This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.
A Régi Magyar Gyűjtemény a 11. századtól az 1800-ig terjedő időszakban Magyarországon született vagy hazai megrendelésre másutt készült festményeket, szobrokat, valamint igényes építészeti faragványokat és sírköveket gyűjt. A „régi magyar művészet” körét tehát meglehetősen tágan értelmezi: magyaron egyértelműen magyarországit ért, amely meghatározással a történelmi Magyar Királyságot – a magyar mellett más nemzetiségek közös hazáját – jelöli. A Régi Magyar Gyűjtemény célja, hogy a Kárpát-medence sokszínű művészetét és szerteágazó művészeti kapcsolatrendszerét múzeumi keretek között szemléltesse.
A gyűjtemény kőfaragványai az egykori egyházi és világi építészet hírmondói, székesegyházak, szerzetesi és városi építkezések, paloták megmaradt darabjai. A faszobrászat és táblaképfestészet korai emlékei jellemzően templomok felszerelési tárgyai voltak, ahogyan a szárnyas oltárok is, amelyek egyedülálló gyűjteménye Közép-Európa legnagyobbjának számít. A késő reneszánsz és barokk korban az egykorú freskókon kívül az oltárok jelentették azt a monumentális festői műfajt, amely Közép-Európa legfontosabb, legszélesebb közönséghez szóló képtípusa volt. A gyűjtemény késő reneszánsz és barokk oltárképeit egyházi szobrok és epitáfiumok sora, valamint világi alkotások, portrék, csendéletek, és a 18. század második felének új önálló műfajai, tájképek, életképek és történeti ábrázolások egészítik ki.
A régi magyarországi művészet emlékeit a 19. század első felétől a Nemzeti Múzeumban kezdték el gyűjteni, de 1872 után már az Iparművészeti Múzeum, 1896-tól pedig a Szépművészeti Múzeum is gyűjtött ilyen tárgyakat. Utóbbi tudós főigazgatója, Petrovics Elek határozta el, hogy a három múzeumban található „régi magyar” alkotások egyetlen helyre, a Szépművészeti Múzeumba kerüljenek – erre a harmincas évek második felében zajló, szinte valamennyi nagy múzeumot érintő profiltisztítás keretében került sor. A gyűjtemény önálló osztállyá csak a háború után alakult, első vezetője, Radocsay Dénes az egész középkori anyagot publikálta, azonban a képeket és szobrokat a nagyközönség továbbra sem tekinthette meg.
Az 1957-ben alapított Magyar Nemzeti Galéria műtárgyállományába a Régi Magyar Gyűjteményt kezdettől fogva beleszámították, de átadására csak akkor került sor, amikor a Galéria a Kossuth téri Curia épületéből új helyére, a budavári királyi palotába költözött (1973–1974). A Régi Magyar Gyűjtemény sok évtizednyi rejtőzködés után először ott, a volt királyi palotában válhatott közkinccsé. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 2012-es összevonását követően előbb 2018 őszén a gyűjtemény barokk anyagából, majd várhatóan 2019 őszén a középkori és reneszánsz emlékekből nyílik új állandó kiállítás a Szépművészeti Múzeum felújított épületében. Itt nyílik lehetőség az 1800 előtti európai és magyarországi művészet párhuzamos tendenciáinak átfogó bemutatására. Az új középkori és reneszánsz állandó kiállítások költözéséig ezek a gyűjtemények még a Magyar Nemzeti Galériában tekinthetők meg.
A műtárgyak restaurálása a múzeumok többnyire rejtve maradó, ám annál fontosabb tevékenysége. Az alábbi linkre kattintva a Régi Magyar Gyűjtemény számos tárgyának, köztük fő műveknek restaurálásáról találhat érdekes és hasznos információkat.
A Régi Magyar Gyűjtemény gótikus táblaképeket, faszobrokat és szárnyas oltárokat bemutató kiállításai és reneszánsz kőtára a Magyar Nemzeti Galériában tekinthetők meg, míg a barokk művészetet bemutató tárlat a Szépművészeti Múzeumban látható Magyarországi művészet 1600-1800 között címmel. A gyűjtemény középkori kőfaragványait bemutató lapidariuma jelenleg nem látogatható.