Átrendezett valóság. Alkotói stratégiák a magyar művészetben a dada és a szürrealizmus vonzásában

A Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Dada és szürrealizmus. Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí című kiállítás alkalmat teremt arra, hogy a két irányzattal kapcsolatba hozható sajátos magyar közelítésmódokat is bemutassuk. A dada és szürrealizmus nemzetközi anyaga a jeruzsálemi Izrael Múzeum részét képező Vera és Arturo Schwarz Dada és Szürrealista Művészeti Gyűjteményből érkezett Budapestre. A magyar köz- és magángyűjtemények műveiből összeállított Átrendezett valóság című társkiállításunk pedig ehhez a nemzetközi kollekcióhoz hol szorosabban, hol lazábban kötődő fogalmi párbeszédnek enged teret.

A vendéganyaghoz térben is kapcsolódó kiállítás a belső összefüggések, áthallások, hasonlóságok és különbségek erőterében kísérli meg felmutatni a dada és a szürrealizmus magyar művészetre gyakorolt hatását. A kronologikusan, illetve hívószavak mentén szerveződő válogatás olyan sajátos alkotói stratégiákat, “kreatív olvasatokat” mutat be, amelyek a változó közép-európai, illetve magyar társadalmi és politikai valóság közepette felhasználták, és (újra)értelmezték a dadaizmus és a szürrealizmus tanulságait.

Bár az 1910-es években nem beszélhetünk magyar dadáról, és a hazai szürrealizmus nagy korszaka is csak az 1940-ben vette kezdetét, Kassáknál és magyar avantgárd alkotóinál már az 1920-as években megfigyelhető a dadaistákra is jellemző új alkotói módszerek, műfajok jelenléte. A fotómontázs, a kollázs megjelenése, a nyomtatott feliratok absztrakt képi jelként való felhasználása leginkább a bécsi MA folyóirat körében alkotó művészekre volt jellemző. Kiállításunk első szekciója ennek a körnek a munkásságára fókuszál.

A Mélyvilágok című egység a második világháború után, az Európai Iskola művészeinél megjelenő szürrealista tendenciákat állítja a középpontba. Ehhez szorosan kapcsolódik A fal előtt? A fal után? című kiállítási blokkunk, amelyben az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején, sokszor a tiltás és a tűrés mezsgyéjén alkotó művészek alkotásaival találkozunk. A szürrealizmus stílusa, illetve témái és módszerei abban a korban és abban a politikai környezetben egyszerre voltak képesek a vágyott szabadság, az eltitkolt fájdalmak, a ki nem mondott félelmek és a remény hangjainak megszólaltatására.

A Tudatfelszabadító hadműveletek-szekcióban több nemzedék alkotói bizonyítják, hogy a későbbi évtizedek hivatkozási pontjai között továbbra is folyamatosan jelen van a szürrealizmus, illetve a (neo)dada. Hatásuk éppúgy megjelenik a montázs valóságot átrendező technikájában, a mindennapi dolgokat asszociációs és költői energiával feltöltő tárgyértelmezésekben, mint a regionális abszurd látásmódjában. Ez utóbbit legalább annyira nehéz meghatározni, mint a kelet-közép-európai életérzést, noha a kettő átfedi egymást. A történelmi kataklizmák, az egymást követő rendszerváltások egymásutánjában újra és újra átrendezett, átértékelt egyéni és nemzeti valóság(ok)ból nemegyszer szürreális és abszurd léthelyzetek jöttek létre. A dada és a szürrealizmus egyetemes művészi tapasztalata nélkül ezekre a léthelyzetekre nehéz lett volna hiteles művészi választ adni.