En

Szobor Gyűjtemény és Éremtár

Szobor Gyűjtemény és Éremtár

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS

Gyűjteményünk a magyar művészet legjelentősebb 19–20. századi szobrait valamint a 19–21. századi magyar művészi érmek és plakettek, a hiánypótló viasz- és gipszminták, illetve a kortárs alkotók éremnek tekintett objektjeit őrzi. Műtárgyállományunk jelenleg közel 10 000 darabot számlál, közülük a legkiemelkedőbb alkotásokat állandó kiállításunkon mutatjuk be.

Szobor Gyűjtemény

A 19. század első felének mestere, Ferenczy István kortársakat megörökítő portréi – köztük a kor jelentős költőjének, Kölcsey Ferencnek portréja és Ferenczy Önarcmása (1830 körül) – meghatározó művek. Ikonikus alkotását, a Pásztorlánykát (A szép mesterségek kezdete, 1820–1822) programműnek szánta, amellyel a magyar szobrászat alapjait kívánta lerakni. Mindeközben a honi közízlésben tért nyert a klasszicizmus is; az iparosság határmezsgyéjén dolgozó kismesterek (például Dunaiszky Lőrinc, Kugler Ferenc, Czélkuti Züllich Rudolf), majd a klasszicizáló akadémizmus mesterei (Engel József és Vay Miklós) művészetében – más eszmei és esztétikai hatásokkal elegyedve – tovább élt és virágzott a század derekán is túl.

A Bécsben tanult Alexy Károly munkásságával szobrászatunk a nemzeti romantika áramlatához kapcsolódott a negyvenes években.

Izsó Miklós a 19. századi romantikus szobrászat képviselője. A korszak vezető műfajában, a portrészobrászatban működött (Pyrker János, 1870), emellett ő volt a magyar népélet első és egyben leghitelesebb megörökítője (Búsuló juhász, 1862; Táncoló paraszt, 1870 körül).

Az 1870-es évektől kezdődően a portrészobrászat reprezentatív igényeket kielégítő műfaja játszott jelentős szerepet. Stróbl Alajos finom realizmussal (Luischen, 1884; Anyánk, 1894) és Zala György nagyvonalú eleganciával (Jármay Béláné, 1890) mintázott büsztjei voltak a műfaj leghangsúlyosabb alkotásai.

Az emlékműszobrászat is ebben a korszakban élte virágkorát. Legszebb darabjai Fadrusz János (Mátyás király lovas szobra, 1902), Holló Barnabás, Huszár Adolf, Róna József (Savoyai Jenő lovas szobra, 1900 körül), Ligeti Miklós (Anonymus, 1903), Zala György (Honvédszobor, 1890) alkotásai gyűjteményünkben.

Az állandó kiállításunk tematikus egységeként látható szoborkabinet a 19. század fordulójától az 1920-as évek közepéig készült fehérmárvány szobrokból mutat be néhány jellegzetes aktábrázolás-típust a magyar szobrászat gyűjteményünkben lévő remekei közül.

A 20. század művészeti mozgalmainak és csoportosulásainak jellegzetes alkotásait szintén megtalálhatjuk gyűjteményünkben. A szecesszió és szimbolizmus időszakát például Körösfői-Kriesch Aladár (Sancta Mater, 1909), Moiret Ödön (Női képmás, 1909 körül), Ligeti Miklós (Térey Edit, 1905 körül), Kisfaludi Strobl Zsigmond (Finálé, 1912) és Kövesházi Kalmár Elza (Szent Erzsébet, 1912 körül) szobrai fémjelzik. A 20. század első évtizedeinek „modernista törekvéseit” többek között Fémes Beck Vilmos (Térdelő fiú, 1912), Vedres Márk (Álló fiú, 1910), Beck Ö. Fülöp (Fekvő női akt, 1912) és Medgyessy Ferenc (Anya gyermekével, 1917) művei képviselik. Az avantgárd és konstruktivista irányzat főbb alkotói Csáky József (Női akt, 1926 körül), Ferenczy Béni (Fiatal férfi, 1919), illetve Bokros Birman Dezső (Ady, 1924). A II. világháború körüli művészetet a már korábban említetteken kívül Forgács Hann Erzsébet (Önarckép, 1945–1948) és Vilt Tibor (Gyermekfej háború után, 1946) szobrai reprezentálják.

Éremtár

A kollekció magját képezik a 20. század első felének alkotásai (3243 darab). Kisebb számú és az önálló műfajnak tekintett éremművészet szempontjából kevésbé jelentős a 19. századi gyűjtemény (326 darab), a század első felében készített emlékérmek ugyanis még minden tekintetben a vert pénzérmékre emlékeztetnek. Az 1870-es évek Franciaországában a művészek szakítottak ezzel a hagyománnyal: az elszigetelten álló, szobrászi jellegű motívumok helyett festői, teljes perspektivikus kompozíciókat helyeztek az éremfelületre. Ezek kidolgozásában a széles körben csak ekkoriban elterjedő redukálógép alkalmazása is segített. A magyar művészek közül elsőkként Szárnovszky Ferenc és a pályakezdő Beck Ö. Fülöp alkotott az új szemlélet alapján a 19. század utolsó évtizedében.

A legfrissebb tendenciák Magyarországra később – francia, német és részben osztrák közvetítéssel – jutottak el. Hazánkban az I. világháború előtt különböző eredetű stílusok éltek egymás mellett (Schwartz István, Szirmay Antal, Telcs Ede, Berán Lajos, Juhász Gyula, Murányi Gyula, Moiret Ödön). Külön érdemes kiemelni a kor művészei közül Fémes Beck Vilmost, Beck Ö. Fülöpöt és Reményi Józsefet, akikhez az időszak legprogresszívebb törekvései kapcsolhatók.

Az 1930–1940-es évek éremművészete újabb felvirágzást jelentett a többnyire Rómát megjárt fiatal nemzedék – például Csúcs Ferenc, Boldogfai Farkas Sándor, Ispánki József, Madarassy Walter – révén, akik általánosságban Beck Ö. Fülöpöt tekintették mesterüknek.

Az 1945 utáni gyűjteményi egység jelenleg 1257 alkotást foglal magába. A II. világháború előtti és utáni időszak között a legfontosabb kapocs Ferenczy Béni művészete, akinek 1930 és 1956 közötti klasszicizáló korszaka a mai napig a hagyományos magyar éremművészet egyik csúcsa. Az ő korai, húszas évekbeli „kubizáló” periódusa nyújtott mintát a hatvanas években lassan kibontakozó modern törekvések számára (Vígh Tamás, Czinder Antal). A másik kiindulópontot Borsos Miklós jelentette. Bár sok követője volt az általa alkalmazott vésett technikának, igazán nagy hatással a mintázó anyagba benyomkodott tárgyak lenyomatából (mintegy anyagkollázsként) készített érmei voltak (Ligeti Erika).

A neoavantgárd jelentkezése is nyomot hagyott a hazai szcénában, elsősorban az újgeometrikus törekvések révén (Csiky Tibor, Lugossy Mária), de kissé megkésve még a konceptualizmus is megjelent (ifj. Szlávics László). Ezek a leginkább éremművészeti objekteknek nevezhető alkotások jelentősen kitágították a műfaj fogalmát.

A kortárs éremművészet tendenciáit lehetetlen összefoglalóan jellemezni, technikai szempontból azonban talán a legfontosabb a nyolcvanas évek elején újra felfedezett úgynevezett viaszveszejtéses öntési eljárás, amely napjainkban is meghatározó a művek létrejöttében.

Munkatársaink

Bertáné Vida Gabriella

gyűjteménykezelő

Dr. Szeifert Judit

főmuzeológus

osztályvezető

Gulyás Dorottya

muzeológus

Tokai Gábor

főmuzeológus

Éremtár

Szobor Gyűjtemény és Éremtár

Kiállítás megtekintése

További gyűjtemények