Az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria külföldi anyagát őrzi a 19. század elejétől napjainkig. A mintegy 2600 műből álló, számos nemzetet, korszakot, stílust képviselő műtárgyegyüttes technikai szempontból is igen szerteágazó: festmények, szobrok, papírmunkák, fotók, médiaművek, installációk egyaránt szerepelnek benne.
Kiállításunkkal lehetőség nyílik arra, hogy ízelítőt adjunk legrangosabb műveinkből. A több mint két évszázadot felölelő, jelenkori alkotásokat is bemutató tárlat tervezésekor fontos szempont volt, hogy a jól ismert remekművek mellett a válogatás számos újdonságot tartogasson a látogatóknak. Új szerzemények, frissen restaurált művek, ritkán látott alkotások hívják fel a figyelmet a kollekció gazdagságára, változatosságára, a gyűjtemény keretében folyó munka dinamizmusára.
A kiállítás két markánsan elkülönülő kronológiai egységből áll. A 19. századi termek tematikai egységekben vizsgálják az időszak fontos művészeti kérdéseit. A válogatásban a francia festészet nagy alakjai mellett osztrák, német, belga, skandináv alkotók művei is láthatók, komplex és árnyalt képet adva a korszak európai művészetéről.
A 20. századi és kortárs szekciók különféle tendenciák és kérdésfelvetések köré szerveződnek az elmúlt évtizedek néhány fontos nemzetközi áramlatát bemutatva, például a konceptuális és figuratív tendenciák vagy a geometrikus absztrakció fontos alkotóit. Ugyanakkor kiemelt hangsúlyt kapnak az utóbbi évek szerzeményei is, jelezve a gyűjtemény alakulásának és bővülésének főbb irányait.
A két egység egy ideiglenes kiállítótérrel egészül ki. A „Focus”-nak nevezett teremben rendszeresen váltakoznak a gyűjteményt, illetve különféle témákat vizsgáló kamarakiállítások.
Gustave Courbet életének középpontjában a művészeti ideáljaiért és politikai nézeteiért folytatott küzdelem állt. A realista festészet nagy mestere ezt a harcot helyezte a Birkózók fókuszába is. A jelenet Párizsban játszódik, a Diadalív mögötti lóversenytéren. A kép előterében az atléták birkóznak, alakjaik azonban mégis a mozdulatlanság, a merevség érzetét keltik. Courbet a mozgás helyett az erős, ám meggyötört testek anatómiai részleteire helyezte a hangsúlyt, kiemelve a megfeszített izmokat, a duzzadt vénákat. A mögöttük levő tribünöket előkelő nézőközönség foglalja el – szembetűnő azonban, hogy a megmérettetés sokkal inkább a festmény nézőjének szól, mint az alig kivehető publikumnak.
A három budapesti Monet-festmény közül a Virágzó szilvafák az impresszionizmus valamennyi jellegzetes stílusjegyét teljességében mutatja be. A szeretett feleség betegségének kezdete egy nagyon hosszú és hideg tél végére esett, de a csodálatos tavaszi virágfakadás idején Monet még viszonylag gondtalanul dolgozhatott.
Gauguin művészete a Tahitin töltött években teljesedett ki. Azt a méltóságot és harmóniát próbálta a festészet nyelvén megvalósítani, amit e népek ősi életmódjukból és kultúrájukból megőriztek. A Fekete sertések, amit még első Tahitin töltött évében festett, egy izgalmas átmeneti pillanatban rögzíti a stílusfordulatot. A fák lombozatát és a kunyhó nádfedelét még impresszionista módon, irizáló párhuzamos ecsetvonásokkal formálta meg, ám ezeket fokozatosan egységesebb színfelületek váltják fel, a formákat hangsúlyos kék körvonal határolja.
