Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai kabinet - 2020. október 1. – 2021. április 25.
Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című, a 19. század végén és a századfordulón megjelent kiadványsorozat illusztrációi közül mutat be közel 60 alkotást a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása a nemzeti összetartozás éve alkalmából. Az 1886 és 1901 között megjelent 21 kötetes munka a magyar könyvkiadás egyik legnagyobb szabású vállalkozása volt. A kötetekhez szánt, jobbára tájképeket, történelmi helyszíneket, népszokásokat, népviseleteket bemutató rajzok a legnevesebb festők, illetve a legkiválóbb rajzolók munkái. A zömében tussal, ceruzával, temperával készített illusztrációk eddig csupán elvétve szerepeltek kiállításokon.
Az Összetartozunk című különleges kamarakiállítás a magyar illusztrátorok által készített legszebb rajzokból válogat; a műveket tematikus, tájegységek szerinti csoportosításban láthatja a közönség. A kiállított művek között van többek között Nádler Róbert A budai Dunasor a várkerti épületekkel című műve a Várkert Bazár korabeli ábrázolásával, Háry Gyula rajzai Kassa utcáiról és dómjáról, valamint Rozsnyóról vagy Mednyánszky László munkája Kiskunfélegyháza vidékéről.
A monumentális kiadvány Habsburg Rudolf trónörökös kezdeményezésére jött létre és a Monarchia népeinek megismertetése volt a célja. Rudolf elképzeléseinek megfelelően a kiadvány két nyelven jelent meg, bécsi és budapesti szerkesztőséggel. A budapesti munkálatokat Jókai Mór irányította. Ugyanígy két külön nyomda állt fel az illusztrációk elkészítésére is.
A „trónörökös könyvé”-nek is nevezett füzetek 1885 és 1902 között kéthetente jelentek meg. Később tájegységek szerint kötetekbe rendezték őket, s az utókor is ebben a formájában ismerte meg a művet. A Bécsben 1902-ben megjelent utolsó három kötet magyar kiadására már nem került sor.
A 19. században népszerűek voltak az etnográfiai témájú, enciklopédikus kiadványok, Rudolf is ezek tartalmi mintájára szándékozott kialakítani a sorozatot. Emellett azonban a koncepció a trónörökös politikai nézeteit is tükrözte: a Monarchia hatalmas konglomerátumának valamennyi nemzetiségét a teljes körű – történelmi, gazdasági, néprajzi, kulturális – megismertetésük révén egyenrangú „alkotóelemként” kívánta láttatni. Ezért az írásokban korának legismertebb tudósait szólaltatta meg, míg az illusztrációk elkészítésében a korszak szinte valamennyi osztrák, magyar és más nemzetiségű művésze is részt vett.
Az illusztrációkra szóló megbízások kiosztásával, válogatásával és megítélésével külön szerkesztőbizottság foglalkozott mindkét helyszínen. A magyar bizottság elnöke Keleti Gusztáv festőművész volt. A magyar részről több mint 1600 rajz kivitelezésében a korszak számos ismert művésze részt vett. Csupán néhány név a munkatársak közül: Barabás Miklós, Zichy Mihály, Benczúr Gyula, Deák-Ébner Lajos, Feszty Árpád, Gyárfás Jenő, Székely Bertalan, Spányi Béla, Wagner Sándor. A megbízások számának eloszlása nem egyenletes, de ez inkább annak tudható be, hogy igyekeztek minél több nevet mozgósítani, akár csak néhány rajz erejéig. Emellett a 19. század utolsó két évtizedének művészei közül nem csupán a legismertebbeket hívták meg, hanem olyan megbízható vagy egyenesen kiemelkedő rajzi tudással bíró mestereket is, akik, bár festőként nem tartoztak az élvonalba, a korszak nagyszámú, reprezentatív albumainak illusztrátoraiként profi rajzolónak számítottak, mint például Háry Gyula, Dörre Tivadar, Rauscher Lajos vagy Nádler Róbert. Az Osztrák–Magyar Monarchia romantikus utánérzésektől mentes ábrázolásai az eredeti szándéknak megfelelően a szövegek egyenrangú kiegészítői. A rajzok között vannak reproduktív funkciót kielégítő, szoborművekről, régészeti leletekről vagy akár uralkodóportrékról készült másolatok, ám nagyobb számban készültek tájképek, zsánernek beillő, népszokásokat megjelenítő kompozíciók, népviseletet bemutató portrék, amelyek önálló rajzműként is megállják helyüket. E formájukban –rajzként – végeredményben a 19. század utolsó évtizedeinek rajzművészetéről adnak reprezentatív, átfogó képet. Bár a rajzok leszűkített technikai keretek között – fekete-fehérben, tussal, ceruzával, esetleg szépiával – készültek, a korszak rajzművészetében felvetődő témáknak, stílustendenciáknak, kompozíciós sémáknak legváltozatosabb képét nyújtják.
Az összességében mintegy 4500 illusztráció sokszorosításához, hosszas megfontolások után, a fametszés egy fajtáját, a xilográfiát választották, nem pedig az akkor még rendkívül költséges és technikailag sem a megfelelő szinten lévő fotográfiát. Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben illusztrációi és a metszetek dúcai 1902-ben a bécsi császári és királyi, illetve a magyar királyi államnyomda birtokába kerültek, mivel Rudolf a teljes kiadást, „mind a szellemi tartalmat, mind a metszvények” tulajdonjogait a nyomdákra ruházta. A nem magyar szerkesztőségben előállított kötetek rajzai az Österreichische Nationalbibliothek Bildarchiv und Grafiksammlung részlegében találhatók, a dúcokról azonban nem tudnak. A magyarországi kötetekben szereplő rajzok ügyében már 1902-ben intézkedtek, ekkor a több mint 1600 rajzot a nyomda átadta a Szépművészeti Múzeumnak, ahol a Grafikai Osztály és a Történelmi Képcsarnok gyűjteményébe kerültek. A rajzok most e gyűjtemények jogutódainál, a magyar dúcok pedig a Magyar Nemzeti Múzeumban találhatók.
Kurátor: Hessky Orsolya
A magyar művészettörténet egyik legjelentősebb alakja, akinek folyamatosan megújuló munkásságában a táj megjelenítése és értelmezése központi szerepet játszott, rendkívül szívesen rajzolt is. Igen nagy mennyiségben fennmaradt papírművei, vázlatkönyvei, feljegyzései mellett az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben köteteihez készült nagy mennyiségű tájrajza is erről tanúskodik. Képei nem egy bizonyos tájegységhez kötődnek, a Kárpát-medencét keresztül-kasul bejárva mindenfelé rajzolt pontos, ugyanakkor rendkívül erőteljes hangulatú tájakat, mint amilyen ez a nedves-párás, atmoszférikus rezgésektől gazdag, látványos motívumú kompozíció is.
Háry Gyula az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben legtöbbet foglalkoztatott magyar grafikusa, kora egyik legkiválóbb, virtuóz kezű rajzolója. A Magyarországot bemutató hét kötetben mintegy négyszáz rajza látható. Topografikus jellegű, városi vagy tájképi részleteket bemutató kisméretű, pompás akvarelljeit rendkívül könnyed ecsetkezelés jellemzi, emellett hibátlan rajzolása teszi emlékezetessé e műveket. A felvidéki Rozsnyó várát bemutató grafika kompozícionális szempontból is látványos, a kép jobb felső sarkába szorult várból látható panoráma ugyanúgy megjelenik a képen, mint maga a műemlék.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben köteteiben megjelenő illusztrációk a fametszet (xilográfia) sokszorosító eljárásával készültek. A sorozat indítása előtt igen fontos problémát jelentett a reprodukciós eljárás kiválasztása, s végül a fotográfia ellenében döntöttek a fametszet mellett, amely az 1880-as évek elején még a sajtófotó szerepét töltötte be. Bizonyos típusú illusztrációk, így elsősorban az ilyen, portré jellegű kompozíciók esetében azonban néhány évvel később már szinte kizárólag fotográfiai előképeket használtak a művészek, amelyek lényegretörő, a mellékes zsánerelemeket elhagyó mivoltuknál fogva igen alkalmasak voltak az etnográfiai, alapvetően tudományos szándékú ábrázolásra.
Az elsősorban tájképfestőként ismert Spányi Béla néhány felvidéki és erdélyi tájábrázolással járult hozzá a Magyarországot bemutató kötetek illusztrációs anyagához. A kompozíció magasra emelt horizontja, a kép nagy részét kitöltő sáros út, a benne vezető nyomok a tájfestészetnek a nyolcvanas évektől megjelenő, inkább az előtérre koncentráló irányzatát elevenítik fel, s a kis papírmű bizonyítja, hogy ebbe az aprólékos, intimnek mondható műfajba is átültethető a monumentális tájképek kompozíciója. A művész ezt a témát festményben is megörökítette, amelyet ma már csak korabeli fénykép alapján ismerünk.