Több évtizedig tartó restaurálási munkálatok után végre újra teljes pompájában látható a Magyar Nemzeti Galériában a kisszebeni főoltár. A középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és leggazdagabb díszű szárnyas oltárának teljes felújítása 1954-ben kezdődött és 2020 nyarán fejeződött be. A főoltár szeptember 24-től megtekinthető a Magyar Nemzeti Galéria Későgótikus szárnyasoltárok című kiállításában.
Az évszázadok folyamán súlyosan károsodott főoltár a 19. század végén került múzeumi tulajdonba. A Sáros megyei Kisszeben Keresztelő Szent János-plébániatemplomából származó főoltárt és a két legimpozánsabb mellékoltárt – „műtörténeti becsük” megőrzésének szándékával – 1896-ban az ország ezredéves fennállását ünneplő fővárosba szállították. Első ízben az Iparművészeti Múzeumban állították fel, ezt követően 1909-ben került át a Szépművészeti Múzeumba, ahol előbb a Román, majd 1928 és 1944 között a Márvány Csarnokban állt. Az oltárt 1944 novemberében, Budapest bombázásakor szétbontották, és a múzeum pincéjébe menekítették.
A kisszebeni Keresztelő Szent János-főoltár jelenlegi állapotában
A sérült táblaképek restaurálása a múzeumban 1954-ben kezdődött el és folytatódott az 1960-as években is. A rossz és hiányos állapotú oltár szétszedett darabjai 1973-ban a Régi Magyar Gyűjtemény költözésével kerültek a Magyar Nemzeti Galériába, a gyűjtemény raktárába, helyreállításuk ott az 1980-as évek végén kezdődött el, és az 1990-es évek végéig végezték el a szobrok és táblaképek nagy részének restaurálását, de a teljes főoltár felújítása csak most fejeződött be. A hosszan tartó restaurálás végén került sor az oltár szerkezeti elemeinek összeépítésére, a szükségessé vált tartó acélváz megtervezésére is.
A középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és leggazdagabb díszű szárnyas oltárát a hétköznapi oldalt díszítő képek keretére írt évszám 1496-ra keltezi. Az oltárt a barokk korban „felújították”, azaz táblaképeit átfestették. Az oltárszekrényben három szobor áll, középen a Madonna, és mellette balról a névadó szent, Keresztelő Szent János, jobbról Szent Péter. Szűz Mária feje fölött a felhőkben lebegő angyalpár tartott egykor koronát. A keretező fülkékben – hagyományos módon – közkedvelt vértanú szüzeket ábrázoltak.
Különlegességnek számít a fiatornyokkal és lombdíszekkel gazdagon díszített, egykor több emelet magas – mára azonban csupán töredékes formában fennmaradt – oromzat, amelyet eredetileg a Fájdalmas Krisztus szobra fölött magasba törő toronysisakon feszülettel koronáztak meg. A virtuózan faragott, finom lombdíszekkel, szőlőfürtökkel és madarakkal ékes predella az oltáregyüttes egyik legpompásabb eleme volt. Kétoldalt fontos heraldikai díszek, címerpajzsok kaptak rajta helyet. A gazdagon aranyozott ünnepi nézetben, a finom faragású lombornamentikával díszített, nagy formátumú táblaképeken Keresztelő Szent János legendájának nyolc epizódja tárul a hívek elé. Az oltár legsérültebb részei az áttört ornamentális díszek voltak, az elemek sok helyen rekonstruckió által egészültek ki. Így készült el a predella középrésze, a nagy mérmű alsó lomb díszei és az oromzat számos elpusztult darabja.
A főoltár ikonográfiai különlegessége azonban a hétköznapi oldal képsorában rejlik, amely a magyarországi oltárművészetben, sőt ebben a műfajban, szélesebb körben is példa és párhuzam nélküli: a balról jobbra olvasandó képsor az Apostoli hitvallás, a Credo tizenhat epizódra bontott, a szöveget pontosan követő, hittételről hittételre haladó ábrázolása, mondhatni illusztrációja. A különleges ábrázolási program feltehetően a kiemelkedő kvalitású és pompájú főoltárt megrendelő donátor igénye szerint készült.
