A Régi Magyar Gyűjtemény a 11. századtól az 1800-ig terjedő időszakban Magyarországon született vagy hazai megrendelésre másutt készült festményeket, szobrokat, valamint igényes építészeti faragványokat és sírköveket gyűjt. A „régi magyar művészet” körét tehát meglehetősen tágan értelmezi: magyaron egyértelműen magyarországit ért, amely meghatározással a történelmi Magyar Királyságot – a magyar mellett más nemzetiségek közös hazáját – jelöli. A Régi Magyar Gyűjtemény célja, hogy a Kárpát-medence sokszínű művészetét és szerteágazó művészeti kapcsolatrendszerét múzeumi keretek között szemléltesse.
A gyűjtemény kőfaragványai az egykori egyházi és világi építészet hírmondói, székesegyházak, szerzetesi és városi építkezések, paloták megmaradt darabjai. A faszobrászat és táblaképfestészet korai emlékei jellemzően templomok felszerelési tárgyai voltak, ahogyan a szárnyas oltárok is, amelyek egyedülálló gyűjteménye Közép-Európa legnagyobbjának számít. A késő reneszánsz és barokk korban az egykorú freskókon kívül az oltárok jelentették azt a monumentális festői műfajt, amely Közép-Európa legfontosabb, legszélesebb közönséghez szóló képtípusa volt. A gyűjtemény késő reneszánsz és barokk oltárképeit egyházi szobrok és epitáfiumok sora, valamint világi alkotások, portrék, csendéletek, és a 18. század második felének új önálló műfajai, tájképek, életképek és történeti ábrázolások egészítik ki.
A régi magyarországi művészet emlékeit a 19. század első felétől a Nemzeti Múzeumban kezdték el gyűjteni, de 1872 után már az Iparművészeti Múzeum, 1896-tól pedig a Szépművészeti Múzeum is gyűjtött ilyen tárgyakat. Utóbbi tudós főigazgatója, Petrovics Elek határozta el, hogy a három múzeumban található „régi magyar” alkotások egyetlen helyre, a Szépművészeti Múzeumba kerüljenek – erre a harmincas évek második felében zajló, szinte valamennyi nagy múzeumot érintő profiltisztítás keretében került sor. A gyűjtemény önálló osztállyá csak a háború után alakult, első vezetője, Radocsay Dénes az egész középkori anyagot publikálta, azonban a képeket és szobrokat a nagyközönség továbbra sem tekinthette meg.
Az 1957-ben alapított Magyar Nemzeti Galéria műtárgyállományába a Régi Magyar Gyűjteményt kezdettől fogva beleszámították, de átadására csak akkor került sor, amikor a Galéria a Kossuth téri Curia épületéből új helyére, a budavári királyi palotába költözött (1973–1974). A Régi Magyar Gyűjtemény sok évtizednyi rejtőzködés után először ott, a volt királyi palotában válhatott közkinccsé. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 2012-es összevonását követően előbb 2018 őszén a gyűjtemény barokk anyagából, majd várhatóan 2019 őszén a középkori és reneszánsz emlékekből nyílik új állandó kiállítás a Szépművészeti Múzeum felújított épületében. Itt nyílik lehetőség az 1800 előtti európai és magyarországi művészet párhuzamos tendenciáinak átfogó bemutatására. Az új középkori és reneszánsz állandó kiállítások költözéséig ezek a gyűjtemények még a Magyar Nemzeti Galériában tekinthetők meg.
A műtárgyak restaurálása a múzeumok többnyire rejtve maradó, ám annál fontosabb tevékenysége. Az alábbi linkre kattintva a Régi Magyar Gyűjtemény számos tárgyának, köztük fő műveknek restaurálásáról találhat érdekes és hasznos információkat.
A Régi Magyar Gyűjtemény gótikus táblaképeket, faszobrokat és szárnyas oltárokat bemutató kiállításai és reneszánsz kőtára a Magyar Nemzeti Galériában tekinthetők meg, míg a barokk művészetet bemutató tárlat a Szépművészeti Múzeumban látható Magyarországi művészet 1600-1800 között címmel. A gyűjtemény középkori kőfaragványait bemutató lapidariuma jelenleg nem látogatható.
