hála Rippl-Rónai summázó jellemábrázoló készségének. A festő titka, hogy a leghétköznapibb, szinte esemény nélküli helyzetet is képes harmonikus művészi magaslatokba emelni azzal, hogy mély, személyes érzelmeket visz a témába. Kaposváron vagyunk, a festő szülővárosában. Az ún. enteriőrjelenetek sorába illeszkedő alkotáson gyakran megjelenő bútorok és kiegészítők láthatók – az idilli, részletgazdag kompozícióból sugárzik a belső béke. Érezzük, hogy az enteriőr nem a képzelet szüleménye: Piacsek valóban ott üldögélhetett a zöld fotelban, belefeledkezve a mindennapok varázsába és idilljébe, ahol a hétköznap is ünneppé nő.
A kép jobb oldalán lévő fotelban heverő fodros ruhás, porcelánfejű babák a korban luxusjátékoknak számítottak. Bár francia babáknak hívták őket, a játékkészítés központja a 16–17. századtól kezdve Németország volt. A korai babákat még felnőtt nőkről mintázták, és csak a későbbiekben jelentek meg a kislányokat ábrázoló példák, de már a legkorábbi civilizációk emlékei között is találunk babákat, melyeknek elsősorban mágikus erőt tulajdonítottak és nem játékfunkcióval bírtak. A művön látható babáknak minden bizonnyal üvegszemük lehetett, szőke hajuk pedig valódi hajból készült paróka.⠀