This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.
Az év minden napján történik valami. És mindegyik nap ugyanakkor emléke, évfordulója is valaminek. Legyen az születésnap, száznapos, vagy ötéves, tízéves, százéves évforduló, egy nap mindig nagyon sok mindenről szól. Elég beütnünk bármely dátumot a keresőnkbe, sorra dőlnek ki az adatok, hogy mi minden történt, ki született, ki halt meg éppen azon a napon. S ha életünk fontos pillanataira gondolunk, minden naphoz mi is odaírhatnánk a magunk történetének eseményeit. Bizonyos, hogy valamelyik évben, épp június 6-án velünk is történt valami. 1975 június 6-án például Haris László fotóművész befejezte a 20. századi magyar fotóművészet egyik legcsodálatosabb alkotását.
A gépészmérnök végzettségű Haris László (1943) már gyerekkorától kezdve fotózott. Hatévesen már saját fényképezőgépe volt, tudott előhívni, nagyítani, miközben írni csak egy évvel később tanult meg az iskolában. 1956 november 2-án, amikor megszűntek a harcok Budapesten, szülei elengedték, hogy fényképeket készítsen a városról. Ezeket a negatívjait, s velük a nagyításokat is az 1960-as években félelmében elégette. Két fotó azonban véletlenül megmaradt, sőt 2005-ben újabb tizenöt fotó került elő a művész egykori barátjától, aki még 1959 körül készítette el a nagyításokat az eredeti negatívokról.
Haris László: 1975. VI.5 fotó, papír, 140 x 184 cm, Magyar Nemzeti Galéria
Haris már a Műegyetem elvégzése után is fotósként dolgozott. Fotóművészi munkásságának egyik izgalmas alkotása az 1975. VI. 5. című alkotás. A sorozat látszólag egy nap „történetét” meséli el 1975 június 5-én 0 órától 24 óráig. A 24 sorba és 20 oszlopba rendezett sorozatban minden órának 20-20 képkocka felel meg. A 480 darab, egyenként 6 x 9 cm-es fénykép mindegyike pontosan ugyanarról a helyről készült, a kőbányai Mázsa tér egyik sarkáról. A kamera egy napon keresztül, 3 percenként rögzítette a tér képét. A képsorozat egyrészt bravúros alkotás, hiszen a művésztől 24 órán tartó feszült figyelmet követelt: a filmtekercseket időről időre cserélni kellett, s azt követően a kamerát pontosan rögzíteni mindig ugyanabba az állásba. Sőt a nagyítások után, a végső tabló összeállításakor is ügyelni kellett a megfelelő sorrend megtartására. Haris műve látszólag teljesen objektíven dokumentálta egy nap eseményeit Budapest egy bizonyos pontján. Érdekes ugyanakkor, hogy épp a mű objektivitása az, ami lehetetlenné teszi ennek a képsorozatnak a valódi történetként való értelmezését. A fotósorozat pontosan azt mutatja meg, hogy bármilyen gondosan kimódolt objektív ábrázolási módszert választunk is, a személytelen tárgyilagosság nem elég a valóság gazdagságának megragadásához, de még az értelmezéséhez is alig. A Mázsa tér képei ahelyett, hogy egy nap történetét mondanák el, értelmezhetetlen képfolyammá állnak össze. Sőt, a Kádár-kor dogmatikus művészetpolitikája idején, amikor elvárták a „közérthető” ábrázolást, Haris László alkotása ironikus gesztusnak is értelmezhető: „Íme a valóság pontos képe Budapest egyik munkáskerületéből!” – mondhatta volna a művész, miközben műve a valóság banalitását és értelmezhetetlen ürességét tárja föl.
A teljes sorozat mellett, érdemes szemügyre venni a mű egy találomra kiválasztott részletét is. A tér képét 9.21-kor, 9.24-kor, illetve az alsó sorban ugyanezt 10.21-kor és 10.24-kor.
2018. június 6.