Árnyékvonal Kenneth Noland

Az 1950-es évek amerikai művészetét uraló absztrakt expresszionizmusra reakcióként fellépő úgynevezett “colour-field” festőkkel indult Kenneth Noland pályája, majd egyre pontosabban körülhatárolt geometrikus formáival a Post-Painterly Abstraction egyik vezető képviselőjévé vált. Alapvetően a színekre építő festészeti elképzeléseit, kortársaiéhoz hasonlóan, nagymértékben befolyásolta az akrilfesték használatának elterjedése. Az 1960 körüli években alkalmazott koncentrikus köröket később felváltó V- (“chevron”) motívumokat trapéz alakú vászonra kezdte festeni. Az egyre nyújtottabb forma végül az 1967-70 közötti években készült képeken párhuzamos vízszintes sávokká válik. Az arányaiban keskeny, de szélességben igen kiterjedt, gyakran egész falat beborító vásznak színsávjai a néző egész látóterét betöltik. Noland célja az, hogy egyértelmű kapcsolatot hozzon létre a képi motívum valamint a vászon formátuma, mérete és határai között, amely viszonylaton belül végül a színek önálló élete biztosítható. A végsőkig leegyszerűsített, látszólag passzív forma a festői alapeszközökkel kiváltható emocionális élmény csúcsteljesítményeit eredményezi.
Noland grafikai munkái a falméretű festmények színkombinációinak gyakran utólagos sűrítményei. 1968-ban készítette el az egyik legkorábbi és legimpozánsabb sávos kép, a Shadow Line (Árnyékvonal) 150 példányban vászonra szitázott változatát. A kölni Museum Ludwig tulajdonában lévő, 1967-ben készült több mint 2 x 6 m-es kép szubtilis színösszeállítása a kisebb változaton azzal módosul, hogy a fő sávokat elválasztó fehérben további színek jelennek meg, így a léptékváltáshoz igazodva nagyobb hangsúly kerül a belső nüánszokra, a Noland festői felfogásával máskor ellentétes intim részletekre.

Tóth Ferenc