En

Utazás a történelembe I. – Történetek Mohács előtt

8 állomás
Utazás a történelembe I. – Történetek Mohács előtt

A történelemérettségiktől függetlenül is érdemes egy kis időutazást tennünk a magyar történelemben. Bármily sok szakkönyvet és forrásművet olvasunk is, a történelem megértéséhez képzeletre is szükségünk van. A képzeletet pedig – ahogyan azt maga a „kép”-zelet szavunk is láttatja – a képek táplálják. A 19. század történeti festményeinek jelentőségét pedig épp az mutatja, hogy sok történeti eseményt még ma is szinte a történeti festők szemével látunk. Időutazásunk első részében a mohácsi vész előtti évszázadokba látogatunk el.

Állomások

  • Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése, 1875 - történik: 995–996-ban
  • Liezen Mayer Sándor: Magyarországi Szent Erzsébet, 1882 - történik: az 1220-as években
  • Madarász Viktor: Zách Felicián, 1858 - történik: 1330-ban
  • Molnár József: Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért, 1855 - történik: 1330-ban
  • Wágner Sándor: Dugovics Títusz önfeláldozása, 1859 - történik: 1456-ban
  • Madarász Viktor: Hunyadi László siratása, 1859 - történik: 1457-ben
  • Ligeti Antal – Wágner Sándor: Mátyás király hazatérése a vadászatról, 1872 - történik: Mátyás király idejében, a 1400-as évek második felében
  • Madarász Viktor: Dózsa népe, 1868 - történik: 1514-ben

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése, 1875 - történik: 995–996-ban

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése, 1875 - történik: 995–996-ban

Vajk a magyarok államalapító királyának, Szent Istvánnak (975 körül – 1038) a pogány kori neve. Az ő megkeresztelésére a feltételezések szerint akkor került sor, amikor Szent Adalbert, Prága püspöke, Magyarország és Poroszország hittérítője 995–996 körül Magyarországon járt. A szent esemény legnagyobb valószínűséggel Esztergomban történt meg. Vajk megkeresztelése szimbolikus értelemben a magyarság kereszténnyé válásának egyetlen eseménybe sűríthető folyamatát fejezi ki.

Liezen Mayer Sándor: Magyarországi Szent Erzsébet, 1882 - történik: az 1220-as években

Liezen Mayer Sándor: Magyarországi Szent Erzsébet, 1882 - történik: az 1220-as években

Árpád-házi Szent Erzsébet (1207–1231) II. András magyar király leánya. Négyévesen került Thüringiába, ahol 1221-ben a tartománygróf felesége lett, majd három gyermekük született. Amíg férje II. Frigyes császár oldalán harcolt a keresztes háborúkban, Erzsébet irányította a tartományt. Szerényen élt, s mindenben segítette és támogatta a szegényeket. Férje halála után menekülni kényszerült Thüringiából, s végül zárdába vonult. A hesseni Marburgban élte utolsó éveit, s ott is a szegények és betegek támogatójaként tisztelték. A pápa 1235-ben avatta szentté. Erzsébet a legismertebb magyar szent a nagyvilágban. Magyarországi kultusza a 19. század második felében erősödött föl annak köszönhetően, hogy Ferenc József felesége, Erzsébet királyné (1837–1898) különös rokonszenvet táplált a magyarok iránt.

Madarász Viktor: Zách Felicián, 1858 - történik: 1330-ban

Madarász Viktor: Zách Felicián, 1858 - történik: 1330-ban
  1. április 17-én egy visegrádi királyi lakoma alkalmával Zách Felicián fegyverrel rontott a királyra és a királynéra. A királyt könnyebben sebesítette meg, a királynénak azonban négy ujját levágta. A király hívei a merénylőt azon nyomban megölték, de a király ítélete Zách egész családját, gyermekeit és még unokáit is halálbüntetéssel és teljes vagyonelkobzással sújtotta. Egyedül Zách vejei mentesültek a szigorú ítélet alól.

Zách merényletének pontos okai nem ismertek, a 19. század elejétől azonban a szépirodalomban terjedt el az a történet, mely szerint azért akart bosszút állni a királyi családon, mert leányát, Zách Klárát a királyné egyik udvaronca elcsábította. A magyar festészet Zách-feldolgozásaiban a felbőszült apa mellett mindig ott látható az összetört leány is.

Molnár József: Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért, 1855 - történik: 1330-ban

Molnár József: Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért, 1855 - történik: 1330-ban

1330 novemberében Károly Róbert magyar király hadjáratot indított Basarab havasalföldi vajda ellen. A sikertelen hadjárat végén – valahol a Déli-Kárpátokban – a románok teljesen a hegyek közé szorították a magyar király seregeit. Az egyik főúr, Hédervári Dezső úgy mentette meg a király életét, hogy ruhát cserélt vele. 1488-ban Thuróczy János krónikája így írta le az eseményt: „A király pedig elcserélte címeres fegyverzetét Dénes fia Dezsővel, ezt pedig, mivel azt hitték róla, hogy ő a király – kegyetlenül legyilkolták. A király kevesed magával tudott megmenekülni, néhány hű emberének védelme alatt.” A 19. században a téma a magyarok önfeláldozásának példájaként került be a történeti festészet témái közé.

Wágner Sándor: Dugovics Títusz önfeláldozása, 1859 - történik: 1456-ban

Wágner Sándor: Dugovics Títusz önfeláldozása, 1859 - történik: 1456-ban

1456 nyarán a törökök ostrom alá vették Nándorfehérvárt, a Magyarország déli határait őrző várat (ma: Belgrád). Hunyadi János győzelme az ostromlók fölött a törökellenes háborúk egyik legnagyobb diadala volt. Dugovics Titusz az ostrom legendás hőse volt, aki nem engedte, hogy a vár fokára feljutó török kitűzze harci lobogóját, ezért önmagát feláldozva, lerántotta a törököt a mélybe. A nándorfehérvári hős – név nélkül – Antonio Bonfininak az 1490-es években írt magyar krónikájában szerepel először, de meg kell említenünk, hogy az önfeláldozó, az ellenséget a várfalról magával rántó névtelen hős alakja számos korabeli európai krónikában is felbukkan. Hogy e névtelen hőst Dugovics Titusznak hívták, az csak 1824-ben derült ki. A Vas megyei kisnemes, Dugovics Imre találta ki magának ezt a híres őst, s mindennek alátámasztására 15., 16. és 18. századi okleveleket is hamisíttatott. Dugovics Titusz – bár kitalált hősről beszélünk – elsősorban Wágner festménye nyomán vált mégis a magyar történelmi emlékezet részévé.

Madarász Viktor: Hunyadi László siratása, 1859 - történik: 1457-ben

Madarász Viktor: Hunyadi László siratása, 1859 - történik: 1457-ben

Az 1450 körüli években két erős hatalmi központ volt Magyarországon. A kiskorú király (V. László) és nagybátyja, gróf Czillei Ulrik, valamint a Czilleivel szemben álló, kormányzói jogkörrel fölruházott Hunyadi János országos főkapitány. 1456 nyarán Hunyadi sikerrel verte vissza a törökök támadását az ország déli határáról, Nándorfehérvár (ma: Belgrád) ostromakor, de röviddel a diadal után meghalt. Fia, Hunyadi László (1431–1457) minden szempontból apja helyébe akart lépni. Ennek érdekében 1456 novemberében embereivel megölette Czilleit, s a királytól kegyelmet eszközölt ki magának. 1457 tavaszán azonban a hatalomra törő Hunyadit felségárulás vádjával perbe fogták, s március 14-én, Budán ki is végezték.

Bár Hunyadit a gyilkosság vádja alól nem lehet felmenteni, az utókor szemében Hunyadi László mégis úgy él tovább, mint egy ártatlanul kivégzett hős, kit a királyi kegyelem ellenére a király mégis lefejeztetett. Hunyadi kultusza a 19. században éledt újjá a szépirodalomban és elsősorban Erkel Ferenc operájában. Elfogult történelmi megítélésben nagy szerepet játszik az is, hogy öccse, Hunyadi Mátyás (1440–1490) a magyar történelem egyik legdicsőségesebb uralkodója volt.

Ligeti Antal – Wágner Sándor: Mátyás király hazatérése a vadászatról, 1872 - történik: Mátyás király idejében, a 1400-as évek második felében

Ligeti Antal – Wágner Sándor: Mátyás király hazatérése a vadászatról, 1872 - történik: Mátyás király idejében, a 1400-as évek második felében

Mátyás király (1440–1490) a magyar történelem egyik legnépszerűbb és leginkább tisztelt alakja. A család ősi birtokainak központja Erdélyben, Vajdahunyad várában volt. A 15. században épült pompás várkastély nagy része 1854-ben tűzvész áldozata lett. Az ezt követő újjáépítés célja az volt, hogy a királyi család számára egy méltó vadászkastélyt hozzanak létre. A helyreállítás terveit a bécsi Schulz Ferenc készítette. A festmény azt követően született, amikor Schulz látványtervei 1870-ben megjelentek. A festők lényegében megfestették az építész látványterveit, s kiegészítették egy elképzelt életképi jelenettel, amint a király dús zsákmánnyal megrakott kíséretével együtt hazatér a várába. A tájkép Ligeti Antal munkája, a figurális részleteket Wágner Sándor festette.

Madarász Viktor: Dózsa népe, 1868 - történik: 1514-ben

Madarász Viktor: Dózsa népe, 1868 - történik: 1514-ben
  1. Leó pápa 1513 nyarán a magyar egyház fejét, Bakócz Tamás esztergomi érseket bízza meg egy európai keresztes háború szervezésével. Bakócz 1514 tavaszán hirdeti meg a toborzást, ám a Pest környéki táborba gyűlt parasztok – a teljes szervezetlenség miatt – hamarosan fosztogatni és gyilkolni kezdenek. Bár májusban már le is állítják a további toborzásokat, a parasztsereg Dózsa György vezetésével együtt marad, s fegyverét a nemesek ellen fordítja. Kegyetlenkedés és pusztítás kíséri Dózsa seregének útját, s harcuk 1514 júliusában teljes vereséggel ér véget. Dózsát és lázadó vezéreit kivégzik.

Dózsa emléke a 19. században éledt újjá, személye elsősorban a szegény emberek igazáért küzdő elkeseredett népi hőssé formálódik, s később a 20. századi népi mozgalmak is egyik történelmi előképükként tekintenek rá.

Madarász képén Dózsa életben maradt emberei titokban hurcolják el bajtársaik holttestét. Mindez egyértelmű utalás az 1849-ben kivégzett honvédtábornokokra, az aradi vértanúkra, akiknek holttestét hozzátartozóik szintén titokban tudták csak elvinni az aradi várból.