Ulysses Bokros Birman Dezső

Hatalmas testű, álló női akt torzó hasára kabátos, cilinderes férfi felsőteste borul rá. Fejét oldalt fordítja, jobb karjával átfogja az akt combját. A mű datálása a szakirodalomban és a kiállítási katalógusokban évtizedeken át tévesen 1949 volt. (Elsőként: GYÖRGY-PATAKI 1990, 211. pontosította.) A szobor szerepelt a művész egyéni kiállításán 1947-ben (Európai Iskola XVII.), majd genfi és párizsi tárlatain (1948) is. Joyce Ulyssesének első magyar fordítása 1947-ben jelent meg, és ugyanebben az évben mintázta meg Bokros Birman a fordító, Gáspár Endre arcképét is. A regény és a szobor illusztratív kapcsolatára Tehel Péter tett célzást, anélkül, hogy a szöveget konkrétan megjelölte volna. Tekintve, hogy Tehel jó barátságban volt a művésszel, célzása mindenképpen hitelt érdemlő volt, aminek nyomán a regény megfelelő sorait meg lehetett találni. A jelenetet, amelyben Leopold Bloom a múzeumi könyvtár körcsarnokában meglehetősen blaszfém kapcsolatba kerül egy görög istennő szobrával, Joyce nem írja le közvetlenül. A nyolcadik epizódban Bloom még csak fantáziál róla, a kilencedikben viszont Buck Mulligan – aki a csarnokon áthaladtában véletlenül kileste őt – elmeséli. A terjedelmes regényfolyamban mindez alig néhány sor, egy eltörpülő mozzanat. Bokros Birman mégis meg tudta ragadni vele a transzpozíciónak ugyanazt az erejét, amit az író tesz a regény egészével. Joyce saját szavai szerint „sub specie temporis nostri” formálta át a homéroszi eposzt, és ugyanezt tette Bokros Birman is az antik szépségeszményt megtestesítő istennő szoborral.
A görög istenek detronizálása már az antikvitásban elkezdődött, és az újkor sem csak a rilkei áhítattal közeledett hozzájuk. Az Archaikus Apolló-torzó előtt megszületett a Venus Anadyomené (Rimbaud) is. Az istenek egyaránt voltak eszményítés és persziflázs tárgyai. Bokros Birman szobra mintha mind a kettőt kifejezné. Mert ugyan ki ez az Ulysses-Bloom, aki szemérmetlen kíváncsisággal közeledik – kihez is? Egy grandiózus hústömeghez, aki nem Aphrodité, hanem a hegyként felmagasodó Gaia. Szörnyek és csodalények szülője, maga a testet öltött asszonyiság. Kirké, Kalypsó és Pénelopé együttesen, ötvözete Molly Bloomnak és Bella Cohennek, a regénybeli „masszív madám”-nak. Őt nem zökkenti ki ennek a tétován bolyongó, ezerszer megalázott vándornak a mégoly kétes mozdulata sem. Őhozzá csak megtérni lehet, mert ő az, aki nem az időhöz kötötten, hanem „sub specie aeternitatis” létezik. Bokros Birman ebben is Joyce szellemét követte, aki azt vallotta, hogy az Ulysses inkább a test, semmint az emberi lélek mítosza.