Borsos József festő és fotográfus (1821-1883)

Borsos József a 19. század egyik legtehetségesebb magyar alkotója, de egyben az egyik legrejtélyesebb is. Egyes művei – például a Lányok bál után vagy a Nemzetőr – 19. századi művészetünk legnépszerűbb darabjai közé tartoznak, azonban Borsos József, a művész személyisége mégsem igazán ismert a nagyközönség előtt. Pályafutása regénybe illő – sikeres festőből előbb keresett fényképész, majd végül vendéglős lett -, de életének részleteiről, döntéseinek hátteréről nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre, és művei közül is igen sok elveszett.

Borsos az 1840-es évektől Bécsben dolgozott, és komoly sikereket ért el mind portré-, mind életképfestőként. Mecénásai között találkozhatunk például Esterházy Pál herceggel, a kor egyik leggazdagabb mágnásával, az Andrássy és Keglevich családdal, de maga Ferenc József császár is vásárolt tőle egy csendéletet gyűjteménye számára. Festésmódja látványos, pompás, gyakran a 18. századi rokokót idézi; képein a ruhák, bútorok anyagai ragyognak, szinte tapinthatóak. Kompozíciói változatosak, nagy műgonddal dolgozott ki minden részletet. Kiállításunkban Borsos remekművei mellett bemutatunk néhány jellemző példát a kortárs osztrák és magyar festők munkáiból is, ezáltal lehetőség nyílik az összevetésre: így láthatóvá válik, hogy milyen szoros kapcsolat fűzte Borsost a kor nemzetközileg is elismert mestereihez.

Bécsből hazatérve Borsos új vállalkozásba fogott: az akkor még újdonságnak számító fényképezés területén próbálta ki magát. Keresett fényképészként Borsos majdnem 44.000 felvételt készített; a ma ismert 3000-ből választottuk ki a kiállításban is látható 200 képet. A meglehetősen drágán dolgozó Borsos műtermét főként az arisztokrácia látogatta, de megfordultak nála a kor más kiemelkedő személyiségei, politikusok, művészek – köztük Liszt Ferenc – és a legdivatosabb hölgyek is. Fényképészi működésének fénykora a kiegyezés körüli időkre tehető, ezért szerepel hangsúlyosan kiállításunkon az 1867-es országgyűlési album, melyben 360 képviselő arcképe látható. A Nemzeti Színház személyzete pedig a leköszönő intendáns számára készíttetett pompás kivitelű albumot, amelyben a teljes személyzet felvonul, köztük Erkel Ferenc hűséges kutyájával. Mindezt a Borsos korában használt fényképészeti eszközök bemutatója teszi még szemléletesebbé.

A kiállítás tematikai egységei egyes problémák köré rendeződnek. Hogyan ábrázolta maga Borsos a művészek életét? Kiket és hogyan festett meg Borsos, a jónevű arcképfestő? Rekonstruálhatók-e műveiből politikai nézetei, vagy az, hogy hogyan viszonyult kora kultúrájának egyes jelenségeihez? Mely kiemelkedő kortárs személyiségekkel állt kapcsolatban? Fényképész-műtermének milyen szerepe volt a pesti nyilvánosságban? És a részletkérdések: ki volt a Nemzetőr? Miről pletykálnak a bál után a lányok? Melyik ifjú arisztokratát festette meg Borsos libanoni emírként? A kérdésfelvetésekben és a művek közt így kirajzolódó összefüggésekben rejlik egyfajta szubjektivitás, amelyet a kurátorok vállalnak, és egyben biztatják a látogatókat, hogy ne csak egyenes vonalban haladjanak, ne csak az általuk kiemelt összefüggéseket vegyék észre, hanem maguk is próbáljanak új kapcsolatot keresni a kiállított tárgyak között.

A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található Borsos-művek mellett magyarországi köz- és magángyűjteményekből, de külföldről (Ausztriából, Horvátországból, Olaszországból, Szlovákiából) is kölcsönzünk festményeket. Ezeknek egy része hosszú ideig ismeretlen helyen lappangott, esetleg csak reprodukcióról vagy leírásból volt ismert. A sokszor valódi nyomozási izgalmakat rejtő művészettörténeti kutatómunka módszereinek és nehézségeinek érzékeltetésére bemutatunk majd olyan műveket is – régi kiállítási katalógusok, fotók segítségével -, amelyek ma már nem lelhetők fel.

A kiállításhoz gazdagon illusztrált katalógus készül, mely a művész festői és fényképészi működéséről szóló tanulmányok mellett tartalmazza ma ismert festményeinek és grafikáinak jegyzékét is.

A kiállítás kurátora: Békefi Eszter, Farkas Zsuzsa és Veszprémi Nóra