Kedves Látogatóink!
Olvassák szeretettel Kovács Anna Zsófiával, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének vezetőjével készült interjút a A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben című kiállításunkról!
Kovács Anna Zsófia
Miért nem várták ki a szürrealizmus születésének, 1924-nek a százéves évfordulóját, 2024-et? Nem az lenne az igazán kerek évforduló?
Jelentős év 1929 is, tehát a kilencvenedik évforduló sem elhanyagolható. Öt évvel az első szürrealista kiáltvány megjelenése után már látszottak azok a problémák, amelyek a kezdeteknél is kódolva voltak, ráadásul abban az évben jelent meg egy sor fontos alkotó. Többek között Dalí. Az Andalúziai kutya párizsi bemutatója is ekkor volt. Annak persze gyakorlati oka van, hogy most van a kiállítás: tárlatunk a Pompidou Központtal együttműködésben jött létre, Pisában volt látható tavaly. most adódott a lehetőség, hogy meg tudjuk rendezni.
Ugyanazt láthatjuk tehát Budapesten, amit Pisában már láttak az érdeklődők?
A műtárgylistán, a szekciókon is módosítottunk, de kétharmad részben ugyanaz, és 90 százalékban a Pompidou Központ anyaga.
Magyarok jönnek még hozzá?
Ezzel óvatosan kell bánni, a húszas–harmincas években ugyanis még nem beszélhetünk jelentős magyar szürrealizmusról. De igen, lesznek magyarok is, mégpedig fényképek, Brassaï és André Kertész munkái. A szürrealizmus többször is megújult: először éppen 1929-ben, aztán a második világháború időszakában, amikor New Yorkban találtak menedéket az alkotók, akik nagy hatással voltak az amerikaiakra. Gondoljunk csak Jackson Pollockra – az automatizmus koncepciója például nála élt tovább. Az irányzat később, a második világháború után is vonzó maradt, sok dél-amerikai művész kapcsolódott be ekkor, de a magyar szürrealista vonal is ekkor erősödött fel. A szentendrei Ferenczy Múzeumban most van éppen egy kiállítás a magyarokról.
Nem kellett volna egybegyúrni a kettőt és a Nemzeti Galériában kiállítani?
Nem, hiszen teljesen más a koncepció. A Nemzeti Galériában egy a helyszín: Párizs, egyetlen év van a fókuszban: 1929. Egy szeleten keresztül mutatjuk meg az egészet. Szentendrén ezzel szemben nagy idősávot fognak át. Érdekes megnézni és összehasonlítani a két kiállítást. Nem ütik: kiegészítik egymást.
Múltidézés ez vagy a szürrealizmus ma is érvényes?
Ha a már említett Andalúziai kutyára gondolunk, vannak benne képek, amelyek ma is nagyon erősek. A szem és a borotva… Azt a jelenetet rengeteg ismerősöm képtelen végignézni. Kilencven évvel később is van tehát súlya a filmnek. Ha a festményekre ez nem is mindig igaz, ha megszokottnak tűnnek olykor, az azért van, mert a később született alkotások gyakran merítettek a szürrealizmusból. Annyira részévé váltak az eszköztárnak, a vizuális kultúránknak, hogy észre sem vesszük a hatásukat.
A szürrealizmus alapja eszmeileg az eszképizmus? A szörnyű társadalmi és kézzelfogható valóság helyett törődjünk inkább az álmainkkal, a nem valóságossal?
Alapvetően igen, de erre az irányzat több módon reagált. Vagy befelé meneküléssel, vagy forradalmisággal. Szabaduljunk meg a béklyóktól, vessük el a szabályokat – ez az üzenet, de van olyan ág is, amely a valóságot nem utasította el, csupán másképp tekintett rá. A Georges Bataille körüli művészek ezt az irányt képviselték, szemben az André Breton-féle, a csodálatost kereső szürrealizmussal. Ők a valóságban találták meg mindazt, ami bizarr, ami meghökkentő – nagyon fontos itt megemlíteni Eli Lotard-t, Jacques-André Boiffard-t. Ők a csúnyaságban keresték az esztétikai értéket. Átértelmezni a valóságot, az undort, a formátlanságot megmutatni – ez az ő újításuk.
Önnek van kedvenc „csúnyasága” a kiállításról?
Általában nincs kedvencem, de sok érdekes mű van. Büszkén mondhatjuk, hogy ezen a kiállításon a szürrealizmus legfontosabb nevei nagyon komoly művekkel szerepelnek.
Mi van itt Dalítól, például?
Öt műve, plusz az Andalúziai kutya, amelyet levetítünk. Az öt mű is kapcsolódik a filmhez, ugyanakkor keletkeztek, hasonló szimbolikával. Itt van például a Szimbolikus működésű szkatológikus tárgy, nagyon jópofa. Nem tipikus Dalí, hiszen tárgy, nem festmény. Cipőt láthatunk, ingatag egyensúlyú tárgyegyüttest. Nyilvánvaló a fetisiszta irány. A szürrealisták ekkor, 1930 körül kezdtek el érdeklődni a tárgyak iránt. Sétáltak a bolhapiacon, megpillantottak valami furcsát, ami megigézte őket, vagy hétköznapi tárgyakat rendeztek össze szokatlan módokon. A szimbolikus működésű tárgyak is ilyenek, ezek rendszerint erőteljes szexuális töltettel bírnak.
Tényleg nem Dalí jut eszünkbe a láttán.
Dalí nagyon sokoldalú volt. Nagy, teoretikus írásokkal is jelentkezett ez idő tájt, filmmel, festménnyel, tárgyakkal is foglalkozott.
Picasso is jelen van a kiállításon. Ő is szürrealista lenne?
Az 1920–1930-as években közel állt a szürrealizmushoz, mindenkit ismert, a szürrealista folyóiratok példaképként hivatkoztak rá, de sosem vált a mozgalom hivatalos tagjává. Neki a nagyon körülhatárolt, doktríner vonal nem volt ínyére. A formavilág, a nyelv viszont az ő munkásságába is beitta magát. A kiállításon egy Minótaurosz-témát feldolgozó képe szerepel. Ez a motívum nemcsak Picassónál, de a szürrealizmus egészét tekintve is központi szerepet tölt be. A Minótaurosz hibrid lény, félig bika, félig ember, az emberi tudat és az állatiasság vívódását jelképezi, amely központi problémája az irányzatnak.
Hogyan oldották fel?
Felejtsük el a tudatot, engedjük szabadjára az állatot. Így. 1930-ban a Minotaure című, akkor újonnan alapított szürrealista folyóirat is a Minótauroszról kapta a nevét. Picasso 1927-ben kezdett a témával foglalkozni, a festmény, amely látható a kiállításon, 1928-as.
Csak a témaválasztástól szürrealista ez a kép?
Nem. Nézzük meg jól! Inkább lóra vagy borjúra hasonlít, nem tudjuk, hogy üldöz valakit vagy őt üldözik. Ambivalens figura. Picassónál különösen fontos egyébként a Minótaurosz. Olykor kegyetlen és mindent eltipor, máskor a saját vágyainak áldozata, tehát önarckép jellege is van.
A keretek/határok eltörlése az egész avantgárdra jellemző. Mi a szürrealizmus jelentősége ezen belül?
Ez a leghosszabb ideig tartó avantgard irányzat. 1920 körül indult, 1924-ben alakult meg hivatalosan és a hatvanas évekig tartott. Bejárja az egész világot. Irodalmi mozgalom, filozófia és minden művészeti ágat átjárt.
Magritte-nak a Kettős titok című képén mit látunk?
Mintha elnyesték volna a figurát és eltolták volna a térben. Azt hangsúlyozza ezzel Magritte, hogy a kép mindig megtévesztés. Nincs három dimenziója, csak úgy tesz, mintha lenne. A maszk kérdése is megjelenik benne – szintén központi témája a szürrealizmusnak. Mi az, amit kifelé mutatunk és mi az, ami bent van? Alapkérdés. Ha jobban megnézzük, csengettyűket is látunk. Az őrült, az udvari bolond attribútumai. A jól fésült, társadalmilag elfogadott külső mögött, belül, tehát ott az őrület, a játék.
Ezt a Magritte-tól tudjuk, vagy szabadon hagyta az értelmezést?
Is-is. Magritte tartott előadásokat, de szeretett olyan címeket választani, amelyek inkább kérdéseket tesznek fel. A Kettős titok még érthető. A lábban végződő cipőt ábrázoló kép címe A vörös modell. Miért? Rejtély.
Kilencven éve mennyit értek ezek a képek? Már akkor is jó pénzért keltek el?
Pontosan nem tudom, de a szürrealisták nem voltak sikertelen művészek. Kiállítottak, adtak el képet és mecénásaik is voltak. Charles és Marie-Laure de Noailles például: a vagyonos házaspár szürrealista filmeket támogatott. Buñuel Aranykor című moziját, vagy A kocka várának titkait – utóbbit dél-franciaországi villájukban forgatták.
Mirótól mi látható a tárlaton?
Négy és fél alkotása.
A négyet még értjük, de hogy lehet fél alkotás?
Van pompás hulla is. Úgy.
Hogy mi?
Pompás hulla. Szürrealista játék. Valaki rajzol egy fejet, összehajtja a papírt, a másik egy testet, aztán a végén széthajtogatják és megnézik.
Miért hívják pompás hullának?
Kezdetben mondatokkal játszották, az első játéknál pedig az a mondat jött ki, franciául persze, hogy „A pompás hulla megissza majd az újbort”. A pompás hulla azután az egész játék neve lett. Kollektív alkotások, nincsenek aláírva sem, eltűnik az alkotó, az alkotói szándék is, mindenesetre van olyan pompás hullánk a kiállításon, amelynek egy részét Miró rajzolta. Ő egyébként a húszas évek elején érkezett Párizsba, lelkes szürrealista volt, aláírta az első kiáltványt is, de végig megőrizte az egyéniségét. Nem vette át például az automatizmus technikáját, a gondolat és a kézmozdulat szabadjára engedését. A képzelet, az álomszerű világ jellemzi. Sokáig kérdés volt az is, hogy egyáltalán létezhet-e szürrealista festészet. Hiszen alapképzettséget igényel, technikai tudást. Nem spontán, hiszen időbe telik létrehozni. A festészet támadása fontos elem volt tehát a szürrealistáknál, Miró például meg akarta ölni a festészetet. Emellett pedig festett.
Mi az ellentmondás, ha nem ez?
Az ellentmondás nem idegen a szürrealizmustól.
Itt is van egy újabb festmény. Ez mitől szürrealista?
Yves Tanguy. Neki tényleg megtévesztően realista a stílusa. Szépen festett, kivehető, objektívnek tűnő formák. Messziről úgy tűnik, valami létező, megfogható dolgot mutatnak a képei. Ha viszont közel megyünk, máris vég nélküli tájakat, biomorf alakokat látunk, amelyekről eldönthetetlen, mit is ábrázolnak. Ehhez azonban tényleg közel kell menni a képhez. Már csak ezért is érdemes eljönni a kiállításra.