Pofon Uray-Szépfalvi Ágnes

Uray-Szépfalvi Ágnes a kilencvenes évek folyamán számos olyan, a hollywoodi filmek világát idéző festményt készített, melyek a női pozíciók, illetve a női-férfi kapcsolatok viszonyrendszerét problematizálták. A képeken megjelenő tipikusan filmes, jellemzően drámai gesztuskészlet a nézőben azt az érzetet kelti, hogy már látta az adott jelenetet, még ha nem is pontosan ugyanebben a formában. A művészre nagy hatást gyakoroltak a filmek: „A filmek kapcsán azt éreztem, hogy azok majdnem olyanok, mint az életem, vagy az életem olyan, mint egy film”. Filmes állóképek alapján dolgozott, melyeket a rá jellemző stílusban, 17–18. századi festészetet idéző módon festett meg, gyakran átdolgozva az eredeti képek egyes részleteit. A 20. század közepi filmes esztétika találkozása a klasszikus festésmóddal – melyben a művész a fények és árnyékok pontos megfestése mellett gyakran szándékolt enyhe elrajzoltságot ad a képnek – tudatosan a giccs határán egyensúlyozza a látványt, feszültséget teremtve a nézőben.
A Pofon című kép figuráinak nehezen azonosítható, ambivalens, de annál erősebb arckifejezései tovább fokozzák ezt a feszültséget. A látszólag az ütés erejétől elfordított arcú nőalak mimikáját egyformán értelmezhetjük fájdalmas vagy kéjes gesztusnak, míg a férfi tekintete egyszerre fejez ki agressziót és egyfajta bizonytalan zavarodottságot. A festmény a hollywoodi klisé elsajátításával és az ambivalenciák felmutatásával a sztereotip nemi szerepek és társas viszonyulások mintáira hívja fel a figyelmet.

Major Sára