Don Quijote Bokros Birman Dezső

1929 és 1932 között két fontos téma foglalkoztatta a művészt. Az egyik a szemüveges portré, a másik az önarckép ihletésű kalapos férfiakt, melynél a nyúlánk arányok, a groteszk hangvétel jellemző. A Don Quijote ez utóbbi téma első megjelenése; a szobornak kis és nagy változata ismert. A magányos hős megfogalmazása ilyen formában, aktként a művész kiszolgáltatottságát, magányát jelképezi. A meztelen férfialak tartása bizonytalan. A teljesen lesimított, részletektől mentes felületek, a megnyúlt arányok vézna, esetlen embert mutatnak. A fejtartáson nyoma sincs annak az önbizalomnak, hitnek, belső biztonságnak, ami a Kalapos önarckép sajátja. Fájdalmas meghasonlás, rezignált, önironikus kétely, tanácstalanság tükröződik az arcon. Két év telt csak el az Önarckép elkészülése óta. A két év alatti élmények fogalmazódnak meg ebben a figurában, a társadalmon, barátokon, közösségen kívül rekedt művész fájdalmas önvallomása. A sorozat többi darabja is hasonlóképpen önarckép jellegű, de a kor, a történelem változása állásfoglalásra késztette Bokrost, így a Napbanéző bányász ösztövér, szenvedő férfiaktja a sztrájkoló bányászokkal közösséget vállaló szobrász megnyilvánulása.