Báthory András Madonnája

A Madonnát a gyermek Jézussal ábrázoló dombormű „Báthory” előnevét megrendelőjének családnevéről kapta. A Gutkeled nemzetségből származó Báthoryak a 14. században emelkedtek bárói rangra és Luxemburgi Zsigmond (1387-1437), majd Hunyadi Mátyás (1458-1490) uralkodása idejére a család ecsedi ágának már több tagja is országos méltóságot viselt.

A faragott dombormű kompozíciója, a mellvéden álló, kezében a világmindenséget jelképező glóbuszt tartó gyermek és mögötte a Madonna alakja kompozíciójában 15. század végi, a firenzei művészetből ismert előképeket követ, leginkább Andrea del Verrocchio (1435-1488) műhelyéből származókat. A relief faragása azonban idegen az itáliai előképektől, főként az arcok típusa, a csigákba rendezett hajfürtök, vagy a két fő alak merev frontális beállítása, a párhuzamos redőkbe rendezett ruharedők lapos faragása miatt. A mű nyersanyaga, a Buda környékén bányászott, törtfehér színű márga – a magyarországi reneszánsz művészetben kedvelt kőanyag – a reliefet olyan más művekkel köti össze, melyek az ország központjában készültek és később készen szállították őket rendeltetési helyükre az ország távolabbi részeibe.

A dombormű vésett felirata megnevezi megrendelőjét, Báthory András (†1534) egykori szabolcsi és szatmári főispánt, későbbi tárnokmestert és nándorfehérvári bánt, aki a magyarországi művészet történetében a nyírbátori stallumok egyik megrendelőjeként jól ismert. A pár soros szöveg ezen kívül – ha azt szó szerint értelmezzük –, utal a mű egykori elhelyezésére is: a belépőknek békét kívánó üdvözlés („pax ingredienti(bus)”) a dombormű valamely ajtó vagy kapunyílás fölötti elhelyezését feltételezi. Minthogy a mű meglehetősen jó állapotban maradt fent (egykori befalazására semmi nem utal, valószínűleg eredetileg is keretbe foglalták), ez a tér egy fedett, belső helyiség lehetett, melyről azonban nem tudható pontosan, hogy a család birtokközpontjában álló ecsedi várban vagy Nyírbátorban volt, ahol az általuk emelt templom és udvarház is állt. A domborműre vésett 1526-os évszám egyszersmind a magyar történelem szomorú eseményének, a mohácsi csatának az éve is volt, amelyben maga a megrendelő is részt vett, és meg is menekült. Nem elképzelhetetlen ezért, hogy a peremre „szorult” évszám a szöveg alatt nem magára a mű készítési évére, hanem egy, a megmenekülésért hálát adó felajánlás idejére utal.

A dombormű kis méretének és súlyának, ezekből fakadó könnyű mozgathatóságának köszönhette fennmaradását a magyar történelem viszontagságos évszázadainak ellenére, és nagyobb sérülésektől való megmenekülését, sorsáról azonban az 1526 utáni mintegy két és fél évszázadból nem ismert adat. Előbb Vácon, Migazzi Kristóf váci püspök tulajdonában bukkant fel (1777) egy olyan keretben, melyen a német eredetű Salich és Sickingen család címere volt látható. 1812-ben Kámánházy László Mihály későbbi váci püspök (1807-1817) adományozta a domborművet a Magyar Nemzeti Múzeumnak, innen került később a Magyar Nemzeti Galériába, s végül a Szépművészeti Múzeumba.