En

Múzeum+ A Galimbertik

Online jegyvásárlás

Múzeum+ A Galimbertik

Esti program
Magyar Nemzeti Galéria
2024. október 16.

18:00 - 22:00

2024-ben a Magyar Nemzeti Galéria
MÚZEUM+ esti programjait az MVM támogatja

 

Galimberti Sándor és Dénes Valéria a mai napig az egyetemes művészet ünnepelt állócsillagainak számítanak. A Magyar Nemzeti Galéria frissen nyílt A Galimbertik című kiállítása szenzációs felfedezéseket, valamint korábban sosem látott remekműveket mutat be az érdeklődőknek. A Múzeum+ esten Barki Gergely művészettörténész kurátori előadásán, Juhász Anna rendhagyó tárlatvezetésén, valamint számos további sétán ismerhetik meg a Galimbertiket, illetve kortársaikat, a kreatív szellemek pedig alkothatnak is a művészek inspirációjára.

 

18.30-19.30 ELŐADÁS | Ki festette és mégis mit? Betekintés a Galimberti Sándor – Dénes Valéria kettős-életműkutatás kulisszái mögé | Barki Gergely művészettörténész, A Galimbertik című kiállítás kurátorának előadása
A valamikor több százra tehető Galimberti–Dénes-œuvre-ből ma alig több mint negyven művet ismerünk, művészettörténeti értékelésük azonban – a csekély műszám ellenére – hemzseg az attribúciós tévedésektől, félreértelmezésektől, félredatálásoktól és egyéb művészettörténeti problémáktól. A kiállítás kurátora a kettős életmű kutatásának legégetőbb kérdéseire igyekszik közérthető választ adni, valamint kivételes bepillantást nyújt a bűnügyi nyomozásokhoz hasonló, izgalmas szakmai munka kulisszái mögé.
Helyszín: I. emelet, 19. századi állandó kiállítás, Szalonfal

20.00-21.00 RENDHAGYÓ TÁRLATVEZETÉS | „Arcvonaluk egyszersmind koponyarajz” | Juhász Anna irodalmár rendhagyó tárlatvezetése A Galimbertik című kiállításban
Galimberti Sándor és Dénes Valéria festőművészeké a 20. század két fájón rövid, ám tartalmas és nagy hatású modern festői útja. Életük és munkásságuk – azonosság és közös hang: a „fehértógás eliziumi lelkek”, akiknél nem látni „soha egyöntetűbb embereket, mint ez a férfi és ez az asszony” – ahogyan a feleség unokatestvére, Dénes Zsófia írónő megfogalmazta. Kaposvár, Nagybánya, Párizs, műterem, várakozás, bizonyosság, az elkülönülésük előkelősége. És háború. És költészet, két közös hit – aki talán hitte, hogy a szépségen keresztül nem töri össze magát. Mégis így történt.
Találkozási pont: III. emelet, a kiállítás bejárata

TÁRLATVEZETÉSEK

A tárlatvezetések várható időtartama: 25-30 perc

18.00 | 19.45 | 20.30 A „magyar Mona Lisa”: a Lila ruhás nő | Molnár Brigitta művészettörténész tárlatvezetése
150 évvel ezelőtt, 1874-ben született Szinyei Merse Pál Lila ruhás nő című remekműve. A tárlatvezetés során kiderül, hogy kit ábrázol az egyik legismertebb magyar festmény és mi a jelentősége a Szinyei-életműben.
Találkozási pont: I. emelet, 19. századi állandó kiállítás

18.00 | 20.00 Matisse és a magyar modernek | Hegedűs Alexandra képzőművész tárlatvezetése
Henri Matisse élénk színei számos magyar alkotóra voltak nagy hatással. Kiket és hogyan inspirált a francia mester? A tárlatvezetésen kiderül!
Találkozási pont: II. emelet, Modern idők kiállítás

18.15 | 19.15 | 20.15 A Galimbertik Párizsa | Sepsey Zsófia művészettörténész tárlatvezetése
Galimbertiék Párizsban a legmodernebb festőktől tanultak. Az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményben rendkívüli francia alkotások találhatók – ismerjék meg őket!
Találkozási pont: I. emelet, 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény

18.15 | 19.30 | 20.45 Összjáték – Egy 20. századi történet művészetről és szerelemről | Koós Nikolett múzeumpedagógus tárlatvezetése
Galimbertiék tevékenysége a plein air naturalizmustól a szecesszión, majd a fauvizmuson át a kubizmusig, sőt bizonyos értelemben a futurizmusig ívelt, miközben hasonlóan nagy utat jártak be Európa térképén is. A tárlaton a művész házaspár remekművein túl az életük helyszíneit is bemutatjuk.
Találkozási pont: III. emelet, A Galimbertik című kiállítás bejárata

19.00 The Lives and Works of the Galimberti | Guided tour for English-speaking guests with visual artist Alexandra Hegedűs
The work of Sándor Galimberti and Valéria Dénes is scattered and largely missing, with barely more than forty of their paintings having survived. The couple made a similarly extensive journey on the map of Europe, travelling from Kaposvár through Nagybánya (Baia Mare, Romania) all the way to Paris, Belgium and, finally, to the Netherlands. The National Gallery’s exhibition presents the places that played an important role in the life of the couple.
Meeting point: Second floor, Modern Times exhibition

19.00–21.00 WORKSHOP | Táskafestő workshop a Galimbertik inspirációjára
A kreatív workshopon Galimberti Sándor, Lanov Mária és Dénes Valéria jellegzetes motívumaiból merítve és azokat felhasználva készíthetik el a saját vászontáskájukat, majd haza is vihetik „a kiállítás egy darabját”!
Helyszín: Csontváry-forduló

18.00–22.00 ZENE | Turcsányi Janka és Gábor-Nagy Nóra zongoraművészek négykezes koncertje
Turcsányi Janka és Gábor-Nagy Nóra zongoraművészek együtt végezték el előbb a Bartók Konzervatóriumot, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet, és nemcsak közös munkájuk töretlen immáron három évtizede, hanem a barátságuk is. Hasonló a zenei szemléletük és ízlésük, s ritka az a harmónia, amely kettejük bensőséges játékából fakad. Repertoárjuk széles skálán mozog, a barokk és a klasszikus művektől kezdődően egészen a 20. századi opusokig szeretnek zenekari művekből és kamaraművekből készített átiratokat játszani, s figyelmet szentelnek a kortárs zeneszerzők műveinek bemutatására is.
Helyszín: I. emelet, kupolatér

 

RÉSZVÉTELI INFORMÁCIÓK

A rendezvény érvényes Múzeum+ jeggyel látogatható.
Az eseményre helyszíni jegypénztárainkban is lehet belépőjegyet váltani.

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, amelyet a Galéria saját felületein, kiadványaiban, illetve promóciós anyagain felhasználhat. A látogatók ennek kapcsán semmilyen követeléssel nem élhetnek a Galériával, a felvétel készítőivel, illetve jogos felhasználójával szemben.

HELYSZÍN: Budavári Palota, Magyar Nemzeti Galéria, 1014 Budapest, Szent György tér 2.

Jegyárak:
TELJES ÁRÚ: 5800 Ft
KEDVEZMÉNYES*: 3600 Ft (Azon látogatóink számára, akik normál nyitvatartás alatt legalább 50% -os kedvezményes jegyre jogosultak illetve Pártoló Baráti Kör tagok.)

Múzeum+ ideje alatt nem érvényesek a rendes nyitva tartási idő alatti kedvezmények. Díjtalan belépő nem igényelhető – kivéve a Baráti kör Mecénás tagokat, akik 2024-ben is ingyenesen vehetnek részt a Múzeum+ eseményeken a Baráti Kör felé történő előzetes regisztrációt követően.

A Baráti Kör Pártolók kedvezményes jegy váltására jogosultak, a múzeum jegypénztáraiban.

A Múzeum+ eseményre jegyet vásárló látogatóink parkolási lehetőséget válthatnak a Várgarázs területén. A parkolás részleteiről és az igénybevétel módjáról az info@mng.hu e-mail címre történő regisztrálást követően tudunk tájékoztatást adni legkésőbb az esemény napján 14 óráig.

 

További programok:

Tárlatvezetések
Olasz nyelvű vezetés

Visita guidata in italiano

fiatalok és felnőttek   |   17 fő
Tárlatvezetések
Séták a Galériában

Guided Tour | Selected masterpieces

17 persons
Gyerekszakkör

Kreatív alkotótér

8–13 éveseknek   |   15 fő

Alkoss!

16+   |   15 fő
Tárlatvezetések

Mesterek és tanítványok

fiatalok és felnőttek   |   17 fő