Kettős arckép Dósa Géza

A nagyenyedi születésű Dósa Géza rövid életműve a magyar festészet egyik legnagyobb ígérete maradt. A huszonöt éves korában elhunyt művésztől alig néhány alkotást ismerünk. Marosvásárhelyi tanulmányok után 1864 és 1866 között Székely Bertalan magántanítványa volt Pesten, s 1866 őszén a bécsi akadémia növendéke lett. Másfél év után hazatért Erdélybe, s 1869 tavaszán már Münchenben kezdte meg tanulmányait. A magyar kormány által 1869-ben kiírt történeti festménypályázatra Dósa a Bethlen Gábor tudósai körében témájú képével pályázott. 1870-ben hazatért Marosvásárhelyre, ahol a helyi könyvkereskedő, Wittich József leányait ábrázoló kettős portréja is készült. A szürke-fehér, illetve rózsaszín-vörös harmóniáira épített színkompozíció teljesen egyedülálló a magyar festészetben, s ha rokonait keressük, leginkább Édouard Manet palettáján találunk hasonlókat. Az előtérbe helyezett kalap és virág csendéletszerű összekomponálása is a francia festőre emlékeztet. A két fiatal lány nézőtől elforduló képe, a zsánerszerű felfogás, a pontosan nem értelmezhető képi szituáció különös feszültséget ad a kompozíciónak. Mintha egy szomorú vagy riasztó esemény szemtanúi lennének, úgy kapaszkodnak egymásba a lányok, s úgy szegezik tekintetüket a kép bal széle felé. Az egyszerű világos ruhák is meglehetősen kortalannak hatnak. A hely, az idő és a képi történés is bizonytalan. Nem a Dósa által is sokat kárhoztatott vidéki elmaradottság, provinciális kisszerűség érződik a képen, hanem a modern ember magánya és létbizonytalansága. Dósa korai halálát egy müncheni modelljével való elmérgesedett viszonya okozta. Ahogy fiatalabb barátja, Kacziány Ödön emlékezéseiből tudjuk, a modell „leveleivel zaklatta, házasságot követelve, botránnyal fenyegetődzött. A szívbajos, túlérzékeny művész kétségbeesve, hogy a nyilvános botrányt elkerülje, nagyobb anyagi segélyt is helyezett kilátásba. Nem bírván azt idejére teljesíteni, s túl szigorú apjától félve, hosszú gyötrődés után golyót röpített agyába.” | Bellák Gábor