En

„… félig kép, félig fátyol …” Gedő Ilka (1921-1985) grafikái

Online jegyvásárlás

„… félig kép, félig fátyol …” Gedő Ilka (1921-1985) grafikái

Grafikai kabinet - 2021. május 26. – szeptember 26.

Gedő Ilka születésének 100. évfordulójára kamarakiállítást rendez a Magyar Nemzeti Galéria. A tárlaton a művész első alkotói korszakából, közel félszáz grafikájából látható válogatás. Gedő Ilka a magyar művészet különleges, magányos alkotóinak egyike, nem kötődik sem a magyar, sem az egyetemes művészet hagyományos vagy avantgárd vonulataihoz, s alkotómódszere is egyedülálló. A befelé forduló koncentrációt is magukon viselő önarcképeinek lefegyverező őszintesége páratlanná teszik alkotásait az európai rajzművészetben. Nem véletlen, hogy grafikái a világ legjelentősebb múzeumainak gyűjteményében – többek között a bécsi Albertinában, a londoni British Múzeumban, a New York-i Metropolitan Múzeumban vagy a jeruzsálemi Yad Vasem Művészeti Múzeumban – is megtalálhatók.

Gedő Ilka gyermekkorától rendszeresen és folyamatosan rajzolt. 1944-ben a gettóba zárva is folytatta a rajzolást, hiszen „addig érvényes az élet fogalma ugyanis, amíg megmarad az alkotás lehetősége”. Ezek a gettórajzok dokumentumok, jelentések e pokoli időszakról. A legmélyebb tragikumot, az emberi kiszolgáltatottságot, megalázottságot örökítik meg finom, lágy vonalakkal, s az átélt borzalmak csak áttételesen jelennek meg rajtuk. A bemutatott anyag legnagyobb részét Gedő Ilka önarcképei alkotják. Már fiatalkorában, sőt a gettóban is készített önarcképeket, de 1946-tól legfontosabb témája önmaga lett. A finom vonalak helyett expresszív, feszültséget tükröző modellálást láthatunk. Kíméletlen őszinteséggel ábrázolta a kétségek közt vívódó művészt, aki nem tudja, hogy mi a célja annak az „agyat repesztő koncentrációnak és erőlködésnek, amit a modell papíron való visszaadása igényel”. Ez a befelé forduló koncentrálás és az ismétlés aszketikus magatartása páratlan az európai rajzművészetben. Férje, Bíró Endre pontosan fogalmazta meg az alkotó ember magányosságának a súlyát: „Egy reggel az indulásom előtt, egy lealapozott vászon előtt ülve roppant érzékletesen beszélt arról a hátborzongató szabadságról, amit egy ilyen fehér négyszög jelent. Ott van, s azt fest rá, amit akar. Nincs más kontrollja csak önmaga.”

1947 és 1949 között Gedő Ilka kereste a művészi kiutat, ekkor készültek nagy méretű asztalrajzai, melyeken a jelentéktelen bútordarab alkalmad adott különböző faktúra- és felületábrázolások megfogalmazására. Ezek a nagy méretű, egy tárgy életét bemutató rajzok hasonló jelentőségűek a magyar és az európai művészet történetében, mint a századforduló nagy rajzolóinak alkotásai. Ugyanilyen sorozatban való gondolkodásra, az adott probléma más-más módon való megközelítésére példák a Margit körúti Ganz gyárban készült rajzai is. Ezeken a teljesen új közegben alkotott pillanatképeken a figurák sematikussá válnak, s bár semmiféle társadalomkritikai szándék nincs e munkákban, a hangulatuk mérhetetlenül szomorú.

Mivel Gedő Ilka nem fogadta el Szabó Lajos körének „a mi nem ábrázolunk, hanem alkotunk” alternatíváját, s a „miért rekeszti ki a modern művészet az ábrázolást?” kínzó kérdésére nem talált választ, 1949-ben felhagyott a rajzolással, pályája félbeszakadt. Ahogy azonban írta: „ez a megtorpanás nem jelentette a festészet szeretetének megszűnését.” Alkotás helyett Goethe Színtanát fordította, kiterjedt művészettörténeti és színelméleti tanulmányokat folytatott, s ezzel egy időben színmintákat készített. A színmintákon egy szín fokozatait vagy a színek egymáshoz való viszonyát elemezte, s nevet is adott ezeknek a mintáknak (Derűs, Bágyadt, Erőszakolt derű stb.) A tárlaton válogatást mutatunk be a színmintákból, melyek gyakorlatilag előkészítették festészeti korszakát. 1964-ben különleges portrékat, absztrakt karikatúrákat készített pasztellkrétával barátairól. Ezek egyfajta belső „térképek” a megörökített személyről, s egyúttal a művészi újrakezdés dokumentumai is. Néhány hónap múlva újra elkezdett festeni, egy különbejáratú, sajátos világot teremtve.

A művész születésének 100. születésnapján megnyíló tárlaton kiállított, csaknem félszáz rajzból – melyeket a művész fiai, dr. Bíró Dávid és Bíró Dániel ajándékoztak a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori gyűjteményének – átfogó képet alkothatunk Gedő Ilka grafikai munkásságáról.

A kiállítás kurátora Kolozsváry Marianna.

 

 

 

Közgyűjteményekben őrzött munkák

Albertina, Bécs, Ausztria
Kupferstichkabinett, Staatlichen Museen zu Berlin, Berlin, Németország
Herzog Anton Ulrich Museum, Braunschweig, Németország
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest, Magyarország
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, Magyarország
Albright-Knox Art Gallery, Buffalo, New York, USA
Cleveland Museum of Art, Cleveland, Ohio, USA
Kunstpalast, Düsseldorf, Németország
Museum of Fine Arts, Houston, USA
Izrael Múzeum, Jeruzsálem, Izrael
Yad Vasem Művészeti Múzeum, Jeruzsálem, Izrael
The British Museum, London, Egyesült Királyság
Jewish Museum, New York, USA
The Metropolitan Museum of Art, New York, New York, USA
The Museum of Modern Art, New York, New York, USA
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, Magyarország

 

Gedő Ilka wikipedia-oldala angol, héber, holland, kínai, magyar, német, olasz, orosz, spanyol nyelven.

Kiemelt látnivalók, érdekességek

Gondolkodó önarckép I., 1949

1949 őszén Gedő Ilka két változatban is elkészítette Gondolkodó önarckép című művét, melyben Vajda rajzaira reflektált. A kezébe támasztott fej, a tekintet nélküli arc, a késői szénrajzokra emlékeztető szénörvényes szoknya mintha Vajda motívumait sűrítené össze. Gedő Ilkát ekkor már kétségek gyötrik: „De ha ezek a Vajdák, amik nem ábrázolnak semmit, önmagukban művek – márpedig azok –, akkor minek az agyat repesztő koncentráció és erőlködés, amit a modell papíron való visszaadása igényel? És miért pont ilyenre csináltam a szoknyát, miért nem pontoztam… vagy számtalan más mód van.” Ez lett utolsó önálló grafikája – belső értékrendje összeroppant, s úgy döntött, hogy felhagy a művészettel.

Pasztellvázlat a Bálint Endre portréja című olajfestményhez, 1968

1965-ben az újrakezdés művei az absztrakt karikatúrák voltak. Gedő Ilka úgy vélte, hogy egy embert egy mozdulata, testtartása vagy gesztusa is jellemezhet. Ezeket a tulajdonságokat karikatúraszerűen eltúlozva ábrázolta, s ily módon egy bonyolult, többszörösen áttételes képi viszonyt teremtett. Bálint Endre festőművész alkotásain soha nem látott belső tájakon lebegnek a gyermekkor és a múlt nosztalgiával átitatott emlékkép-töredékei. Ezért Gedő Ilka Bálint Endrét éteri kék háttér előtt suhanó, szinte testetlen, repülő lényként jelenítette meg.

Júlia kertje, 1971

Gedő Ilka különös örömét lelte a növények életének megfigyelésében. „A növények élete felé forduló nosztalgiája hasonlítható az Art Nouveau, a szecesszió művészeinek növénykultuszához is. […] …hihetetlen érzékenységgel volt képes megfigyelni egy-egy növény […] sokszínű virág-testét…” Ugyanúgy elbűvölte a párizsi Jardin des Plants, a Luxembourg-kert vagy a puscsinói konyhakert, mint Júlia néni szentendrei kertje, ahol a hetvenes években néhány nyarat eltöltött. A növényeket, kerteket ábrázoló műveknek ezek a helyszínek voltak az előképei; nem „ősrajzok” alapján készültek. Gedő Ilka kertképei színpadiasak, sajátosan síkszerűek, szőnyegszerűek, álomszerűen rajzosak.

„… félig kép, félig fátyol …” Gedő Ilka (1921-1985) grafikái

2021. május 26. – szeptember 26.

Online jegyvásárlás

Kiállításaink közül ajánljuk