Szittya lovas Beck Ö. Fülöp

A honfoglalást követő századok krónikái és legendái — sőt később még Bonfini is — említik, hogy a kereszténység ellen lázadó magyarok egy csoportja a szittya istenségek imádásához tért vissza. Ez vált a megalapozatlan szittya—magyar rokonság gondolatának alapjává, amit a múlt században már megcáfoltak, de megmaradt az Ázsiából származó harcias lovas nép iránti nosztalgia. A mezítelen férfialak szőrén üli meg az ágaskodó lovat. A mű főnézete a szobor legnagyobb felületeit mutató oldalsó nézet. A kompozícióban a vonalak, ívek rendje, ritmusa teremt áttekinthetőséget. Három egyenes vonal és két görbe ív alkotja a fő szerkezeti vázat. Határozott vonal a férfialak előrenyújtott lába és az íjat fogó kifeszített bal karja is. Az íj szecessziós ízű íve az egzotikus süveg hegyéig ér, addig a pontig, ahol a harmadik szerkezeti egyenes, az előrenyújtott lábbal párhuzamosan futó meghajlított jobb kar és az elfordult sisakos fej egyenese végződik. Az íj dekoratív ívét a ló farka csaknem megismétli, mintegy lezárja a kompozíciót. A szerkezeti szilárdságot a törzs függőlegese biztosítja, melyhez a kidagadó nyakizmok is hozzájárulnak. E függőleges tengely körül a felsőtest oly erőteljesen fordul el, hogy a mellkas a ló oldalával párhuzamos. A formák a merész áttörések ellenére is zárt kompozíciót eredményeznek, melynek feszültségét csak az apró szecessziós jellegű részletek enyhítik.