Szent András-oltár. A liptószentandrási Szent András-templom egykori főoltára

A Régi Magyar Gyűjtemény e szinte épségben fennmaradt szárnyas oltára a Szent András oltalmába ajánlott hajdani liptói megyei település templomának főoltára volt. Az oltárszekrényben finoman faragott lombdíszekből formált faragvány alatt, kissé megemelt talapzaton Szent András kitűnő kvalitású szobra áll. Az apostol a jobbjában tartott könyvből olvas, baljában attribútumát, a keresztet tartja. Aranyozott köpenye mozgalmas redőkkel gazdagon faragott. A szekrény hátoldalát arany brokátmustrával díszített, színes rojtokban végződő függöny ékesíti, a színhatást a két karcsú oszlop ezüstje gazdagítja. Az oltárszárnyak belső oldalának képei Krisztus és Szent András életének két-két epizódját állítják párhuzamba: a felső sorban a Kálvária jelenetének az apostol kínzása, az alsóban a Feltámadásnak a szent keresztrefeszítése felel meg. A figurák a kompozíciókat lezáró aranyhátterek előtt színpadszerű térben mozognak, mögöttük – egyes jeleneteken az épületből kitekintve vagy mellvéd fölött átlátva –, sziklákból, fenyvesekből, távolban kéklő hegyekből, épületekből és vízfelületekből komponált, gazdagon festett táj bontakozik ki. A predella drámai hatású, kissé töredékes képén két angyal szinte feltárja a szenvedő Krisztus arcát mutató, úgy nevezett Veronika-kendőt. Az oromzat eredetileg aranyozott és azurittal színezett, karcsú fiatornyai közül a középső – ritkán alkalmazott megoldással, talán a szentély boltozatának ívét követve –, ’S’ vonalban előrehajlik, az alatta kialakított szoborfülkében Szent Bertalan apostol alakja kapott helyet. A külső szárnyképek erősen sérült képei férfi és női szenteket mutatnak.
A liptószentandrási főoltárhoz mind szerkezeti szempontból, mind a faragványok és festmények stílusát tekintve a Zólyom megyei Pónik (Poniky, ma Szlovákia) Szent Ferenc-templomának Mária-oltára áll a legközelebb. A két retabulum egyazon évben készült: a mozgószárnyak belső oldalára, a képeket elválasztó keretlécre, egymásnak pontosan megfelelő, egyforma írásképpel készített feliratok mindkét művet 1512-re keltezik. Közös festőjük jellegzetes formanyelvének nyilvánvalóan a besztercebányai Szent Borbála-oltár szárnyképei szolgáltak kiindulópontként. A festői dísz legjobb kvalitású részlete mindkét esetben a predella ábrázolása, a liptószentandrási már-már el is éri a mintakép művészi minőségét. Szoros rokonság kapcsolja össze a két oltár szobrait is: hasonlóak a figurakompozíciók, a drapériák egymásnak jól megfeleltethető elemekből komponáltak, a hasonlóság azonban leginkább az arcokat egymás mellé állítva érhető a tetten.

Az oltárok egyazon műhelyből való származtatásához a legfőbb érvet azonban a szerkezeti azonosság, az asztalosmunka, az aranyozott drapéria mustrája és a faragott ornamentális díszek hasonlósága szolgáltatja. Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a két falusi templomba megrendelt, ennek megfelelően hasonló nagyságrendű szárnyasoltár egyazon, feltehetően a Garam-vidéki bányavárosok valamelyikében működő, ám legalább időlegesen sziléziai stiláris befolyás alatt álló műhely alkotása. Kettősükhöz csatlakozhatott az a feltehetően hasonló igények kielégítésre szánt, a jelenleg Żywiec (Lengyelország) templomában másodlagosan beépített, Mária halála-domborművet magában foglaló oltár is, amelynek eredeti felállítási helye feltehetően a kiszucaújhelyi (Kysucké Nové Mesto, ma Szlovákia) plébániatemplomban volt. Feltétlenül megjegyzendő azonban, hogy ezen retabulumok közül a liptószentandrási Szent András-oltár – elsősorban a kor felvidéki szobrászatának legjobbjai közé tartozó szekrényszobrának – kvalitásával messze kiemelkedik.