Szent Jeromos a kassai Szent Erzsébet-főoltárról

A Mátyás-kori késő gótikus oltárművészet legjelentősebb magyarországi alkotása a kassai Szent Erzsébet-templom 1470-es években épült főoltára. Szekrényében a Madonna, Bibliai Szent Erzsébet és Magyarországi Szent Erzsébet életnagyságon felüli szobrait a baldachinokkal, fiatornyokkal gazdagon díszített, oldalsó fülkékben feltehetően a négy egyházatya ábrázolása kísérte. A középkori eredetiket mára jóval későbbi figurákkal pótolták. A Kassáról a Régi Magyar Gyűjteménybe jutott Szent Gergely pápát és Szent Jeromost ábrázoló, kisebb léptékű szobrok méretüket tekintve e fülkékbe illeszkednek, stílusuk és kiemelkedő művészi kvalitásuk révén a szekrényszobrok méltó társai. Nagy valószínűséggel az eredeti oltáregyüttesből – talán annak 19. századi átalakításakor –, elszakadt szobrokat azonosíthatunk bennük.

Jeromos a középkori ábrázolási hagyománynak megfelelően bíborosi kalapot visel, jobb lábához felkapaszkodó oroszlán simul. A betlehemi kolostorba ugyanis, ahol a Szentírást latinra fordító egyházatya idős korában dolgozott, egy napon egy sánta oroszlán baktatott be. Míg a barátok megrettenve húzódtak félre, a szent kedves vendégként fogadta a beteg állatot. Mancsából hatalmas tövist húzott ki, bekötözte, meggyógyította. A társként mellé szegődő oroszlán ábrázolásainak visszatérő elemévé, személyét azonosító attribútummá vált. Jeromos elveszett kezéből talán a tövissel együtt az elmaradhatatlan könyv hiányzik. Szent Gergely pápa – aki Ágoston, Ambrus és Jeromos mellett, mint a középkor egyik legolvasottabb egyházi szerzője, az egyházi szervezet és a liturgia megújítója, a keresztény hit megerősítője került a nyugati egyházatyák közé, s nyerte el a Nagy jelzőt –, tiarás fejét kissé előre biccentve, lesütött szemmel olvas a kezében tartott, nyitott könyvből. Forma és tartalom kitűnő kvalitású egységbe forr össze a két idős tudós ábrázolásában: a csontos, szikkadt arcok, az összeszorított, keskeny szájak, a kissé felvont szemöldökök és a tágra nyílt szemek erős akaratú emberekként jellemzik őket, szárnyaló szellemük uralja immár megtört testüket.
Szobraink stílusának gyökerei az 1469 és 1473 között III. Frigyes német-római császár bécsi udvarában és Bécsújhelyen (Wiener Neustadt, ma Ausztria) is foglalkoztatott Nicolas Gerhaerts van Leyden nevével jellemezhető irányzatban keresendők. A kassai főoltár szobrai – a szekrényszobrok és az egyházatyák kisebb figurái – mellett, a pozsonyi Szent Márton-templom főoltárának szobrászi díszéből fennmaradt részletek – a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagító, Jézus születését ábrázoló szoborcsoport, valamint a magyarbéli (Vel’kỳ Biel, ma Szlovákia) Angyali üdvözlet Máriája –, továbbá a tájói (Tajov, ma Szlovákia) Keresztelő Szent János-tál a korszakot meghatározó szobrász realisztikus stílusának legkitűnőbb magyarországi példái.