En

Objektek, plasztikák, installációk az Artaria-adományban

Online jegyvásárlás

Objektek, plasztikák, installációk az Artaria-adományban

D épület, 1. emelet - 2021. augusztus 6. – október 31.

Az Artaria Alapítványt Hegyi Lóránd művészekkel és művészettörténészekkel alapította. Célja egy olyan hiánypótló gyűjtemény létrehozása volt, amely Magyarországon korábban egyáltalán nem vagy csak szórványosan bemutatott nemzetközi kortárs művészeti tendenciákra fókuszál, illetve ezeket a tendenciákat kortárs magyar művészek alkotásaival együtt mutatja be. A külföldi és magyar művészek alkotásait tartalmazó kollekció az 1990-es években került a Szépművészeti Múzeumba letét formájában, majd 2017-ben a – mintegy hatvan tételt számláló – anyagot szinte teljes egészében végleg az intézménynek adományozták. A hazai művészek alkotásai a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményét, a külföldi alkotók művei pedig a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményét gazdagítják. A közel negyven műtárgyból álló új gyűjteményi egység az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény legjelentősebb közelmúltbeli műtárgygyarapodása, melynek bizonyos darabjait már sikeresen bemutattuk – még letétként – a múzeum 20. századi és kortárs állandó kiállításán a korábbi években. A Szépművészeti Múzeum jelenlegi gyűjteményi kiállításán is megjelenik az Artaria-adomány számos darabja, például Michelangelo Pistoletto, Erwin Wurm, Anne & Patrick Poirier, Braco Dimitrijević, Otto Muehl, Bertrand Lavier és Erró alkotásai. 2019-ben szűk válogatást mutattunk be az Artaria-adomány festészeti szegmenséből. Jelen kiállítás – az előzőt folytatva – a gazdag gyűjteményi egységben található objektekből, plasztikákból, installációkból válogat, többek között olyan művészekre fókuszálva, mint Lawrence Weiner, Manfred Wakolbinger és Motti Mizrachi.

Kurátor: Fehér Dávid

Társkurátor: Sodics Dominika Eszter

Az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény kabinetkiállítása.

Kiemelt látnivalók, érdekességek

Manfred Wakolbinger: Cím nélkül, 1992

Manfred Wakolbinger a kilencvenes évek elején készítette első üveg-vörösréz szobrait. A szabályos üvegdoboz és a beleillesztett organikus formákat idéző rézidom olyan primer ellentéteket idéz fel, mint a külső–belső tér, a hideg–meleg, az átlátszó–átlátszatlan, az intellektuális–érzéki, a nyitott–zárt. Ellentétben az üveg-lapok hűvös, ipari geometriájával, a szobrok rézfelületei magukon hordozzák a fém kézi megmunkálásának lenyomatát, melynek közvetlensége az anyag fokozatosan láthatóvá váló patinájával együtt az emberi test, a bőr változásának asszociációját kelti, ezzel beemelve az idő dimenzióját az alkotás értelmezési mezőjébe. A réz érzékiségét az üveglapokon áthatoló fény és tükröződései tovább fokozzák, így a saját terét mintegy kitágító szobornak a néző is aktív részese lesz. Az üvegdoboz azt a teret jelöli ki, melyet a művész Paul Virilio francia filozófusra hivatkozva „negatív horizontnak” nevez: ez a tárgy és nézője közötti levegő „formája”, mely – mint a mű negatív kiterjedése – azzal egyenrangú, konstruktív tényező. Meditatív hangvételű munkáinak komplex tér-értelmezésével Wakolbinger a szobrászat műfajának legelemibb kérdését különös érzékenységgel és tisztasággal tematizálja.

Gianni Dessì: Piros kép, 1995

A védjegyévé váló tiszta piros, illetve sárga szín alapvető kép-alkotó elemként való alkalmazása a kilencvenes években vált meghatározóvá Gianni Dessì művészetében. Ugyanekkor kísérletezett a kromatikus hatások és a tér összefüggéseinek értelmezési lehetőségeivel, a képfelületnek a táblakép határain túlra való kiterjesztésével. Kompozíciói, mint azt a Piros kép felépítése is példázza, egy domináns és formailag jól meghatározható centrum köré rendeződnek. A Piros képen a fekete középpontot az abból sugárszerűen kiinduló, a körmozgás érzetét keltő fehér sávok, a sávokat metsző koncentrikus formák és a négyzetes alakzat hangsúlyozza. A feszes, architektonikus szerkezet ugyanakkor egy olyan centrum felé vezet, melyben a tér érzékelésének racionális szabályai látszólag megszűnnek, s új, enigmatikus dimenzió nyílik. A művész számára a tér egyszerre fizikai és szimbolikus entitás, mely a nézővel dinamikus kapcsolatba lép, így a kép tere, illetve a valós tér viszonya, a kint és bent folyamatos mozgásban van.

Motti Mizrachi: Gondolatot formálni, 1993-95

Motti Mizrachi több olyan, a Shaping Thought (Gondolatot formálni) című műhöz hasonló installációt és objektet készített, ahol a felhasznált tárgyakat racionális, geometrikus rendszer szerint helyezte el, ezzel a mindennapi eszközök egyszerűségéhez meghatározó vizuális-absztrakt kvalitást rendelt, érvényre juttatva az anyagi jellemzőket és a felületi hatásokat. A gyermekkorától testi fogyatékos művész számára a folyamatos fájdalom tapasztalata, a gyógyulás, az átalakulás és az önirónia különösen fontos inspirációs forrás. Az objektművészetét jellemző mindennapi összefüggésükből kiemelt, gyakran felnagyított, meghökkentő vagy banális hatású tárgyak hangsúlyosan reflektálnak az emberi test sérülékenységére, a fizikai fájdalomra. Munkái gyakran az erőszak, az agresszió asszociációit hordozzák, ugyanakkor magukba foglalják a feloldás lehetőségét. A Shaping Thought (Gondolatot formálni) című művében használt felnagyított reszelő „gondolatformáló” eszközként való értelmezése mindazonáltal nem lehet független az izraeli művész munkásságában hangsúlyos politikai-társadalmi érdeklődéstől sem. A reszelők mellett – az életműben változatos összefüggésben és méretben megjelenő – súlyzóra emlékeztető tárgy egy verziója látható.

Objektek, plasztikák, installációk az Artaria-adományban

2021. augusztus 6. – október 31.

Online jegyvásárlás

Kiállításaink közül ajánljuk