Falusi udvar szekérrel Hollósy Simon

A müncheni szabadiskola egykor profetikus tanára, az 1896-ban induló nagybányai művésztelep nagy hatású vezetője 1902 után különféle helyszíneken, utoljára a Máramaros megyei Técsőn alapított új művésztelepet – kevés sikerrel. Az a krízis, amely festészetében és oktatási metódusában éppen Nagybányán következett be, évekig elkísérte. A Tisza-parti Técsőn kezdett el tájképfestészettel foglalkozni: a Nereszen kúpjának látványa talán a nagybányai Kereszthegyre emlékeztette. Ennek ellenére Hollósy sohasem becsülte igazán a tájkép műfaját, egész hátralévő életében a soha meg nem valósuló nagy mű, a Rákóczi-induló tökéletes megvalósítása izgatta. Késői dátuma ellenére a Parasztudvar szekérrel a művész plein air festészetének egyik csúcspontja, s arról az öreg Monet-t idéző, szívós ragaszkodásról tanúskodik, amellyel Hollósy a természeti látványhoz – immár az impresszionizmus eszköztárát is mozgósítva – viszonyult. A képen az izzó napfényben vibráló levegő egyfelől puhává, már-már anyagtalanná oldja a tárgyakat, másfelől pedig bőrünkön érezzük a szekér vasalásának forróságát, tekintetünk el-elkalandozik a meszelt fal vakító felületén, s szinte halljuk a házak mögött meghúzódó kukoricás zörgő szárazságát. A festményt 1912-ben kiállították a nagybányai jubiláris képkiállításon, ahol Ferenczy Károly és Iványi Grünwald Béla derűs, napfényes képei között – Réti István emlékei szerint – már fáradtnak, melankolikusnak hatott. | Szücs György